Hülye autósok, autós hülyék

Tegnap pedig elhatároztam, hogy vége a punnyadásnak, innentől amikor csak lehet, kerékpárral megyek dolgozni.

Ennek megfelelően reggel kinéztem az ablakon, süt a nap, oké. Összepakoltam, kisétáltam – és rájöttem, hogy fordítva kellett volna: először kisétálni. Akkora szél volt, hogy majdnem felborított. Az a szokásos nyugati-északnyugati irányú. Na most, nekem 11 kilométert kell mennem nyugatra, utána 16-ot északra. De ekkor már nem volt visszaút. ‘Ez a kihívás, nem az ágybavizelés!’ – adtam ki a jelszót és nekivágtam. Mit mondjak, a tüdőmet kis híján kiköptem. A reggelivel együtt.

De az igazi élményt az autósok nyújtották. Körút-Salgótarjáni út sarok. Kamion bedönget a pirosba, beragad. A Pongrác út felől bejön a villamos, a kamion miatt beragad. Ördöglakat. Ahogy Ká mondta: “Majmócák, senki sem megy sehova”.
Aztán hasonló a Stefániánál. Hiába volt zöld a lámpa többször is a kerékpárúton, meg a zebrán – nem lehetett átmenni. Ugyanis egy-egy kamion mindig belezúgott a pirosba és pont a zebrán álltak meg. Körbejárni meg nem lehetett, mert ott már forgalom volt. Ugyan szorgalmasan nyújtogattam a középső ujjamat, de ez a népség érzéketlen az ilyesmire.