Végre

Ezt is megértük. A karikatúravilág halad a korral.
Valamikor, amikor még napi 120-150 karikatúrát szemléztem rendszeresen, nagyon haragudtam az ún. editorial cartoon műfaját űző szerzőkre. Minden normális rajzoló elkészítette a napi rajzát, tudni lehetett, hogy ha elmegyek a weblapra délután kettőkor, akkor ott lesz a mű. Bezzeg a közéleti rajzolóknál semmi ilyen rendszeresség nem volt. Megvolt a kvótájuk, heti 3 rajzot le kellett adniuk, aztán amikor olyanjuk volt, kirakták. Baromi frusztráló volt rendszeresen azzal szembesülni, hogy nem frissültek. Egy idő után ki is töröltem őket a könyvjelzők közül.

De ugye most már itt van a szép új világ, RSS felirattal a zászlaján. Csak éppen a karikatúra szindikátusok nem vették észre sokáig a lehetőséget – pedig az RSS-t gyakorlatilag kifejezetten a közéleti rajzolók számára találták ki.

És most, végre, megtört a jég. Itt van kérem szépen a kánaán, lehet bátran feliratkozni a csatornákra, csak bírja az az olvasó szoftver. Akinek ez a ránézésre 150 feed kevés, nézzen el ide: minden ikon mögött egy-egy szerzői oldal van, RSS csatornával.

Kedvcsinálónak pedig álljon itt a mai kedvencem a közéleti rajzolók alkotásai közül.

Leave a Reply to robiroboter Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading