Még egy lapáttal

Előre szólok, hosszú lesz.
Volt időm egy kicsit körbejárni ezt az egészet, volt időm elgondolkodni. Kijött ebből jó, is rossz is.
Megpróbálom értelmesen összefoglalni. (Igen, csináltam neki kategóriát is. Ahogy elnézem, ez itt egy olyan történet, amely keményen bele fog szólni az életembe pár évig. Vagy még tovább.)

Kezdjük azzal, ami biztos.

A KKK – Külső Keleti Körút – több ütemben fog megépülni. Az első ütem a Soroksári úttól fog indulni és még nem tiszta, meddig fog elérni. Ugyanis az első ütem elsősorban nem a körútról fog szólni. Lesz ugyanis egy másik, a pesti élet minőségét javító nagyberuházás.
Budapesten jelenleg a biológiai szennyvíz durván fele mindenféle tisztítás nélkül folyik a Dunába. Ez – még visszafogott stílusban is értékelve – több, mint szégyen. Szintén EU pénzek felhasználásával épülni fog egy monstre, egész estét betöltő szennyvíztisztítómű a Csepel-sziget északi csücskén. A várhatóan 2009-es üzembehelyezés után a megtisztított szennyvízmennyiség 90% fölé fog emelkedni. Nagyon szívesen belemennék részletesebben is a témába – mondtam már, hogy középiskolában, vegyipari technológia rajongóként a víztechnológia volt a kedvencem? – de most inkább csak egyszerűsítek. A biológiai szennyvíz leginkább fizikai és kémiai szennyeződésekből áll. A fizikait kiszűrik, a kémiait reagensekkel kicsapják, majd kiszűrik – azaz a folyamat vége tiszta víz és szilárd trutymó lesz. Azaz szar. Leginkább. És itt most nem akarok ironizálni, a szar is csak egy anyag, abból is lehet építeni. Mondjuk, várat azt nem, de növényeket igen – ha ezt a trutymót megfelelő technológiával összerohasztják, azaz komposztálják, akkor remek kis szerves trágya lesz belőle.
Na, az a komposztálóüzem, ahol a Budapesten keletkező összes szar legalább 40%-át fogják feldolgozni, itt fog felépülni, tőlünk durván 1 kilométerre. Jól belehúztunk, mi? Legközelebb elég csak azt nézned, hol veszünk vízparti nyaralót – és már tudni is fogod, hová építik EU támogatással Közép-európa legnagyobb vízierőművét.
Na jó, most egy kicsit elszaladt velem a ló. Hivatalosan az egész teljesen zárt technológia: a trutyi teljesen zárt teherautókkal érkezik, a teherautók lehetőleg városon kívül közlekednek, a feldolgozás duplán biztosítva zárt, üzemzavarok meg, ugye, nincsenek. És tény, valahol ezt a munkát is el kell végezni – ráadásul ez az üzem annyira nincs is a hátsó udvarunkban. Hogy a Gloriett lakótelepen élők mit szólnak hozzá… nem tudom.

Nagyítás

Maga az üzem a Cséry-telepen fog felépülni. A telep az Ipacsfa utca eldugott végén van – a képen ‘X’-szel jelölve. Jelenleg ezen a helyszínen szeméttelep van. És itt jön be a képbe a KKK – az első szakasz vége, legalábbis az egyik forrás szerint, pont az Ipacsfa utcai lecsatlakozás lesz. Az engedélyezési tervek már egy éve készen vannak, a beruházás állítólag már beindult. (Másik, már beindult munka a Ferihegyi erdőnél az Auchan építkezés – ők ugyanis bevállalták, hogy összedobják a KKK melletük haladó részét is.) Most jön a lényeg: jelenleg még ehhez a szakaszhoz sincs még meg az EU támogatás. Tehát az, hogy 2009-ben beindítják és 2010-ben átadják ezt a szakaszt, még annak a függvénye, hogy az EU egyáltalán ad-e rá támogatást.
Nem szeretném, ha itt most kárörömöt olvasnál ki a soraimból – nem áll szándékomban. Eddig ugyanis semmi kifogásom sincs. A szennyvizet tisztítani kell, a terméket komposztálni kell, tiszta sor. Mondjuk, jobban el tudtam volna képzelni ezt a komposztálóüzemet Soroksártól kifelé, valahol a prérin, az M0 közelében… de végülis, majdnem mindegy.

Ami engem sokkal jobban érdekel, az a második ütem. Azt ugye már látod, hogy innen hirtelen megszaporodnak a bizonytalanságok. Kezdve ott, hogy hol lesz az első ütem vége. Az, hogy az Ipacsfa utcánál, az csak az egyik változat. A másik szerint pl. a Flór Ferenc utcánál. Ez az a változat, melyet akármennyire is töprengek rajta, nem tartok realitásnak. Szerencsére. Ha továbbhozzák az utat az Ipacsfa utcai leágazótól, akkor azt maximum a Péterhalmi útig logikus elhúzni.

Nagyítás

Akkor mi is a helyzet a második ütemmel. Mi bizonytalan?

  • Az időpont: Az első ütem 2010 körül fog megépülni. Mi lesz akkor? Választási év. Sanszos, hogy kormányváltás jön. Az önkormányzat valószínűleg marad, tudomásom szerint Mester Sándor fülében már régóta benne van a leltári szám. Azaz valószínű egy ‘jobboldali kormány, baloldali kerület’ felállás. Hagy ne részletezzem.
  • A helyszín: Tudomásom szerint egyáltalán nem magától értetődő, hogy a második ütem pont a KKK legdrágább része lesz – hiszen folytathatják úgy is, hogy az olcsóbb, északi részen indulnak el. Délen a lényeg már megtörtént, a komposztáló már elérhető.
  • A technológia: Na, ez a legcifrább. Egyfelől, látható, még az első ütemre sincs meg az EU támogatás. A második ütemre meg értelemszerűen még nincsenek meg az engedélyezési tervek. Illetve… valami van. Létezik ugyanis már egy terv, ezt az Uvaterv készítette, 2002-ben. Ezt úgy dobták össze a fiúk, hogy esély sem volt rá, hogy valamikor meg is valósul. Ennek a tervnek van egy érdekes oldala, ezt le is lehet tölteni a netről. Itt az ipartelepi feltáró útról, egy sűrűn lakott területről van szó. Ez pont az a szakasz, amely mellett lakunk – a régi ipartelepi vasút és környéke. A lényeg: a terv szerint ide bizony bányászati alagútépítéssel kell két darab kétsávos alagutat kialakítani, a lakóépületek közötti térség felületének békénhagyásával. Jelenleg ez az érvényes terv. Viszont baromi drága. De. Az alpolgármester szerint a kerület csak akkor egyezik bele bármilyen építkezésbe is, ha ezen a szakaszon földfelszín alatt viszik a körutat. Persze szóba jöhet a mélyfúrás helyett az ún kéregben vezetés (példa a Ferihegyi gyorsforgalmi út a Felsőcsatári úttól befelé) – de erről meg azt hallottam, hogy nincs annyi hely jelenleg a felszínen, hogy meg lehessen építeni. Kisajátítások pedig nem lesznek.
    Szóval, sanszos az alagút. Már csak jogilag is: itt emberek vettek házakat a sín mindkét oldalán, sőt, emberek kaptak még pár évvel ezelőtt is építési engedélyt, úgy, hogy azt mondták nekik, a felszínen nem várható semmilyen átalakítás: gyakorlatilag az egész utca végigperelhetné az önkormányzatot, ha meggondolják magukat és nem a jelenleg érvényes terv szerint alakítják ki az útszakaszt. Azaz reménykedhetünk – habár ismert a karó és a varjú esete is.

Azért, enyhén szólva is érzékelhető, hogy ez itt teljesen képlékeny – bármi lehet még belőle. Persze nyugalomra semmi ok – de még elkésni sem késtünk el semmivel. Van ugyanis tét, nekem meg különösen. A mi házunk ugyanis halmozottan hátrányos helyen fekszik (piros X a fenti képen). Habár még nem találtam rá konkrét információt, de több helyen is találtam rá célzást, hogy a Flór Ferenc utcából lesz az egyik felvezető út, ahonnan rá lehet majd hajtani a KKK-ra. Megmondom őszintén, ez engem sokkal jobban izgat, mint az, hogy kéreg vagy mélyfúrás lesz a sín alatt. Az írás után lesz egy fénykép szekció – ott mindent pontosan meg fogok mutatni.
Egyelőre legyen elég annyi, hogy nem hivatalos források szerint az alagút a Flór Ferenc utcától fog elindulni. Ez az első infarktus: gyakorlatilag a fúrás helyszínétől 50-60 méterre lesz a házunk. El tudod képzelni, mekkora felfordulással jár egy ilyen fúrás? Nem? Akkor majd nézd meg a képen. (Egyébként ez a kép magyarázza meg azt is, hogy miért nem valószínű, hogy az első ütem a Flór utcánál fog végződni.) A második infarktus az, hogy hogyan is lesznek a rácsatlakozások. Terv szerint pl. az Üllői útnál nem lesz. Gondold el, mi lesz itt, ha itt meg lesz. Ahogy becsődül ide, a kertvárosi szűk utcákba az Üllői út forgalma. Mely pont a házunk melletti sarkon fogja oldalbakapni a Gyál felől ideterelt forgalmat – azt, melyet elméletileg a hátsó udvarunkkal érintkező utcán fognak elvezetni. Szerencsére vannak már arra utaló jelek, hogy ha tényleg így tervezik, akkor itt hatalmas parasztlázadás lesz. Ráadásul nekem nem elég, hogy közel leszek a fúráshoz, de a kertem végében – meglehetősen közel – ott van a záportározó betonkerítése is, azaz pont az én kertemnél lehet majd csak cipőkanállal benyomorítani az utat. Gondolhatod, ha tényleg így gondolják, én leszek az első, aki kitolja a zongorát a barikádra.
Persze, nem biztos, hogy itt kereszteződés lesz. Én speciel ezzel a nagy térképpel szoktam vígasztalni magam – itt semmi sincs betervezve a kis utcánkra. Látható, hogy többszintű kereszteződés lesz az M5-ön, a Nagykőrösi úton, a gyáli forgalom a Lőrinci út – Ipacsfa kereszteződésnél terelődik rá a körútra, nyilván lesz majd valami kereszteződés a Péterhalmi utcánál is – teljesen felesleges betolni vagy 100 család hátsó udvarába egy forgalmas utat.

Nos, egyelőre ennyi. Látszik, hogy egyelőre nem látszik semmi. De már résen kell lenni, figyelni a híreket, szervezkedni. Valami már van is.

És akkor nézzük a fényképeket.

Nagyítás

Ez a kritikus része az egésznek. A háttérben, a sín két oldalán futó utcák (Fiume, Kőrös) helyén kellene elvezetni a forgalmat: 2*2 sáv, plusz szervízutak, meg a zajvédő fal. Amennyiben pedig nem ez történik, akkor jön az alagútfúrás. Elméletileg az alagút felső pontja nagyjából ott lesz, ahol most a piros dzsekis kiránduló a turistatérképét böngészi.

Nagyítás Nagyítás

Igen, ez a demagóg szekció. Képzeld el a baloldali képre rámontírozva a jobb oldali képet. Nem könnyű.

Nagyítás

Maradva a demagóg vonalnál: ez a kép ugyanabból a pozícióból készül, mint az előző, bal oldali – csak éppen hátrafordultam. Ennek az erdőnek a helyén fog menni a KKK.

Na, ez viszont már nem demagóg, ez konkrétan durva. Az alagút felső inflexiós pontja ott lesz, ahol a sín találkozik a Flór utcával. Ha pedig elnézel a két fa között, akkor ott az én házam tetejét látod.

Nagyítás

Most képzeld el, hogy ezen a sarkon fut össze az Üllöi út meg a Nagykőrösi út forgalma. Rémálomnak is rossz.

Nagyítás

És ide kellene cipőkanállal begyömöszölni egy forgalmas utcát.

Nos, nagyjából ennyi a fotószekció.
Habár voltak fényképeim, de ma inkább kisétáltam újakat készíteni. Teljesen furcsa volt: úgy éreztem magam, mint amikor valakinek egy közeli hozzátartozójáról kiderül, hogy gyógyíthatatlan halálos beteg. Az illető még csúcsformában van, még ugyanúgy beszélgethetnél vele, de már mindketten tudjátok, hogy ő egy éven belül biztosan meghal. Sírnál, de az önfegyelem rákényszerít, hogy úgy tegyél, mintha semmi érdekes nem történne.

Oké, jöjjön még egy linkszekció:

  • Budapest betervezett fő közlekedési útvonalai, a http://demszky.hu oldalról.
  • Budapest 1987-es vasúti térképe. Ennek annyi jelentősége van, hogy az útvonal kialakításába a HM is bele fog szólni. Habár vonat, amióta itt lakunk, ezen a sínen ugyan el nem ment. A magam részéről meg is lepődnék, ha el tudna: a síneket sűrűn benőtte a bozót, böszme betondarabok vannak ráhajigálva, állítólag a Péterhalmi út utáni részen meg élelmes vállakozók a síneket is felszedték. De ettől a HM még stratégia jelentőségűnek tartja a vonalat és ragaszkodik hozzá.
  • Fényképalbum. Ide tervezek összegyűjteni minden dokumentumot, mely ezzel az egész építkezéssel kapcsolatos. Már most is vannak fent térképek, fényképek.
  • Végül, de nem utolsósorban a fórum, ahol folyik valamilyen beszélgetés a körútról. A fenti íráshoz a legtöbb információt innen szedtem össze. De lesz ez még másképp is, mindenképpen tervezem, hogy benézek a főépítészhez, tisztázni, mik is a tervek a Flór utcával kapcsolatban.
This entry was posted in KKK.

12 thoughts on “Még egy lapáttal

  1. Hát nem tudom, ami a fórumon megy, az valami borzasztó.
    De titeket sem irigyellek. Nekünk az ablakunk alatt húznak el kamionok, mert az Örs felől a Köki felé kb. ez a legrövidebb útvonal. A Köki felől a mienkkel párhuzamos utca az – hogy még egy sor háznak rossz legyen. Tetejében még az elsőn is lakunk – azaz prömier plan-ba élvezzük a szálló port, kormot, benzinfüstöt… Szal tudom milyen érzés. És nem tudok elköltözni, mert se pénz, se semmi. Részvétem…

  2. Hmm, milyen közel lakunk egymáshoz.
    (Egyelőre) szerencsésebbek vagyunk. Mikor mellettünk felszánották a focipályát, és elkezdtek földet hordani az ugarra, igencsak megijedtünk. Szerencsére a pályát csak felújították, és az ugar helyén is egy park lesz.
    Ezek a nagyberuházások szerintem megfoghatatlanok. Legtöbbször csak beszélnek róla. Szerintem még ha úgy is lesz, ahogy, rengeteg időtök van.

  3. Hihetetlen, milyen nagy érzékkel kúrjuk el az összes jelentős infrastrukturális beruházásunkat. Csepelről teherautózni a kulát a XVIII-ba? Miért? A vasúti kocsi nem bírná a bűzt, a közúti forgalom meg úgyis olyan mocskos és büdös, hogy annak nem számít?

    Vagy miért nem tették Csepelre a komposztálót is? Esetleg rögtön a szenyvíztisztító mellé? Vagy akár a budai oldal lepusztult iparzónájába, a Dunán pont a tisztítóval szemben? Talán nem férne el a Kelenföldi Hőerőmű mellett?

    Ha már van komposztálónk, akkor nem kéne a szilárd hulladékból is külön gyűjteni a szerveset, mint a németeknél és az osztrákoknál oly régóta már?

    Felszedjük a vágányokat, ahelyett, hogy HÉV meg villamos járna mindenhol, ahol csak lehet?

    Ehh.

  4. hrongyorgy,

    Nincs abban semmi borzasztó. Van, akiben annyira dühöng az optimalizálási vágy, hogy elfelejt ember lenni. Amíg nincs döntési pozícióban, addig veszélytelen.

  5. Varanusz,
    Nem tisztem megvédeni a tervezőket, de valahol örök optimista vagyok és szeretem azt hinni, hogy mindennek van értelmes magyarázata.

    Miért nem tették Csepelre a komposztálót?
    Lehet, hogy már nem volt elég hely. A szennyvíztisztítás meglehetősen helyigényes dolog, el se hiszed, mekkora alapterületű medencékben kevernek az aerátorok.

    Miért nem vasúttal?
    Mert a vasutasok mindent ellopnak. Még a szart is. Komolyabbra fordítva, valószínűleg a vasút nem bírta volna garantálni a zárt rendszert.

    Miért nem a budai rozsdazónába?
    Mert ide lett betervezve egy nagy kapacitású belső körút. Oda meg nem.
    Meg valószínűleg belejátszott az is, hogy itt volt egy hatalmas, kihasználatlan terület, mely a Köztisztasági Vállalat tulajdonában áll.

    Külön gyűjteni a szilárd hulladékból a szervest és szervetlent? Miből gondolod, hogy nem lesz itt is olyan valamikor? Egyelőre még a szelektívet is csak szokjuk, nálunk például most is kapacitásproblémák vannak. A szemléletmódosuláshoz – és az azt lekövető infrastruktúra kialakításához – egyébként is idő kell.

    Sínek, HÉV… na, itt csorbul ki az optimista szemléletem. De ez már egy másik téma.

  6. “Miért nem tették Csepelre a komposztálót?
    Lehet, hogy már nem volt elég hely.”

    Úgy értem, valahova a városon kívülre, de a Csepel-szigeten. Azért vannak ott nagy pusztulatok Tököl felé.

    “Komolyabbra fordítva, valószínűleg a vasút nem bírta volna garantálni a zárt rendszert.”

    Egy vagon lévő tartály mennyivel nyíltabb, mint egy teherautón lévő? Arról nem is szólva, mennyivel nagyobb egy vonatszerelvény kapacitása. Elég lenne tizedannyi járat.

    “Miért nem a budai rozsdazónába?
    Mert ide lett betervezve egy nagy kapacitású belső körút.”

    Feltételezve, hogy kizárólag közúton érdemes a félfolyós kulát szállítani. Tartályhajó esetén fordul a kocka. Vasút esetén is.

    “Meg valószínűleg belejátszott az is, hogy itt volt egy hatalmas, kihasználatlan terület, mely a Köztisztasági Vállalat tulajdonában áll.”

    Na, a másik vesszőparipám. Az állami vállalatok koitálnak kihasználni a szinergiákat, ott tesznek be egymásnak, ahol csak tudnak. Ennek megfelelően a FKF nemigen műxik együtt az FCsM-mel, tudtommal.

  7. Hát bazzeg, ha ebből meg akarnak valósítani valamit is, akkor megyek veled kifeküdni a bulldózerek elé. :I

    Pár hozzáfűznivaló: az FKF-ről nem tudom, de az FCsM egy jó nagy adagban nem “állami vállalat”, hanem keményen profitorientált külföldi tulaja van. Nem tudom, hogy ez az együttműködési készségen változtat-e.

    Amúgy nekem is az jutott eszembe, hogy ott van egy baromi nagy terület Csepel északi részén (amit a csepeli önkormányzat eladott spanyol ingatlan-“fejlesztőknek” már tavaly, ha jól rémlik), oda elférne minden. De ha nem, akkor ott van Budán a rozsdazóna (amit a XI. kerületi önkormányzat Leisztingeren keresztül most adott el portugál ingatlan-“fejlesztőknek”), oda is lehetne rakni. Lehetne, de nem fogják, mert azok értékesebb telkek és már lenyúlták őket.

    De az egész KKK-val az a legnagyobb baj, hogy tipikusan egy begyöpösödött, autóközpontú, “szarokbele más helyzetébe”-típusú, önző, szocialistakáder-gondolkodás terméke. A budapesti dugókat nem úgy kell megoldani, hogy még több autót eresztünk be a városba újabb és újabb utakon. Attól csak nőni fog a forgalom és a dugók is rosszabbak lesznek.

    Jobb lenne inkább német városokról példát venni és az autóforgalmat _MÉG A VÁROSHATÁR ELŐTT_ megfogni, ahonnét az emberek egy normális parkolóban lerakva az autóikat kulturált, gyors és tiszta tömegközlekedéssel tudnának bejutni a városba. Teszem azt valami gyors nehézvillamossal, mint a hannoveriek, amik emlékeim szerint 80 km/h-val is képesek repeszteni (rossz felhasználásukra kínálkozó példa az 50-es villamos, ami minden bokornál megáll).

    Mindenesetre most írok egy ismerősömnek, aki a XVIII. kerületi önkormányzatnál dolgozik és megkérdem, hogy ezekből a dolgokból miről van tudomása. Ha érkezik használható válasz, akkor tudósítok. :)

  8. No, ma kaptam választ. Rövidre fogva kb. annyi, hogy lesz most pénteken egy lakossági fórum a polgármesteri hivatal tanácstermében, délután 5 órakor, ahol mindenfélét meg lehet beszélni.

    De ezt már pár napja láttam az iparvasút mellett kiragasztva is plakáton. :)

  9. Ja, ezt a lakossági fórumot már én is beírtam a naptáramba. Mondjuk a helyből hőbörgéssel annyira nem értek egyet, egyelőre kíváncsi vagyok, hogyan állnak majd hozzá. Aztán vagy hőbörgök vagy azt mondom, hogy oké.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *