Day: December 15, 2007

Időre kell menned valahová és úgy néz ki, késni fogsz legalább 15 percet. Mit csinálsz? Nekiállsz rohanni, ahogy tudsz vagy kényelmes sétálóra váltasz?
Én az utóbbit javaslom. Az ideges rohanással maximum pár percet nyerhetsz miközben agyonstresszelve érkezel meg. A renomét meg akár a 15, akár a 25 perces késéssel is elbuktad, mindkettőnél ugyanúgy magyarázkodnod kell.

Régebben volt is egy mondásom: ha késel, akkor jobb, ha nagyon késel. Amikor például Fűzfőn dolgoztam segédmunkásként, ha reggel 6.05-re értem a gyárkapuhoz, akkor abból irgalmatlan cirkusz lett. Jegyzőkönyv, művezető kihivatása, meg minden ilyesmi. Ellenben ha fél nyolckor értem a portára, csak barátságosan inteni kellett a portásnak és már mehettem is be. Meg se fordult a fejében, hogy nem a nyolcra járók közül vagyok. (Az már egy másik történet, hogy a művezetőnél azért ki kellett dumálnom magam, de ez legalább egy nagyságrenddel könnyebb volt, mint egy ostoba portással veszekedni.)

Másik technika: be kell fejezned időre egy munkát. Egy nappal a vége előtt látod, hogy ez már nem lesz készen. Mit csinálsz? Beleadsz apait-anyait és hajrázol egy nagyot az utolsó napon, vagy sétálsz egyet a városban és felfedezed újra, hogy létezik élet a számítógépen kívül is? Megint az utóbbit javaslom. Ha egyébként sem leszel készen, akkor tökmindegy, hogy 80 vagy 90 százalékban nem leszel készen, a produkció elbukott. Majd készen lesz pár nap múlva. Te viszont sokkal jobban fogod tudni kezelni a határidőcsúszás miatti veszekedéseket, ha nem vagy agyonstresszelt, hullafáradt. És egy napon már nem múlik semmi.