Snowboarddal a Himalájáról

Mint a legtöbb lúzer, hagyományosan én is ilyenkor szoktam végignézni az éven, milyenre is sikerült. Hát, a mostani igen mozgalmasra… 1996 óta nem volt ilyen sűrű, pörgős évem. Én, aki mindent igyekszem alaposan előkészíteni, idén úgy éreztem magam, mint aki snowboardon száguld lefelé a Himalájáról, mindig csak az éppen felbukkanó akadályra koncentrálva.

  • Kezdjük a legfontosabbal. Eladtuk a kispesti lakást, megvettük a pestimrei sorházlakást. Ez egy egyszerű összetett mondat – de mi minden van mögötte… Gyakorlatilag az egészet én intéztem, a nem kicsit bonyolult bankolást, az ügyvéd-eladó-bank háromszög megszerkesztését, az utolsó hivatalbamászkálásokat is beleértve – és még mindig nem vagyok mindenhol átjelentve. De nem volt más lehetőség, Nej Százhalombattáról maximum drukkolni tudott.
  • Ugyanezzel a lendülettel eladtuk az öreg Ford-ot és Kovács úr megvette élete első új autóját.
  • Be is kellett rendezkednünk, átalakítgatni ezt-azt, kertet formálni. Szívem szerint ezzel foglalkoztam volna a legtöbbet, de pont erre maradt a legkevesebb idő.
  • Hirtelen érdekelni kezdték az embereket az írásaim. Én meg írtam is, mint egy bespeedezett szerzetes. Nem is tudom, mennyi cikk, könyvek (igen, lesznek…), blogbejegyzések itt is, ott is… mindezt persze szabadidőben. Már amennyi a lakásügyintézés mellett maradt.
  • Idén is voltak utazások: New York, Washington, Seattle, Prága, Murter, Cavtat, Dubrovnik, Velem, Barcelona. Az év fűszerei.
  • Befogadtunk két macsekot. Számomra ez az év meglepetése, soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyesmire vetemedek. De jó, hogy vannak, életet visznek a kissé elidegenedő családtagok közé. (Most például tíz perce harcos vernyikolással kergetik egymást szélsebesen a lakásban. Néha berontanak a hálószobánkba, lesöpörnek egy sornyi dossziét a polcról és már rohannak is egy másik helyiségbe. Mit is mondtam, élet?)
  • Aztán az év második felének környékén jött a fekete leves: kiderült, hogy mennyire komoly is a vízhelyzet a társasházban és ezen belül mennyire komoly számomra. Aztán beütött ez a Külső Keleti Körút is, hogy végképp elvegye a lakásvásárlás okozta örömöt. Egyelőre mindkét területen küzdés van.
  • Amire szintén nem szívesen emlékszem, az a rengeteg szívás a személyes informatikai eszközökkel. A tabletpc-ben még mindig nem bízok, naponta archiválok róla, a munkahelyi laptopom már működik ugyan, de az adatvesztést még sokáig meg fogom szenvedni, az otthoni desktop csak akkor működik megbízhatóan, ha fél giga RAM-ot hagyok benne, így két giga RAM csak úgy pihen a fiókban, a NAS hónapokon keresztül jobban fagyott, mint egy pigvin segglyuka, persze, csak oda tudtam menteni, Barna gépéhez érkezésem sem volt hozzányúlni, pedig legkésőbb év végére igértem, hogy rendberakom, az új mobiltelcsit kétszer kellett visszaküldenem a szervízbe és most sem igazán acélos, amiket szenvedtem DVD írókkal, lemezekkel, arról még csak nem is írtam… nyomasztó.
  • Egy dolog volt, melyet a végtelenségig elhanyagoltam: az egészség. Ma reggel megmértem magam: jelentem, ilyen erősen még sohasem nyomtam a földet. Áttörtem egy újabb lélektani határt: 110,5 kg lett az eredmény. Mondjuk, várható volt: a másfél évvel ezelőtti műtét véget vetett a kinlódásaimnak (95 kg), újra ehettem bármit, újra ihattam bort. És volt mit pótolnom. De ez önmagában még nem lett volna akkora baj – csakhogy a korábban felsorolt dolgok mellett nem maradt idő a megszokott sportokra: uszoda, kerékpár… elmaradtak.

Nem vagyok egy rutinos szilveszteri fogadkozó, egyébként is lúzer dolognak tartom, ha valakinek szilveszter kell ahhoz, hogy megfogadjon valamit – de a számvetésből most egyenesen következik a korrekció: az előbbiek rovására a legutolsó pontra több időt kell jövőre fordítanom.

Csak még ma zabálok egy nagyot.

Tekintély

Most mondja valaki, hogy nem lehet tekintélyt szerezni a macskák szemében. Nálunk például mindkettő megvárja reggel, mire összekészítem magamnak a reggelit, kiviszem az étkezőbe és nekiállnék reggelizni – ekkor szarnak öt perc eltéréssel mindketten az almukba.

Apropó, macskatulajdonosok. A macskáink felvették azt a szokást, hogy amikor kiengedjük őket az udvarra, órákig elvannak, aztán bekéredzkednek, beletojnak az alomba és újra kimennek. Ahelyett, hogy elintéznék a dolgukat odakint. Ez most csak a fagyott földnek köszönhető vagy nyáron is inkább a puha almot fogják választani a keményebb földdel szemben? Ha igen, ti hogyan védekeztek ellene?