Stressz eliminálási technikák

Időre kell menned valahová és úgy néz ki, késni fogsz legalább 15 percet. Mit csinálsz? Nekiállsz rohanni, ahogy tudsz vagy kényelmes sétálóra váltasz?
Én az utóbbit javaslom. Az ideges rohanással maximum pár percet nyerhetsz miközben agyonstresszelve érkezel meg. A renomét meg akár a 15, akár a 25 perces késéssel is elbuktad, mindkettőnél ugyanúgy magyarázkodnod kell.

Régebben volt is egy mondásom: ha késel, akkor jobb, ha nagyon késel. Amikor például Fűzfőn dolgoztam segédmunkásként, ha reggel 6.05-re értem a gyárkapuhoz, akkor abból irgalmatlan cirkusz lett. Jegyzőkönyv, művezető kihivatása, meg minden ilyesmi. Ellenben ha fél nyolckor értem a portára, csak barátságosan inteni kellett a portásnak és már mehettem is be. Meg se fordult a fejében, hogy nem a nyolcra járók közül vagyok. (Az már egy másik történet, hogy a művezetőnél azért ki kellett dumálnom magam, de ez legalább egy nagyságrenddel könnyebb volt, mint egy ostoba portással veszekedni.)

Másik technika: be kell fejezned időre egy munkát. Egy nappal a vége előtt látod, hogy ez már nem lesz készen. Mit csinálsz? Beleadsz apait-anyait és hajrázol egy nagyot az utolsó napon, vagy sétálsz egyet a városban és felfedezed újra, hogy létezik élet a számítógépen kívül is? Megint az utóbbit javaslom. Ha egyébként sem leszel készen, akkor tökmindegy, hogy 80 vagy 90 százalékban nem leszel készen, a produkció elbukott. Majd készen lesz pár nap múlva. Te viszont sokkal jobban fogod tudni kezelni a határidőcsúszás miatti veszekedéseket, ha nem vagy agyonstresszelt, hullafáradt. És egy napon már nem múlik semmi.

4 Comments

  1. Ha nem kell eliminalni csak redukalni ez is jol johet: http://www.joe-ks.com/archives_jul2003/StressReduction.gif :D

  2. Itt is érvényes viszont az ‘energiamegmaradástörvénye’ tehát az adott feszültség áthelyeződik rólad a partnerre/főnökre.

    Azért nem mindegy hogy mennyire ideges miattad a főnök/mennyire ideges a partner amikor pénzosztás van :-D

  3. Nem mindegy persze, de ezt nem úgy kell mérsékelni, hogy még az utolsó pillanatban is ezerrel pumpálod a lyukas autógumit pl. :)
    Az ember arra törekszik, hogy ne kerüljön ilyen helyzetbe. De ha már belekerült, akkor viszont vállalja fel, tudjon veszíteni. (Másrészt szerintem a főnöknek is jobb, ha időben megtudja, hogy az a valami nem lesz kész, mert esélytelen. Az meg teljesen elfogadható, hogy nem hajtod magad agyon az utolsó napon, ha mindannyian tudjátok, hogy még lesz utána egy-két nap meló.)

  4. folyékony kenyér 1x, 2x …
    nagyony nagy stresz után úgy 10x
    8D

Leave a Reply to Wyfli Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading