Day: January 13, 2008

Szakállam titkár

Marha jó szó, tetszik.

Egyébként ennek a cikknek az alapján jött elő ez a szójáték. Érdekes cikk, többször nyitotta ki zsebemben a bicskát.

A jelzálogok esetében a 2005-ös 60 százalékról 2007 októberére 93-ra nőtt a külföldi valutában felvett hitelek hányada, azon belül is a svájci frank alapúaké, amelyek a külföldi valutában lekötött kölcsönök 95 százalékát teszik ki. Az utóbbi időben a fogyasztási hiteleknél is népszerűvé váltak a svájci valutában jegyzett ügyletek.

A tekintélyes lap megszólaltatta Kovács Álmos szakállamtitkárt, aki elmondta, hogy a pénzügyminisztériumban nem örülnek mindennek, és igyekeznek felhívni a lakosság figyelmét a leselkedő veszélyekre. Ugyanis a háztartások alig vannak tudatában annak, hogy a forint gyengülése vagy a frank erősödése milyen mértékben növelheti meg a forintban számolt havi jelzálogkamatot.

Ugyanakkor az államtikár is elismerte, hogy a jelentős kamatszint-különbözet miatt a frankban való eladósodás gazdaságilag ésszerű döntésnek tűnik. Szimulációs számítások kimutatták, hogy igen tetemes devizaárfolyam-kilengésnek kellene ahhoz bekövetkeznie, hogy a forinthitelek ismét előnyösebbek legyenek, mint a frankalapúak.

Most akkor, őszintén, min is tetszenek csodálkozni??

Mindamellett a központi bank is vegyes érzelmekkel szemléli a svájci frankban lekötött hitelek jelentőségének növekedését – jegyezte meg a Neue Zürcher Zeitung, ismét idézve Karvalits Ferencet, aki elmondta, hogy “ez a fejlemény azért jelent problémát nekünk, mert pénzpolitikánkkal alig tudunk befolyást gyakorolni rá”.

Kész szerencse. De komolyan.

A cikk egyébként pont ezért “tetszett”: mindenki borzasztóan aggódik, mi lesz a szegény néppel, ha elszabadul a forint vagy a frank – miközben folyamatosan érződik, hogy az bassza a pénzügyérek csőrét, hogy ez az istenadta nép sokkal jobban megbízik a Svájci Nemzeti Bankban, mint a magyarban. Különösen, ha olcsóbb.

Hát, igen.

A témához kapcsolódik egy másik mai blogbejegyzés is.

Vasárnap délelőtt

A két macsek nagyon sokáig kint volt az udvaron. Lányom engedte be nemrég őket. Picúr egy lendülettel végigrohant a nappalin, az étkezőn, fel a lépcsőn, be a hálószobánkba, gyorsan érdesített egy sort a könyvespolc tartóoszlopán – gondolom, hogy ne kaparjon el – majd villámgyorsan feltekert a polc tetejére, onnan pedig átugrott a szekrény tetejére és bevackolta magát. Ekkor ért fel Kajla, aki szintén megérdesítette magának a könyvespolcot és folytatta a hajszát. Picúr ekkor halálos vetődéssel átugrott az ágyba – felriasztva ezzel a könyvére borulva szunyókáló Nejt – majd gumilabdaként a földre pattant és már el is illant a szobából. Kajla azonnal utána.

Szóval, semmi különös.

Összjáték

Tegnap késő este átjött a fiam, azzal az átlátszó kérdéssel, hogy ha meg akarna rajzolni ezt meg azt, akkor hogyan is kellene. Vettem a lapot, elmagyaráztam neki a különböző technikákat, egyet-kettőt illusztráltam is egy firkálópapíron.
– Mikorra kell megcsinálnod? – kérdeztem meg végül.
– Holnap reggelre.
– Bakker, miért nem ezzel kezdted! – csaptam a homlokomra – Húzd ide a széket, aztán csináljuk.

Végülis elkészültünk. Nem volt egyszerű, volt olyan rajz, ahol egyszerre kellett dinamikát is ábrázolni meg elakadást is. De hát a srácnak, ahhoz, hogy ifivezetőként ott maradhasson a gyerekvasútnál, sok próbát kell teljesítenie – ebből egyik az az előadás, melyet ma fog tartani kint a vasútnál.
Éppen az egyik skicc fölött tanakodtunk, amikor bejött Nej a szobába… és harsányan nekiállt vigyorogni.
– Önálló munkavégzés, mi?
– Nézd, én se szóltam, amikor komplett olvasónaplót írtál a lánynak – morogtam.
Aztán elkészültünk, én elvonultam Don Martint nézegetni. Nagyon késő este mentem fel a szobámba. Nej a gyerek számítógépénél ült, éppen a beszkennelt rajzokat szerkesztették bele egy word doksiba.
Egyszerre nevettük el magunkat.

Mint a tigrisjelmeznél.