Mobil szobadíszek

Azaz macskák. Pontosabban Macskák. A Madáchban.
Jól számolom? Legalább 25 évet kellett várnom rá. Jó hosszú nekifutás, mondhatom. De annál nagyobb az öröm, minél jobban elhúzzuk a beteljesülést.
Szóval megvolt. Tetszett. Igaz, ahogy énekelték, magamban mondtam velük a szöveget. Megvan az egész fejben.

Csak a közelmúltból néhány konkrétum:

A Micsel Rumli a fondorlat bölcse,
Ha cirógatják, dühös
Pedig ez kell neki

Úgy söprünk el, mint a vad hurrikán,
Senki nem meri letenni ott az esküt
Ez Ben Mickering vagy Mindlevery!
Vagy mind a két kísértetmacska együtt!
Ha ez vagy az csörögve csörömpöl bent,
Vagy puffanva huppan vagy perdülve peng,
Ha egy megszédült lexikon azt mondja: bnybnybny,
Vagy egy vázából tör elő hasonló hang,

Jogos lehet a kérdés, hogy egy ilyen szőrösképű, szőröslelkű fazon gondolatvilágában mit keres egy ilyen feminin, lágy musical? Elmesélem.

It was a dark and stormy night. Ja nem, az egy másik történet.

Szóval volt pár év az életemben, amikor leginkább két tevékenység töltötte ki a mindennapjaimat: sörözés közben emberekkel beszélgetni, illetve lenyomni az őrült professzort a saját barlangjában. Az utóbbit persze csak virtuálisan, a C64 Impossible Mission játékában. A végső célom az volt, hogy csak hibátlan teljesítménnyel lehessen bejutni a top20-ba. Ezt végülis nem sikerült elérnem, de aki egynél többször halt meg, az már nem is reménykedhetett a Hall of Fame táblában. Mindezt persze egy óra játékidőn belül. Nem hülyéskedek, ránéztem egy robotra és jediként egyből megmondtam róla, milyen tulajdonságú lesz.
Persze ilyen eredményeket produkálni nem volt olyan egyszerű. Nálam legalábbis kifejezetten szertartásos előkészület kellett hozzá. Odakészítettem a hamutartót a gép mellé, felraktam egy zenét és kikapcsoltam a külvilágot. De ne ám akármilyen zenére gondolj. Meglehetősen nagy zenegyűjteményemből két kazetta jött be: az egyiken a Rolling Stones Let it Bleed/Beggars Banquet lemezei voltak, a másikon az Evita/Macskák magyar verziói. Kizárólag ezek tudtak csak teljesen elszeparálni a való világból.
El tudod képzelni, mennyire bele tud égni az ember agyába az a zene, melyet éveken keresztül legalább kétnaponta meghallgat? Nagyon. Még ma is előfordul, hogy egész nap ugyanaz a dallam jár a fejemben és csak estefelé derül ki, melyik eldugott részlet volt a fenti négy zeneanyagból.

Na, szóval mondhatni kellemetlen közönség voltam. Pontosan megmondtam, mikor esett ki az énekes egy pillanatra a ritmusból, mert nem ott hangsúlyozott, ahol a dob is alátámasztotta a hangsúlyt. De nem sok ilyen volt. A fiatalok tisztességesen nyomták végig. (Pedig jó részük nem is élt, amikor először bemutatták a darabot.) Külön színfolt volt, amikor belökték a színpadra Kalapács Józsit. Nekem egyből a P Mobil klasszikus jutott eszembe: “Kövéren és kopaszon a hangerőt már nem bírom”. Már az első hangoknál lokátorként állt rá az ember füle és gyönyörködött a hangjában. Félelmetesen nyomta le Mr. Mefisztulész bemutatását.

Nekem nem okozott csalódást a darab.

ps:
Barna az előadás után tényszerűen közölte az Elvis Trén betéttel kapcsolatban, hogy a vasutas szabályzat szerint kifejezetten tilos egyenruhában táncolni.

6 thoughts on “Mobil szobadíszek

  1. Nekem kicsit csalódás volt, igazából lehet, azért, mert az első negyed órát lecsúsztuk, így végülis a történet nem akart egy egésszé összeállni…
    Ellenben Kalapács úrra én is előre felhívtam a figyelmed… :))

  2. Igen, kerestem is a szereplők között folyamatosan. Azt egyből láttam, hogy a gyorsvonatos macska – akit te mondtál – az nem lehet, hiszen azt egy vékony, fiatal hapsi játszotta. Nagy ravaszok voltak, mert Józsi csak közvetlenül a szám előtt jelent meg.

  3. így végülis a történet nem akart egy egésszé összeállni…
    Ja, akkor itt volt a baj. Ennek ugyanis nincs története. Eredetileg ez egy Eliot verseskötet, macskákról. Ha jól emlékszem, minimális összefüggéssel a versek között.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *