Day: October 11, 2007

NIMB




Azaz Not In My Backyard. Így hívják azt, amikor valaki tudja, hogy szükség van valahol hulladékégetőre, radioaktív hulladék temetőre, szennyvíz iszapolóra, nagyforgalmú utakra – de azok ne a kertjében legyenek. Legyenek máshol.

Na, ebbe futottam most bele, de nagyon. Direkt vártam egy órát az írással, de egyelőre még mindig sokkos állapotban vagyok.
Megpróbálok tényszerű lenni.

Valamikor, 10-15 évvel ezelőtt tervezgettek kerülőutakat, körutakat a külvárosba. Végül lett/készül az M0. A régi nyomvonalon tervezett körút meg feledésbe merült, mert nem volt rá pénz. Egész mostanáig. Ugyanis nemrég derült ki, hogy az EU támogatja a forgalomszervezési ötleteket, lesz pénz. Így most gyönyörű, kétszer két sávos körút fog épülni. Igen, a hátsó udvarban. Gyakorlatilag 50 méterre attól a helytől, ahol most szorgalmasan ültetgetem a cserjéket, fákat – a régi iparvasút nyomvonalán.

Na most. Tény, hogy kell egy ilyen út, mert az M0 viszi a tranzitot, a kamionokat – személyautóval meg tényleg baromi kellemetlen a külvárosokban közlekedni: az ember vagy bemegy a sugárutakon a Hungária körútig és úgy ki, vagy nagyon zsúfolt rejtekutakon, házak között tekereg. Az is tény, hogy ha arra optimalizálnak, hogy ez az út minél lakatlanabb területen menjen, akkor az a nyomvonal adódik, amit most láttam. Ekkor a legrövidebb a lakott területen vezetés (1 km), ekkor szopnak a legkevesebben – igaz, hogy én például igen és nem is kicsit.

De. Egy ilyen átalakítást lehet kétféleképpen csinálni: olcsón, leszarva az ott lakókat, illetve drágábban, figyelembe véve az ott lakókat. Mondanom sem kell, hogy mennyi az esélye a kulturált megoldásnak.
Mondjuk, nem nulla. Az önkormányzati lap ugyan túl sok konkrétumot nem ír, viszont találtam egy fórumot, ahol ez a körút – KKK, Külső keleti körút – az egyik téma. Itt nem sokkal egymás után írt két hozzászóló, akik mindketten felhívták az önkormányzatot. Az egyik szerint kiröhögték, hogy mit akar alagúttal meg kéregben vezetéssel, örüljünk, ha zajvédőfalat kapunk. A másik meg azt írta, hogy az alpolgármesterrel beszélt, aki szerint az önkormányzat csak a föld alatti változat esetén engedélyezi az útépítést. Ehhez képest a Városkép újság zajvédő falról beszél és sínáthelyezésről, alagútról nem. (Engem meg a fórumban lecsesztek, hogy úgy kell nekem, miért nem néztem meg vásárlás előtt az önkormányzatnál a hosszútávú rendezési tervet. Tiszta Galaxis Útikalauz.)

De a legdurvábbat még nem is mondtam. Erre a főútra lesz néhány – várhatóan szintén nagy forgalmú felvezetőút. Ebből az egyik, a Gyál felől jövő.. az bizony abszolút illogikusan és értelmetlenül ebből a szerencsétlen murvás útból lesz, amely itt poroszkál a kertem végében. Amelyiknek a másik oldalán van az erdő. És itt már szó sincs ám alagútról meg zajvédő falról. A kert, a terasz, ahová eddig olyan szívesen ültem ki… értelmét veszti. A gyümölcsfák, a bokrok, melyeket a jövő héten terveztem elültetni, szintén: ki a franc akar enni kormos, ólmozott gyümölcsöket? Az eddig ültetett cserjéket simán ki fogják csapni, hiszen útban lesznek. A hátsó udvar, a csendes, védett búvóhely hirtelen kikerül a rivaldafénybe, nem is kicsibe.
Én meg csak ülök, forgatom a kezemben a cetlit, amelyre összeírtam, milyen fákat, bokrokat szeretnék telepíteni az udvarba, meg a ház köré… hogy minél idillibb legyen a környezet. Hja.

Milyen lehetőségeim vannak?

  • Gyorsan eladni az egészet, mielőtt túl nagy port ver fel az útépítés terve. Bele sem merek gondolni. Most vagyunk túl egy adásvételen, megint végigcsinálni ugyanezt… halálos.
  • Beletörődni, hogy az ingatlan 2009 után brutálisan veszíteni fog az értékéből. Beletörődni, hogy a kipufogógáz nem fog csak úgy felszívódni, az biz ide fog lecsapódni. Beletörődni, hogy az eddigi szép látvány helyett valami ronda beton/fa kombinációt nézegethetek. Beletörődni, hogy a csend helyett folyamatos lesz a zaj. Beletörődni, hogy a hátsó ablakokat állandóan zárva fogjuk tartani. Beletörődni, hogy a továbbiakban ez a rész nem egy eldugott idilli sarka lesz a világnak.

Jobbnál jobbak.