Már régóta sejtettem, hogy egyszer meg fog történni – csak a mikéntjében nem voltam biztos.
Ma került rá sor.
A lányok mindkét macskát kiengedték délután az udvarba. Aztán egyszercsak beállított Kajla – egy galambbal a fogai között. Boldogan odahozta az ajtóhoz, letette – felajánlotta nekünk. Persze, hogy Picúr egyből rástartolt, Kajla sem hagyta magát, tépték marcangolták hol a véres húst, hol egymást. Dóra reagálta le leghamarabb az esetet, egyszerűen sokkos állapotba esett. Hogy az ő aranyos macskái… Ekkor szóltak nekem, kimentem, a partfissal sarokba szorítottam őkelméket, Nej bezsákolta a galamb maradványait, aztán visszajöttünk a lakásba és néztük, milyen eszeveszetten esik egymásnak a két macska. Szerencsére a hideg hamarosan lehűtötte mindkettőt, éjszakára a vérszag is kiszellőzött a fejükből. Egyedül lányom lelkét kellett ápolgatni, hogy bizony ilyen a Természet, és a macskája nem más, mint egy bonsai fekete párduc: termetre ugyan kisebb, de természetre ugyanaz. Meg hát mit gondol, mit evett ez a nyomorult macska abban az egy évben, amikor még csak a környéken kóborolt és nem fogadtuk be? A kegyelemdöfést azzal adtam be, hogy erősítse meg a lelkét, mert ilyenek bizony sűrűn lesznek, itt, faluhelyen: hol egy madarat, hol egeret, hol egy patkányt fognak büszkén elénkhozni… ilyen az élet. (Mondjuk, remélhetőleg patkány az nem lesz sok.)
Azok a szürke hétköznapok
Creative Commons Licence
2008. January 15. Tuesday at 07:32
Majd amikor a döglött egeret büszkén a kisasszony párnájára helyezi, mutatva, hogy most már ő fog gondoskodni a gazdájáról… na, majd akkor lesz még egy nehéz fázis a macskatartásban :).
(Kolléganőmmel történt meg az eset, a mieink valahogy nem próbálkoztak még.)
2008. January 15. Tuesday at 09:33
Hát igen, ez is valami ilyesmi akart lenni. Este már mi is bántuk, hogy ilyen ‘ellenségesen’ kezeltük le a helyzetet. (Meg ebből a szemszögből az is érthető, miért volt akkora balhé este a két macska között: Kajla nekünk akarta hozni a galambot, Picúr viszont rástartolt.)
2008. January 15. Tuesday at 12:25
Anyukám macskája mindig a terasz ajtó elé, a lábtörlőre hordta az áldozatokat. Addig nem is ette meg, amíg meg nem lett dícsérve.