Helyi lapok

Széles Gábor szerint az országos médiát jellemző kiegyenlítődés el fogja érni a megyei lapokat is, a megyei orgánumok között ugyanis – állítja az üzletember – egyelőre nincsen jobboldali napilap.
link

Ettől mentsen meg minket a Magyarok Istene. (Aki szintén aludni látszik párszáz éve.) Inkább afelé kellene törekedni, hogy ha most van harcos kormánypárti megyei lap, akkor azok próbáljanak középre navigálni.

De ez a cikk önmagában még kevés lett volna ahhoz, hogy írjak róla a blogon. A biztosítékot az egyik kerületi lap, a Helyi Thema verte ki. Ebéd után nekiálltam olvasgatni a napilap méretű újságot, és mint Feuerstein lovagnak a Szaffiban, úgy kezdett el nekem is egyre jobban kitörni a gőz a fejem tetején.

Címlap. Az egyötödét betöltő cikk kiemelt betűkkel szedett címe: “580 millió forint tűnt el”. Alatta picivel kisebb betűkkel: “Célkeresztben Demszky Gábor”. Aztán beleolvasva a cikkbe, itt már apró betűkkel: “A városatya [Papcsák Ferenc] szerint az ügyben felvetődik Demszky Gábor felelőssége is.”. Majd ugyanerről a rókáról az újabb bőr: a második oldal egyharmadán megpróbáltak összegyűjteni mindent, amit Demszky ellen össze lehetett.
Na most, ügy valóban van, a vizsgálat tényleg fedezett fel hiányt, meg kell nézni, hogyan történhetett, a felelősöket meg jól meg kell büntetni. Demszky szerintem is rossz polgármester, az egyetlen pozitívum, amit vele kapcsolatban meg lehet említeni, az az, hogy pártatlanul irányítja a várost. (Ennyi elég is volt, hogy leverje Tarlóst.) De itt most vizsgálatok sora kell, hogy következzen, mocskolódni legfeljebb utána szabad. Az országos médiában. De nem egy ilyen lokálisban.
Aztán a következő. A címlap másik egyötöde: Rogán Antal nászútja. Mely cikk folytatása elfoglalja a harmadik oldal egyharmadát. A magam részéről örülök, hogy a házaspár jól érezte magát – de mi a fészkes fenét keresnek egy XVIII. kerületi lapban és veszik el a felületet a helyi hírek elől?
De a legdurvább a nagycsaládosok sanyarúságát bemutató cikk. Bulvárstílust, csúsztatást eddig is találtam bőven, de ez a cikk, ez csak abból állt. Címlap egyötöde, nagy fekete cím: “Méregdrága villanyáram”, alatta a picivel kisebb piros alcím: “Elvették a nagycsaládosok hajszárítóját”. Hogy a Bognár család tagjai már nem várják meg, amíg teljesen megszárad a hajuk, hamarabb kikapcsolják a hajszárítót. Aztán a második oldal egyharmadát foglalja el a folytatás. Közepes kék betűkkel a cím fölött: “A hajszárítón spórolnak Bognárék”. Alatta bazi nagy betűkkel a cím: “150 ezres villanyszámla”. Azannya. Ez nem semmi. Ismerek egy-két nagyfogyasztót, de ehhez ők is kispályások. Aztán persze beleolvasva a cikkbe, kiderül, hogy ez az éves számla, és az egész cikk mondanivalója annyi, hogy a Bognár család spórol. Nem biztos, hogy túl hatékonyan, hiszen mi, úgy, hogy nem spórolunk és tele vagyunk nagyfogyasztókkal, így fizetünk évi 180e körül. De nem ez a lényeg – hanem az egész cikkből sugárzó uszítási szándék. Hiszen a kormány ugye most emel áramdíjat.
Aztán egy csomó érdektelen írás – Clint Eastwood szereti a fokhagymát, meg hogy a Jakupcsek milyen jó nő – végül, az utolsó lapon még egy kiadós Zuschlagozás. Összeségében a 12 oldalból kb. fél oldalnyi cikk foglalkozott helyi eseményekkel.

No, szóval a lap gusztustalan ugyan, de nem jobban, mint bármelyik bulvárosodott országos politikai lap. Csakhogy én egy helyi lapban _nem ezekről_ akarok olvasni. A helyi lap foglalkozzon azzal, hogy mi minden történt a közvetlen közelemben. Hogy mi minden készül. Lehetőleg tárgyszerűen, hiszen nem arra vagyok kíváncsi, hogyan lehet újságírói trükkökkel felhergelni a Szomszéd Józsit, hanem arra, hogy mi a franc készül két sarokkal arrébb, ahol eldózerolták a parkot.

Szerencsére van ilyen is. Jött a héten egy másik helyi lap, a Városkép. Az impresszum szerint ez az önkormányzat hivatalos lapja. Már látom, hogy kedves jobboldali olvasóim hogyan hördülnek fel: nyilván ez a baloldali polgármester szócsöve lesz, állami pénzen. A magam részéről leszarom. Elolvastam – és információkhoz jutottam. Most már tudom, hogy melyik az a nagy építkezés a kerületben, melyhez az építtető felajánlotta azt a többszáz facsemetét. (Az Üllői-Lakatos sarkán volt régen egy óvodaszerűség, egy százéves, hatalmas fákkal övezett udvarban. Szerettem azt a sarkot, hangulatos volt. (Másfél évig laktam a Lakatos utcában.) Aztán az egészet ledózerolták, nem kicsit felnyomva bennem az ideget: ugye, park… óvoda… bevásárlóközpontért cserébe. De most már legalább ismerem a hátteret: az épület a Piros iskoláé volt, nem igazán tudtak mit kezdeni vele, ezért adták el a LIDL-nek. Aki a kivágott fákért cserébe felajánlott durván 350 facsemetét. Most sem vagyok boldog, de már annyira dühös sem.) Elolvashattam az avar rendeletet, azaz megtudtam, hogyan van szabályozva az avarégetés. Érdekelt, mi volt az előzménye a közelmúlt kerületi fesztiváljainak. Nyilván másokat meg az érdekelt, hogy miért kell kipucolni tűzvédelmi okokból a Havanna panelházainak szellőzőcsöveit, vagy hogyan áll most a helyzet a túl hangos repülőtér csöndesítésének ügyében. Nyilván van önvállveregetés is, cikk egy új gyerekorvosi rendelő átadásáról, kiállítások és más kerületi események megnyitásáról és úgy általában az önkormányzat tevékenységének bemutatásáról. Részemről ez így teljesen rendben van, semmi túlzásba esést, öntömjénezést nem találtam. Tájékoztattak.

Szóval, mindenki, aki úgy érzi, hogy égető szükség van jobboldali helyi lapokra, legyen kedves, spórolja meg nekem a fáradságot és rúgja magát nekifutásból seggbe.

46 Comments

  1. “pártatlanul irányítja a várost”

    Hihetetlen, hogy okos ember létedre mennyire naív vagy.

  2. Én sokkal inkább cinikus disznónak tartom magam, mint naívnak – csakhogy ez a cinikusság az összeesküvés-elméletek irányában is igaz.
    Demszkynek voltak botrányai rendesen. De egy olyanra sem emlékszem, ahol azért kezdték volna ki, mert pártpolitikai szempontból hozott volna rossz döntést. Hozott ő, pártpolitika nélkül is eleget, lehet szidni pazarlásért, elfecsérelt lehetőségekért, meg lehet említeni a korrupciót is, a tömegközlekedés elmulasztott átalakítását… de a pártoskodás nem volt rá jellemző. Hogy csak egy konkrét esetet mondjak, például nem építette újra más helyen a Nemzeti Szinházat.

  3. Bocs, ez a végén hülyeség volt, a színházat nem a főváros építette. De azért érthető, mire gondoltam.

  4. És amikor megvétózta Gy. Németh Erzsit? Vagy amikor Hillerért cserébe Demszkájt kellett támogatni? Az nem pártpolitika?

    Az a legszomorúbb az egészben, hogy 16 éve SEMMI nem történik, rohad, pusztul a város, nyáron megdöglünk a villamoson a melegtől, késve jön a busz, nincs felszín alatti közlekedés, a hidak mindjárt összedőlnek, kosz, szemét és hajléktalanok mindenfelé, parlagfű nő a főpolgármesteri hivatal kertjében!!! és még mindig rá szavaznak, mert… fogalmam sincs. Csakmert. Megszokásból biztos.

  5. A Gy. Németh Erzsinél nekem inkább úgy tűnt, hogy annyira utálja azt a nőt, hogy semmi sem drága azért, hogy ne kelljen vele együtt dolgoznia.

    A helyosztozkodásban egyébként lehetett pártpolitika. Én pártpolitikán alapuló, a várost érintő döntésekre gondoltam inkább. Az, hogy ott ki hogyan nyalja a másik fülét, az nagyjából nem érdekel.

    Hogy miért szavaznak Demszkyre? Mert működik itt is az Orbán-effektus. Ezt írtam anno: http://mivanvelem.hu/2005/06/14/azt-mondom-budapest/
    Aztán mi történt? A jobb oldal elindította azt az embert, aki nemhogy a kaktusznál, de még Demszkynél is sokkal rosszabb jelölt volt. Kénytelen voltam megint a régi polgármesterre szavazni. (Az viszonylag egyértelműen látszott, hogy Tarlós nem csak tuskó, hanem Orbán által kézivezérelt polgármester is lett volna.)

  6. Szerencsére ezt már sosem tudhatjuk meg, nemigaz? (Tényleg jobb a szart választani a bizonytalan helyett?)

  7. Persze, jön Orbán meg a mumusok. Azért ez elég gyenge magyarázat arra, hogy segget csináljunk a szánkból, nem?

    Nem sértegetni akarlak, csak megérteni. Hogy lehet ennyire félni attól, ami még a legrosszabb esetben is csak ugyanannyira szar, mint ami most van?

    De kérdezek: Eltelt újabb másfél év, az eredményeket (nem) látjuk. Megérte?

  8. Nem jó a kérdés. Ha a szar és a bizonytalan, de valószínűleg sokkal szarabb közül kell választani, akkor a szar a jobb választás.
    Basszus, találjatok egy olyan embert, mint mondjuk a Kósa, aki képes a saját agyával gondolkodni – és a tiétek Budapest. De amíg ilyen a felhozatal (Schmidt is egy vicc volt), addig nem szólhattok egy szót sem.

  9. Még egy kérdés: Ha most lennének a választások, ugye Gyurcsányékra szavaznál? Merthogy Orbán meg a mumusok. Igaz, hogy köztörvényes bűnöző, hazudik, lop, csal, belelövet a békés tömegbe… De Orbán a mumus.

    És nehogy beleköss, igenis békés embereket vertek agyon és lőtték ki a szemüket, ott voltam én is, és nem gyújtogatni. Bár egy szál gyertya volt nálam, lehet azzal követtem el bűnt.

  10. “valószínűleg sokkal szarabb”

    Melyik statiszikák vagy felmérések alapján? Tudom, a választás szubjektív, de volt már esélye, hogy bebizonyítsa? Meg ennél lehet szarabb? Kétlem.

  11. Ha most lennének a választások, ugye Gyurcsányékra szavaznál?
    Igen. Köszönd a vezetőidnek. Meg annak, aki elhintette benned és a társaidban a gyűlöletet. Hogy a faszba írhatsz ilyet, hogy köztörvényes bűnöző? Tudod, az mit jelent? Hogy valakit szabályos bírósági tárgyaláson elitéltek. Addig csak fröcsögés, amit csinálsz, épp úgy, mint ahogy az egész jobb oldal kommunikál évek óta. A többi vádadról már nem is beszélve. Még csak vitázni sem érdemes velük.

  12. “Igen. Köszönd a vezetőidnek. Meg annak, aki elhintette benned és a társaidban a gyűlöletet.”

    Reménytelen. Ezt érdemeljük egyébként.

  13. 1. Nem vertek agyon senkit.
    2. A fidesz miért is szervezte oda a naggyűlést? Semmilyen 56-os hagyománya vagy fideszes hagyománya nincs az Astoriának, mint helyszínnek.
    Amíg erre a kérdésre nincs normális válasz, akkor én maradok a cinikus gyanúmnál, hogy a várható zavargások eszkalációjára spekuláltak. Bárki előre megmondta volna, hogy órák alatt sem lesz képes többszázezer ember elhagyni azt a környéket. Borítékolható volt, hogy a csürhe összekeveredik a békés nagygyűléssel. Az is, hogy ez lesz az eredménye.

  14. “a várható zavargások eszkalációjára spekuláltak”

    Már bocs, de te normális vagy? Odaviszed agyonveretni meg leölvetni az embereidet?

    “Borítékolható volt, hogy a csürhe összekeveredik a békés nagygyűléssel.”

    Miután rádión utasították rá a rendőröket, hogy hajtsák arra őket, borítékolható volt.

    Úristen, ébredjetek már föl! Nem hiszem el, hogy ezek után még ilyet le tud írni valaki. Azt hiszem elmegyógyintézetbe záratom magam. Ja nem megy, azt is eladták.

  15. Jobbat tudok, inkább itthagyom ezt a blogot, legalábbis leiratkozom a feed-ről. Köszönjétek vezetőiteknek és azoknak, akik elhintették bennetek a rettegést.

    JoeP nem tudnál csinálni egy politika kategóriát, amit ki tudnék szűrni? Mert amúgy rendkívül jófejnek tartalak.

  16. “1. Nem vertek agyon senkit.”

    Erre még annyit, hogy éles töltényhüvelyeket találtak az utcán, valamint több embernek is életre szóló maradandó károsodást okozott a “rendőrség”, szemkilövéstől kezdve, ujjlevágáson át csönttörésig. Egyik sem volt randalírozó, csak épp merészelt arrafelé lakni. Ugye nem baj, ha ezeket kissé pongyola módon “agyonverés” címszó alatt összesítettem.

    Kívánom, hogy egyszer saját bőrötökön tapasztaljátok meg, hogy hazafelé tartva lerohanjon 15 álruhás és legközelebb az intenzíven térjetek magatokhoz. Vagy vakuljatok meg fél szemetekre. Vagy törjék el a barátnőtök kulcscsontját. (Persze nem kívánom.)

  17. Reader:
    Pontosan. Ezt érdemlitek. Amíg nem tanultok meg értelmes hangon szólni az ország azon részéhez, aki nem ért veletek mindenben egyet. Sőt, hazaárulónak szóllítjátok. Mégis mi a faszt vár a tisztelt jobboldal?
    Ezt biza ti értétek el 10-15 év szívós munkájával. Joep nem utál téged. Viktort sem utálja. Csak ezt a szemléletet nem bírja a gyomra.
    Az lesz a legszebb, ha majd 2010-ben győz a jobboldal (egyébként már időszerű) és jönnek az önjelölt “igazságtevők” acsarkodni meg kiegyenlíteni a számlát. Pl. a helyi “jobboldali” lapok terén. Akkor lesz majd ez egy igazán szar ország.

  18. Viktort sem utálja.
    Határeset.

  19. Futottam pár kört. Nem sikerült a seggberúgás :-D

    Ugyanakkor nem ez a szájtépés aminek dominálnia kellene hanem a korrektség meg a jobbá tenni utáni vágyakozás. Itt a ‘jobbá’-t nem politikailag értem. És itt már baj van. Minek kell magyarázkodnom?

  20. Lehet, hogy nem szaladtál elég gyorsan? :-)

  21. Ejnye, pix, mi ez a kirekesztő, megosztó hangnem? Érdemeljük? Miért, kik vagyunk mi? Én csak kérdéseket tettem fel, erre jössz és kioktatsz, hogy a jobboldal így meg úgy. Elég hamar ment a beazonosítás.

  22. Bocs, Pix nagybetűvel.

  23. Politika rulz. Most olvastam, hogy tudomanyos kiserlet soran kimutattak, hogy a kozervativ felfogasu emberek rosszabbul teljesitenek varatlan dontesi szituaciokban. Az ok-okozat viszony nem tisztazott.

  24. Szoval kepesseg szinten is van kulonbseg, es ez fontos.

  25. Csak címszavakban (ami eszembe jut):
    Miért is kell erre a hazug, …, magyarellenes
    kormányra szavazni.

    – Tocsik – igaz, rég volt
    – Postabank – Fidesz rendbe tette 140-150 millárd, msz(m)p/szdsz eladta 100 milliárdért. Éljen!
    – Tasnádi – á, ő beteg, nem lehet bántani
    – Veres barátja – ő is beteg lett
    – Zushclag – beteg lesz hamarosan

    – Mizó – OK csődszélén vagytok? sok embernek adtok munkát? segítünk (mert még mindíg olcsóbb, mint évekig fizetni a segélyeket)és lásd még ma is él és sok magyar embernek ad munkát.
    Ugyanez Medgyesi/Gyurcsányi kivitelben Danone/Györi keksz: kit érdekeltek, el lehet menni ebből az országból…
    – Demszkigrád: Metró eröltetése, holott még most sem tudja senki, hogy megépül-e egyáltalán, és legföképp nem lett volna-e ennél sokkal jobb alternatíva. -> Ingatlan árak a metró környékén. Ugyanez a kormányzati negyeddel eljátszva. Ja, hogy oda a vasút mellé nem is épülhetne biztonsági szempontokból, kit érdekel.
    – Demszkigrád: Siemens villamosok…
    (tudom, ártatlan…)
    – Hankook: abból a 25 milliárdból nem 1500 embernek adott volna munkát, ha azt a pénzt a magyar vállalkozásoknak adják oda, hanem simán megkockáztatom: legalább a tizszeresének.
    Ja, és hogy rabszolgák vagyunk a saját hazánkban? Na, és?
    Ilyet normális emberek/vezetés nem csinál és nem is tűri el.
    Dél-Koreában vajon hány Magyar cégnek adtak ilyen támogatást?

    Sorolhatnám napokig, ha lenne rá időm és energiám.

    Ja, igen az 1 évvel ezelötti események tükrében, az szdsz nevü törpe párttól és vezetőitől megkérdezném, hogy 1990-ben (taxisblokád) ki vezette lázadásra az országot,
    azért, mert nem tudták elviselni, hogy nem ők nyerték meg a választásokat?
    Mert azért volt, ezt kár lenne tagadni.

  26. Pix egy korábbi hozzászólásában írta, hogy mit mondott Balczó:

    Nos, ha nem nagyon baj, akkor én idézem azt a teljes részt:

    “Valamikor még nyolcvankilencben kaptam egy félórányi időt a tévétől élő egyenes adásban, és akkor többek között azt mondtam: Magyarország zsidó hódoltsági terület, és hogy nincs más megoldás sem a magyarok, sem a zsidók számára, mint elfogadni Jézust: Krisztusnak, vagyis Isten egyszülött Fiának. Ez után az egyik jó barátom, akivel többek között együtt tenyésztettünk lovat – a feleségének az apja pedig az az igazságügyi orvos-szakértő volt, akiről Benedek István azt mondta, hogy „a véres kezű Kelemen”, aki egyébként Nagy Imrével töltötte a kivégzés előtti éjszakát és Tóth Ilona halálos ítéletére is ő „ütötte rá” a bélyegzőt; jó barátok voltunk, gyakran vendégeskedtem náluk –, szóval, ez a jó barátom mesélte el, hogy ismert zsidó vezetők úgy reagáltak erre a műsorra (bejáratos volt ezekbe a körökbe), hogy minek kellett ezt Balczónak kimondania. Tehát nem azt mondták, hogy Balczó hazudik, vagy hogy túloz, hanem azt, hogy „IGAZ, IGAZ, AMIT BALCZÓ MOND, DE MINEK KELL AZT KIMONDANI”. Itt van a kutya elásva. Legyen világosság! És lőn. „Magyarország zsidó hódoltsági terület.” Ebben nincs semmi vád. Ez tény. Megállapítom.
    – De ezt a „tényt” tagadják, s nem csak az érintettek.
    – Nem érted? Éppen azt mesélem neked, hogy maguk a zsidó vezetők ismerték el Zoli barátom előtt. „IGAZ! DE NEM KELL KIMONDANI.” Becsületes diagnózist készíteni a világ állapotáról, s azon belül Magyarországról, ma nem lehet anélkül, hogy nem kapná meg az illető homlokára az antiszemita bélyeget. Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.”

    Nagybetüs kiemelés tőlem.
    Mindennel így van ebben az országban:

    “Igaz, igaz, de nem kell kimondani.”

  27. Szindbad: a gyilkosságok 95%-a pedig kenyérfogyasztás után pár órával történik…

  28. Hmm… nem örülök neki, hogy ebbe az irányba mennek a hozzászólások. Ismerem már, mennyire vég nélküli és értelmetlen viták szoktak az ilyen oda-visszavagdalkozásokból kisülni.
    Azért reagálok néhány megjegyzésre, de nem ígérem, hogy a végtelenségig válaszolgatni fogok.

    Tocsik… ezen jót vigyorogtam. 1997 vége, 1998 eleje… nagyjából tíz éve történt. Korrupciós ügy volt, el is ítélték a csajt elég rendesen – ennek ellenére belebukott a kormány is. Nem a mostani, nem is az előző, hanem egy tíz évvel ezelőtti. Mit szeretnél? Ha a mostani kormány is megbukna a Tocsik miatt? :)

    A Postabank szintén elég régi téma, nem hinném, hogy ezt is Gyurcsányon kellene számonkérni. Én se támadtam be azzal, hogy Kaya Ibrahim, meg a fantomcégek.

    Veressnél nem tudom, melyik haverjára célzol. Nekem úgy rémlik, van valami agyhalott muksó, aki mindenféle faszságokat hirdet és valami testvére Veress közeli üzlettársának. Arra gondolsz? Mert ha igen, azzal nem lehet mit kezdeni: hülye testvére mindenkinek lehet.

    A Zuschlag ügy. Amennyire látom, nem olyan egyszerű a helyzet. A W. betűs faszi már olyanokat mond, hogy ő csak szélhámoskodni akart, aztán az is kiderült, hogy nem is EU támogatásról volt szó (melyet ugye a hivatalos irányvonal szerint éppen szétlop az MSzP), hanem településfejlesztési támogatásról, melyhez meg nem is fért hozzá… Ettől függetlenül erősen gyanítom, hogy valamiben tényleg sáros ez a Zuschlag hapi – és nem hiszem, hogy meg fogja úszni. Az MSZP szvsz tanult a Tocsik ügyből. Másfelől meg, ahol pénzosztás van, tuti lesz ügyeskedő. Az ellenzéknek pont az lenne a legfontosabb dolga, hogy ezeket kilője, ha már a kormánypártok nem veszik észre. De ehelyett műbalhék vannak, lásd Veress fiai.

    Demszkynél néha én se tudom, hogy korrupt-e vagy egyszerűen csak balfék.

    Hankook. A befektetők becsábítása mindig is gusztustalan ügylet, minden országban. Nagy a harc értük, erősen be kell feküdni, hogy ne Kínába vagy a többi, nálunk kevesebb bért fizető helyekre menjenek. Viszont szükség van rájuk. Akkor is, ha idegen kultúra szerint bánnak a melósokkal. Akkor is, ha tisztában vannak vele, hogy itt még vadkapitalizmus van.

    Hogy miért nem mi fektetünk be, mi telepítünk gyárakat Dél-Koreába? Ezt ugye viccnek szántad? Hol van Magyarországon olyan vállalat, amely elég tőkeerős ahhoz, hogy gyárat telepítsen Dél-Koreába és elég hatékony ahhoz, hogy bírja a versenyt a helyi gyárakkal? Ugyan már.

    Ha meg azt a pénzt odaadják a magyar vállalkozóknak, akkor azok köszönik szépen és zsebre teszik. Ha egyáltalán eljut hozzájuk.

    Taxissztrájk. Egy kicsit el vagy tévedve. A kiváltó ok az volt, hogy 20 forintról 27-re emelték a benzin árát. Ma már röhejes, de akkor ez 30%-os emelés volt, mely mindenkit szíven ütött. És akkor sem az volt, hogy megvadult taxisok megrohamozták és felgyújtották a tévét, hanem utakat zártak le. Úgy, mint ahogy azóta a gazdák is lezárogatják néha. Három napig tartott, a benzinár visszaesett, mindenki hazament, egy év múlva meg már 50 forint felett volt a benzin. Fogalmam sincs, melyik párt állt az akció mögött, ha egyáltalán állt valamelyik – de ha állt is, az akkor sem volt messze olyan durva, mint az egy évvel ezelőtti. Ezt az ország nagy része támogatta, mert a benzin ára mindenkinek fájt. A tavalyi gerjesztett hisztériát messze nem lehet egy lapon említeni vele.

    Balczó. Valakinek a valakije látott valakit, aki ismert valakit, aki azt hallotta valakitől, hogy… így szoktak keletkezni a nagy igazságok.

  29. Viszont, ha már a régi dolgoknál tartunk. Ugye 1998-ban a Fidesz nyerte meg a választásokat, egy bizonyos programmal. Aztán egy jó félév múlva a szemére vetette az ellenzék, hogy kérem szépen, nem azt tetszik csinálni, amivel megnyerték a választást. Erre mondta az akkori pénzügyminiszter, hogy hja kérem, van a választási program és van, amelyet végre is lehet hajtani.

    Valahogy akkoriban nem lett ekkora ‘hazugság’-hiszti gerjesztve az ügyből. Tudom, az MSZP szúrta el – a kezükben volt a lehetőség, hogy egymás ellen uszítsák az ország két felét, aztán kihagyták. A hülyék. Elkúrták, már akkor is.

  30. Lehet, hogy nem maradt elég pénz a kasszában, hogy végrehajtsák? Nem úgy, mint amikor Meggyó átvette az irányítást és megköszönte, hogy milyen jó állapotban van minden. Aztán miután felosztották, egyszercsak kitalálták, hogy ja mégsem volt jó állapotban, meg üres volt az a kassza, csak nem néztük meg jól.

    Fideszék előtt még Horn jelentette ki: a kormánynak nem kötelessége a választásban részt vevő pártok programjainak végrehajtása, még akkor sem, ha az a bizonyos párt nyerte a választásokat.

    Erről ennyit.

  31. Az egyik oldal csak beszél és beszél, arról, hogy a másik oldal, csak dumál és dumál.
    Ez van!

  32. Meg azt hazudják, hogy a másik hazudik. :-)

  33. Te, Reader, jelen esetben tök mindegy, mit mondott korábban a Horn Gyula. A lényeg az, hogy a Fidesz egyszer már eljátszotta ugyanazt, mint amire most ezt az egész hazugság-kampányát alapozza.

  34. “Ha most lennének a választások, ugye Gyurcsányékra szavaznál?
    Igen. Köszönd a vezetőidnek. Meg annak, aki elhintette benned és a társaidban a gyűlöletet. Hogy a faszba írhatsz ilyet, hogy köztörvényes bűnöző?”

    Esetleg azért, mert a Fittelina-ügyben kiderült, hogy tényleg egy adócsaló a miniszterelnök, csak az elkövetett bűntény elévült, s pusztán emiatt nem indult eljárás ellene?

    A Városképet meg ne dícsérd, légyszi’. Hányingerkeltően és kritikátlanul nyalja a Mester és az MSZP-s Simon Gábor valagát. Bár ez nem meglepő, mert a XII. kerületben meg a Hegyvidék csinálta/csinálja ezt Mitnyannal és Pokornival (idén januárig ott laktam, tudom). Úgy látszik, hogy nálunk az újságírók nem boldogok, ha nem szagos a szájuk (by Hofi).

    Pár dolog, amit kiemeltél belőle:

    1) Lidl. Bizonyára k*rvára örülnek az ott lakók annak, hogy megnövekszik majd az amúgy sem kicsi forgalom az Üllőin emiatt. Arról nem is beszélve, hogy miért nem adták el a telket inkább egy magyar áruházláncnak (CBA, Groby, ami hirtelen az eszembe jut), hm? Másrészt meg a kerületben a Gloriett felé van már egy Lidl, minek még egy – kocsival – szinte rögtön mellette?! De Lidlben amúgy se vesz senki semmit, akinek van kicsit is erkölcsi tartása, amióta kiderült, hogy a menstruáló női alkalmazottaknak sárga kendőt kell hordaniuk, ugye…

    2) Kerületi fesztivál. Ennek is bizonyára baromira örültek a Bókay kert környékén lakók, amikor a koncertek még itt is hallatszottak. De nem számít, mert el lehetett rá b*szni egy nagy adag közpénzt és utána szerepelhet az újságban újra a brancs. Én sajnos ilyen savanyúpista vagyok, jobban örültem volna neki, ha azt a pénzt teszem azt arra költik, hogy az erdőben kicsit kitakarítsanak és rendbe hozzák a vandálok által tönkretett sportszereket, padokat.

    3) Orvosi rendelő. Öhöhöhö. Nagyon szépek a fejlesztések, de miért csak a Mestert kérdezik benne, az itt dolgozó orvosokat és védőnőket miért nem? Esetleg olyat mondanának,ami nem illik a Városkép koncepciójába? Pl. hogy a “versenyképesebb, hatékonyabb, korszerűbb” kht/kft-be gyakorlatilag bekényszerítik őket, mert ha nem lép be, akkor repülnek? Első kézből tudok ilyenről, de ofkorsz nem írok le az illetőről semmit, nehogy megüsse a bokáját.

    Egyáltalán, ki az az szűklátókörű, elmebeteg, libertariánus barom, aki egy nonprofit, közösségi szolgáltatást “versenyképesebbé” akar tenni?! :I

    Mielőtt a fekete-fehér világképedből kifolyólag :))) úgy gondolnád, hogy fideszes vagyok, elárulom, hogy nem bírom őket sem, számomra Gyurcsány ugyanúgy szalonképtelen, mint Orbán (de Orbán mondjuk legalább nem lövetett ki szemeket). Sőt, továbbmegyek: jelenleg Magyarországon nincs olyan politikai szervezet, amivel nagy vonalakban egyet tudnék érteni.

  35. “Ha meg azt a pénzt odaadják a magyar vállalkozóknak, akkor azok köszönik szépen és zsebre teszik. Ha egyáltalán eljut hozzájuk.”

    Erről szól a Zuschlag-ügy, jó reggelt. :)

    A Hankookkal kapcsolatban meg annyit, hogy egy normális kormánynak, ami a nemzeti érdekeket védi, nem az lenne az elsődleges prioritás, hogy koreai óriáscégeket sokmilliárdos adókedvezményekkel idecsábítson; hanem az, hogy inkább a hazai kkv-at segítse mindenféle módon. Ti. akkor ugyanúgy lesz munkahely az embereknek, mellette még a cég is helyben adózik és nem viszi ki a profitot az országból.

  36. Adi, már ne haragudj, de értelmesebbnek gondoltalak annál, hogy megbukjál itt egy szövegértési feladaton. _Nem_ azt írtam, hogy örülök annak, hogy idetelepült a LIDL, nem azt, hogy örülök a fesztiválnak, nem azt, hogy örülök a panelházak tisztogatásának… hanem azt, hogy örvendetes, hogy egy helyi lap ilyesmikről ír, nem pedig a nagypolitika botrányairól, bulvárstílusban.

    A többivel meg nem vitatkozom: ha neked a tájékoztatás kritikátlan seggnyalás, én meg fekete-fehérben látom a világot, akkor nincs értelme a vitának – reménytelenül távol vannak az álláspontjaink.

  37. OK, befejezem:

    Talán jobb lett volna úgy írnom, hogy Tocsiktól Zushclagig. :)

    Ugyanazon pártok adták akkor is és most is a kormányt. Igaz, a vezető emberek lecserélődtek, de azért ez mégis elgondolkodtató.

    A Hankooknál sajnos csak vicc volt, és persze nem is szó szerint értettem a magyar befektetést.

    Nem tudom, és nem is értek Veled egyet abban, hogy Te kapásból azt feltételezed, hogy zsebre raknák a magyar vállalkozók a pénzt.
    Nyilvánvaló, hogy lennének ilyenek is, ügyeskedők is, de hogy mindenki tisztességtelen lenne, az erős túlzás szerintem.
    No, és nem is úgy gondoltam, hogy neghírdetem a Moszkva térre a pénzosztást, hanem nyilván pályázatokkal, üzleti tervekkel és kemény elszámoltatással megvalósítva.

    Még valami:
    Nyilvánvaló, hogy nem csak az mszp/szdsz érák alatt, és hozzájuk közel álló mutyizókat kell elitélni. Közöttük is többségben van (legalábbis remélem) a tisztességes, az országnak jót akaró és tevő ember, mint ahogy a fideszben is voltak/vannak korrruptak biztos.
    Minden korrupt csalót, sikkasztatót el kell(ene) itélni, akárhova tartozik is az illető.

    Nézd, Kina egy kommunista ország most is, de aki ott százmilliókat nyúl le, azt felakasztják.
    Nem, nem azt mondom, hogy itt is azt kellene csinálni, de hogy végleg kizárni mindenféle vezetői, közéleti tevékenységből az tuti.

    Ja, taxisblokád: igen tudom, hogy mi miatt volt, és úgy emlékszem 12 forintos emelést akart akkor az Antall-kormány. Persze ez csak részletkérdés.
    De a véleményemet fenntartom: az szdsz és az akkori fidesz biztatta a taxisokat, azt remélve, hogy belebuknak Antallék.

    Részemről a témát befejeztem. :)

  38. Jajistenkém (/me fogja a fejét)!

    Először is szeretnélek megkérni, hogy légyszi’ ne személyeskedj. Tudom, hogy ez a te naplód, de én sem tettem ilyet. A “fekete-fehér világképet” nem tudom, hogy komolyan vetted-e, én nem annak szántam és ezt a smiley-val is jeleztem.

    Másrészt meg arra próbáltam fölhívni a figyelmedet, hogy a Városkép minden, csak nem kiegyensúlyozott, objektív tájékoztatás, ami a föladata lenne. Ehelyett a helyi polgármester és önkormányzat kőkemény propagandáját nyomatja a hírek között, kicsit sem burkoltan. S mint megjegyeztem, ezzel egyáltalán nincs egyedül, ami egy igen szomorú (seggszagú) dolog.

    No, mindegy.

  39. Én sem örömmel írtam, de nem tudtam máshogy lereagálni, hogy elkezdted rajtam számonkérni az önkormányzat döntéseit, egy olyan írás után, amely arról szólt, hogy örülök a tájékoztatás tényének.

    Elmondom, én hogyan képzelem helyi szinten a kiegyensúlyozott tájékoztatást.
    Van egy önkormányzat. Ez teszi a dolgát, dönt, támogat, épít, rombol. Van egy újságja, a rendelkezésére álló pénzből finanszírozza. Ebben írják meg, hogy mit döntöttek, mit támogattak, mit építettek és mit romboltak. Kötöznivaló bolond, aki elvárja, hogy ebben az újságban jelenjenek meg olyan cikkek, hogy mégsem azt kellett volna támogatni, mégsem azt kellett volna felépíteni meg lerombolni. Senki sem rúgja tökön saját magát, ha van választási lehetősége. Az önkormányzat lapjának semmi más értelme sincs, mint egy lehetőség, hogy az önkormányzat elmondhassa, miért döntött úgy.
    A magam részéről azt is elfogadhatónak tartom, ha elégedettek a munkájukkal és ez kiderül a cikkekből. Mint ahogy az is rendben van, ha leírják, hogy azért csinálták úgy, ahogy, mert úgy gondolják, ahogy. (Nem kicsit hülyén néznék arra a skizofrén önkormányzatra, amelyik dönt valahogy, aztán nekiáll bírálni a saját döntését.)
    Mikor rossz egy önkormányzati lap? Ha nem ír semmit. Nézd meg a kispestit. A kerület legöregebb lakója. Meg hasonló alibicikkek. Nem tudod, hogy azért üres, mert nem csinálnak semmit, vagy azért üres, mert nem akarják, hogy tudd, mit csinálnak.

    Az én elképzelésem szerint a tájékoztatás akkor kiegyensúlyozott, ha van a kerületben emellett egy ellenzéki lap, egy konstruktív civil kontroll. Egy olyan, amelyik leírja, hogy megkérdeztünk ilyenolyan szakértőt, akik szerint nem ezt kellett volna lerombolni és nem azt kellett volna felépíteni. Amelyik leírja, hogy létezett volna jobb döntés is. Amelyik megírja, ha korrupcióról szerez tudomást.
    Jelenleg ez a szereplő hiányzik a színpadról. A helyi ellenzéki lap, azzal, hogy a nagypolitika botrányait meg primitív bulvártémákat erőltet, azt üzeni, hogy ti, helyi emberek ott le vagytok szarva, mi csak a központi pártpropagandát nyomjuk. (Pontosabban, most néztem meg, ez valami olyan budapesti újság, melynek egy része kerületenként különböző. Nos, ebben a kerületi részben itt nincs semmi.)

    Nyilván létezhet olyan figura is, hogy csak egy lap van, de az keményen független. Ennek a lapnak semmi köze az önkormányzathoz, az maximum csak az egyik szerzője lehet. Szerintem te valami ilyesmit képzelsz el: de vedd észre, ott van az a szó, hogy független. Egy bevallottan nem független laptól ne várd el, hogy akként viselkedjen.

  40. Reader:

    “Ejnye, pix, mi ez a kirekesztő, megosztó hangnem? ”
    Ne mosolyogtass. Elég tényszerű amit írok. Nézd meg a Magyar Nemzet a HírTv és a többi jobboldali médium tartalmát, amikben a jobboldal prominensei és hangadói pontosan azt mondják-csinálják, amit leírtam. A baloldali az mind panelproli, korrupt kolaboráns vagy hazaáruló. Vicces vagy, ha azt mondod, hogy én vagyok kirekesztő.

    Az október 23-i oszlatásról tök komolyan gondolom a fentieket. Igen, borítékolható volt, hogy ha odaviszik azt az idióta naggyűlést, akkor az össze fog keveredni a randalírozókkal. Igen, borítékolható volt a kormánypárti rendőrség rosszhiszeműsége és esetleges kisérlete arra, hogy összemossa a két megmozdulást. Nem gondolhatta senki komolyan, hogy ha a belvárosban van 100.000+ ember, az nem akad össze a radikálisabb tüntetőkkel. Bele volt kódolva a balhé. Nem kell hozzá nagy jóstehetség.
    Szóval marad az eredeti kérdésem, amire “véletlenül” nem válaszoltál: Miért egy szűk belvárosi helyen kellett fidesz megemlékezést tartani? Miért erre a helyszínre esett a választásuk? Hmmmm? Mi köze 56-nak az Astoriához?

  41. Mert eddig akárhol tartották az “idióta” naggyűlésüket, soha nem történt hasonló eset. Azért. Most szükség volt rá, hogy történjen.

    “A baloldali az mind panelproli, korrupt kolaboráns vagy hazaáruló.”

    A baloldali az nem. De a kormány az minden, csak nem baloldali, szöges ellentéte annak, leginkább ultraliberális, kozmopolita, rablókapitalista bűnözők alkotják soraikat.

  42. Csak, hogy a témánál maradjunk, a második kerületben megjelenő újságban is ezek a cikkek vannak.
    Arról, hogy minek kéne lenne egy helyi lapban, azzal maximálisan egyetértek.

  43. lesliel velemenyet osztom, en is ezt akartam megirni. Gyakorlatilag szerintem egesz Budapesten ezek a hirek szerepelnek – de akkor minek a turonak teszik be, hogy akarhanyadik kerulet?

  44. Ha jobban megnézed, van benne pár oldal, mely a helyi híreknek lenne szentelve. Van is valami, de ebben – XVIIIker – gyakorlatilag kamucikkek vannak.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading