Seggszag


Ezen a címen sokáig gondolkodtam, de nem tudtam tovább finomítani.

Azokról a seggfejekről van szó, akik már ahhoz is lusták, hogy az erdőbe borítsák le az illegális szemetüket, ehelyett idebasszák az erdő szélén lakók kerítéséhez.

Múlt héten két zsák nikecelltörmeléket dobott le ide valami agyhalott, pár nappal ezelőtt meg egy kisteherautónyi vágott fű került a mellettünk lévő játszótér sarkára, nem messze attól a helytől, ahol parkolni szoktunk.
Azért ehhez már igen véglény szintű gondolkodás kell. Az Ecseri útnál van hulladékudvar, bagóért be lehet dobni a nikecellhulladékot. Ugyanott 120 forintért lehet kapni bazinagy zöldhulladék zsákokat, melyeket rendszeresen összeszed a zöldkommandó. Az egész, immár savanykás szaggal komposztálódó fűkupac belefért volna 5 zsákba. 600 forint, bazdmeg. A parasztja ennyire sem képes, inkább kiborítja a játszótérre.

Egyébként félelmetes, mennyire lassan mennek végbe a változások a csökött agyakban. Egy bakonyi faluban laktunk a kilencvenes évek elején, amikor bevezették Pesten a szemétdíjat. Értetlenül pislogva figyeltük a felháborodott reakciókat. Nekünk teljesen természetes volt, hogy a szemét begyűjtése, tárolása, megsemmisítése egy szolgáltatás, melynek ára van. Havi pár száz forintba került, ez még nekünk se volt sok. Azóta eltelt 15 év és még mindig probléma a fővárosban, hogy vannak akik nem hajlandók ezt a pénzt kifizetni, ehelyett a városszéli erdőkbe hordják a szemetet. Párszáz forintért az anyjukat is eladnák a barmok.

7 thoughts on “Seggszag

  1. Feltalálták már a megoldást. Itt a szemeteszsákot a szupermarketben vásároljuk, annak az árában benne van a szemétszállítás díja is. Egy darab 30 literes zsák olyan 2-300 forintba kerül.
    Persze ehhez az is kell, hogy a lakótelepen lakó többezer emberből egynek sem jut eszébe, hogy másban hozza le a szemetet!
    Látom magam előtt a magyar megoldást, a jóember hajnalban pakolná kifelé a maga 20 darab teszkós eldobható nejlonszatyrát tele szeméttel.
    Szerintem azon csodálkoznék, ha fizetett szemeteszsák is lenne a lehordott zsákok között…

  2. Tudod, nekem már az is eszembe jutott, hogy amíg el nem viszik, addig időnként rá kell néznem az általam kirakott zöldhulladék zsákokra – mert lehet, lesz olyan ember, aki kiborítja a zsák tartalmát magáért a zsákért.

  3. Nálunk volt, aki megtette. Aztán rögtön hívta a közterületfelügyelőket. Csak egy bibi volt, öt évente egyszer nézek ki a tetőablakon, most láttam, hogy K. volt. Amikor kérdeztem a k.t.f-eket, “Ugye K. telefonált?”, annyira megdöbbentek, hogy az egyik rávágta, “Igen.”. Ettől kezdve síma ügy volt. K.-val visszarakatták a dudvát a zsákokba.

  4. Egy kicsit az ördög ügyvédje leszek, fenntartva, hogy elfogadhatatlannak tartom, ha valaki nem a kijelölt helyre hordja a szemetjét.
    Tehát: oké, hogy pár száz forint, de szednek adót. Átalányt, amiben mindezen szolgáltatások benne kéne legyenek. (Ha nincsenek, akkor mi van benne? A stadionok?) Szóval VAGY szedjenek adót, és akkor legyen alapvetően minden ingyé’, vagy számlázzák le a nyújtott szolgáltatásokat, de akkor ne szedjenek adót.

    • En egy kisse maskepp latom:

      Minden ingye’ van, ami mindenkire vonatkozik. A zoldhulladek zsakra csak azoknak van szuksege, akiknek van kertjuk ES maguk nem komposztaljak a zoldhulladekot. Mivel ez egy folyamatosan valtozo, es igy nehezen megbecsulheto szam, igy maganak a zsaknak van egy “jelkepes” par szaz forimtos dija, mindez csak azert, hogy az emberek ne hozzajuk jarjanak szemeteszsakert es vigyek szazasaval a zsakokat (mert sajnos ilyen boven elofordulna), de azert meg ne legyen eszeveszett draga.

      Lehet sokmindenert szidni a kormanyt, de ez a rendszer alapvetoen eleg jol ki van talalva. Az arazason lehetne egy picit talan finomitani, de a logikaval nincs baj. A problema a gyokerekkel van, de azok meg lennenek qkkor is, ha a zoldzsak ingyenes lenne.

  5. *… mindez csak azert, hogy kalkulalhato legyen a keszlet, es az emberek…

    Elnezest, ugy latszik veletlenul kitoroltem a komment egy reszet, nem volt szandekos.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *