Kimászni a homokozóból

Méghozzá egy váratlan megvilágosodással.

Már évek óta fényképezgetek, mondhatom, remekül tudom tekergetni a képmanipuláló tekerentyűket: fehéregyensúly, érzékenység, vakuerősség, autófókusz, manuál fókusz… a barátaim. De ennél mélyebbre nem tudtam leásni. Akárhányszor is próbáltam meg beleveszni a blende, rekesz, rekeszidő, mélységélesség témakörbe, egy idő után mindig beletört az agyam. És ez az időpont mindig hamarabb volt, mint ahogy megértettem volna, miről is van szó.

Aztán elröppent néhány év… és a múlt héten egyszer – félálomban a metrón – hirtelen megértettem. Újra elővettem a könyveimet, nekiálltam olvasni – és csak néztem bambán, hogy mi is volt az, amit eddig nem értettem. Hiszen minden olyan világos.

Leírom, csak úgy, magamnak.

A történet arról szól, hogy az érzékelőre pont elegendő fénynek kell eljutnia. A fény stream jellegű, tehát az elegendő mennyiség kétféleképpen szabályozható: mekkora kaput nyitok és mennyi ideig tartom nyitva.

  • Szűk kapu esetén a következőkre számíthatok:
    A megfelelő fénymennyiséghez sokáig kell nyitvatartanom – és nem biztos, hogy ennyi ideig puszta kézzel képes leszek rezzenéstelenül tartani a masinát.
    A fókuszpont -azaz a megcélzott pont – széles körzetében lesz pengeéles a kép.
  • Tágranyitott kapu esetén:
    Rövid ideig kell nyitva tartanom a kaput. Kisebb az esély a bemozdulásra.
    Csak a fókuszpont közelében lesz éles a kép, attól távolabb homályosabbá válik.

Az összes többi már száraz technikai kérdés. Hogy a kapunyitást blendének, más néven mélységélességnek nevezik és a mérőszám fordítottan arányos (az f3.5 jóval tágabb nyitást jelent, mint mondjuk az f28), az már csak megszokás kérdése. A nyitvatartási idő meg rekeszidő – és ez is fordítottan arányos, ugyanis 1/x sec értékekről beszélünk, de a kijelzőn az x látszik.
Igen, elismerem, egy kicsit olyan, mint az a bútorbolti Monty Python jelenet, amikor mindegyik eladónak más volt a megértési defektje, így amikor mindegyik egyszerre volt jelen, meglehetősen bizarrá vált a kommunikáció.

No, tisztáztuk, mi kell a jó képhez: elegendő fény. A fénymérő javasolni is fog egy értéket a blendére és egy rekeszidőt. Aztán vagy elfogadjuk, vagy nem. Ha a témát kiemelő és a környezetét elmosó fényképet szeretnék, akkor jobban kinyitom a blendét (azaz lefelé megyek a számskálán), cserébe persze csökkentem a rekesz nyitvatartási idejét (azaz felfelé megyek a számskálán.) Tájképnél pont fordítva, a blendét szűkítem, egész addig a határig, amíg a megnövekedő rekeszidővel még meg tudom tartani a gépet.
Ez volt a fehér zóna. Aztán van, amikor az ember direkt eltér a gép által mért értékektől.

Nézzünk néhány esetet.
Például félhomályban szeretnék fényképezni. A gép ilyenkor úgy számol, hogy veszi a legnyitottabb blendét, majd ahhoz kalkulál egy olyan időt, hogy a kép – szerinte – kellően világos legyen. Ezt viszont általában már nem lehet kézzel kitartani, a kép elmosódott és túl világos lesz. Eddig az ilyen szituációkat úgy oldottam meg, hogy becsaptam a fénymérőt. Kerestem valahol egy olyan világos pontot, mely nagyjából ugyanolyan távolságra volt, mint a megcélzott tárgy, onnan – az exponáló gomb félig lenyomásával – levettem a fényviszonyokat és visszafordultam a tárgyhoz. Aztán ez vagy bejött, vagy nem. Ostobaság. Most, hogy otthonosan mozgok a képkészítés megértésében, egyszerűen annyit kell csinálnom, hogy átváltok S, azaz Scutter Shutter üzemmódba, beállítom azt az időt, ameddig rezzenéstelenül tudom tartani a gépet – nálam ez 1/2.5 sec – a gép kiszámolja hozzá a blendét – ez értelemszerűen a legnyitottabb lesz – majd mehet is a kép. Igen, nem lesz olyan világos, mint azt az automatika szeretné. De én olyan perverz vagyok, hogy ha sötétet fényképezek, akkor szeretném, ha az sötét is maradna.
Itt van egy példa. Mindig sírtam, hogy este már nem tudom lefényképezni az árnyékos sarkokba bújó macskákat. Nos, ezzel a technikával már ez is megy.

Nagyítás

Hasonló problémákba ütközhetünk, ha olyan a lefényképezendő valami, hogy egy része sötét, egy másik része meg világos. Ilyenkor a fénymérő képes meghülyülni. Vagy az egyikre áll be, vagy a másikra. Ekkor jön az, hogy az ember belő egy elfogadható időt – vagy blendét, attól függően, hogy mit preferál – a másik értéket kiszámoltatja… és kész is a kép.
Illusztrációként itt is van egy, a legnagyobb kedvencem a hétvégi gyakorlások közül.

Nagyítás

Végül ömleszte jöjjön néhány kép. Mindegyiken trükköztem valamit, ezáltal elértem azt, hogy jobbak lettek, mintha elfogadtam volna a fénymérő értékeit.

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás Nagyítás

Nagyítás

És mondja valaki, hogy ólomszürke, esős időben nem lehet jó képeket csinálni…

8 thoughts on “Kimászni a homokozóból

  1. Ahhh, végre egy téma, amihez érdemben hozzá tudok szólni :)

    A nyitvatartási idő meg rekeszidő
    Ezt záridőnek hívjuk.

    S, azaz Scutter üzemmódba
    Ez pedig Shutter, vagy Shutter priority üzemmód, záridő-prioritást jelent és úgy működik, ahogyan leírtad.

    jobbak lettek, mintha elfogadtam volna a fénymérő értékeit
    Ezzel elkezdted alkalmazni az expozíció-korrekciót. A következő lépés (ha van hozzá türelmed), hogy a gépet átállítod M (manual) módba, ilyenkor a kijelzőn, talán a keresőben is megjelenik a fénymérő skálája, ahol leolvasható a manuális módban beállított rekesz/záridő pároshoz képest az eltérés.

    Amúgy kicsit megkésve, de üdvözöllek a Nikon-felhasználók táborában :)

  2. Ahogy írták előttem. A fénymérő akkor bolondul meg ha spot-ra van állítva. Minden fényképezőn van több mód, ahogy emlékszem te mostanság valami DSLR-el lövöldözöl, szóval kizárt, hogy nincs rajta 9 vagy több pontos és/vagy mátrix fénymérés. Ilyenkor több pontot figyelve mér fényerőt a gép és nem kell szórakozni. Persze ez megint cumi ha mondjuk XYZ-t fotózod és a nyitott blende miatt minden mást el akarsz mosni, ekkor nyilván csak a célszemélyen érdemes fényt mérni, tehát ilyenkor ismét spot. A manual mód jópofa, de szerintem csak tökölés ha semmi extrát nem alkotsz. Én esti fotóknál szoktam állványról használni, ekkor én döntöm el, hogy mi legyen. Amúgy a legjobb szerintem az A, mint aperture, azaz rekesz. A rekeszt kiválasztod és a gép dob hozzá egy időt. Ez gyors is és mégis te döntöd el, hogy a kép milyen legyen, hiszen a blende-vel te állítod a mélységélességet. A másik, hogy – bár nekem nem Nikonom van, kizárt, hogy azon nincs expo sorozat – szóval amikor ilyen sötét problémáid vannak, akkor expo sorozatot lőj (adott értéken lő egyet a gép és a beállított mértékben lő egyet alá és fölé is, azaz lesz egy sötétebb és egy világosabb képed is), a 3 vagy több kép közül pedig kuka ami nem kell, digitális korszakban ez ennyi. Sok sikert a továbbiakban is, fogod élvezni nagyon. :)

  3. víglaci,

    Ez pedig Shutter
    Köszi, a javítottam. Így jár, aki kutyafuttában blogol.:)

    Ezt záridőnek hívjuk.
    Igen, ez a szabatos kifejezés. Ezt nem javítom, elég, ha a kommentben jól van.

    Az eltérés kijelzését M módban még nem találtam meg, egyelőre annak örülök, hogy a D40 grafikusan is kijelzi a blende állapotát. Nekem jelenleg ez is sokat segít.

  4. Al,

    Megbolondul az máskor is, legfeljebb nem annyira. Ha például sötét helyről, pl. barlangból mész kifelé és szeretnéd, hogy a barlang fala is jó legyen a képben, meg a kinti táj is, akkor – saját tapasztalataim alapján – mindegy, hogy a sokpontos vagy a mátrix fénymérést választom. Ilyenkor jöhet jól, hogy leveszem a fényt a külvilágról, majd jól lecsökkentem ahhoz képest a záridőt, amíg jó nem lesz.

    Amúgy a legjobb szerintem az A, mint aperture, azaz rekesz.
    Ezt már mások is mondták… de én valahogy nem érzem a különbséget mondjuk egy 5.6-os meg 7.8-as blende között. Ezzel szemben a záridő sokkal jobban megfogható – bemozdul a kép vagy sem.

    Expo sorozatom van, de az egy előre meghatározott értékkel lő alá/felé – az első macskás képhez viszont nem is tudom, mennyivel kellett elmásznom. Ott tényleg az volt csak adott, hogy mennyi ideig tudom tartani a gépet – a többi már szerencse kérdése. Ha így is túl sötét lett volna, akkor jöhetett volna a vaku (macska nem szereti) vagy az állvány (azt már igen: felborítani).

  5. a rekesz és a záridő reciprokszabályát annyival egészíteném ki, hogy az eltoláson kívül a fényérzékenység (ISO) valamint újabban a lencse, vagy érzékelő mozgatáson alapuló remegésgátló funkcióval is kibővíthető.
    Tehát full manuális módban rekesz, záridő, ISO érték, stabilizátor mód, fénymérési mód, fókuszálási mód. :)

  6. JoeP

    Persze olyan is van, de én ilyenkor sem szoktam szórakozni. Spot és köztes helyről mérek fényt, se nem a világosról, se nem a sötétről aztán a fókusz és fény rögzitve, kép kivágást beállítom nekem tetszőre és hajrá. Az idő valóban jól megfogható, de engem zavar ha nem én mondom meg a mélységélességet. Amúgy a fekete macska valóban nehéz célpont, nem csak a sötétség miatt, hanem a szőrük is érdekesen veri vissza a fényt. Nekem is volt, nem könnyű de szép feladat. :)

  7. Hehehe. Így jár az, aki beletenyerel a porcukros tányérba és nem CMEHA SL vagy (egy Kepler távcsöves keresőjű!) 3OPKIJ 4 az első gépe. Ajánlom figyelmedbe a Dr. Sefcsik-Hefelle könyvet! Talán még kapható az antikváriumban. Fotósulikban a mai napig abból tanulnak. (Csak neked: Ha nem találod, kölcsön is adhatom, de előtte beleírom a nevem a 17. oldalra. :-)

    Más: Én ugyan canonos vagyok (analóg EOS 50, 28-135 IS USM, 580EX), de az pl. jobban tetszik a Nikon-ban, hogy az időautomatika-rekeszautomatika váltáskor a Nikon-on marad a két tárcsa (első, hátsó) funkciója, míg a Canon-nál mindig cserélődik és így megszokhatatlan.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *