Öreg hiba

Azt mondtam ma a lányomnak, hogy a hagymás tésztához jó sok hagymát tegyen a tészta alá. Na most, a csajszi akkor is rengeteg hagymát rak alá, ha nem szólnak neki. Most… képzelj el egy olyan hagymás tésztát, amelyik úgy néz ki, mint a káposztás tészta, csak éppen hagymával.
Ráadásul ma délután volt itt a vízszerelő és közölte, hogy lehetőleg ma ne használjuk egyik klotyit sem.

A bőség kosara

Teljesen hirtelen történt. Jani telefonált, hogy negyedórán belül itt lesz a géppel. Pont nem volt mit csinálnom, vártam a szagembert is, gondoltam, megpróbálom addig életre kelteni a másikat. Arra tippeltem, hogy valamiért elszállhatott a BIOS, ezért leszedtem az Internetről egy BIOS frissítést. Közben megjött a tabletpc, de akkor már hajtott a telhetetlenség. Letöltöttem egy Win98 boot floppy image-t, kerestem egy floppy-t és rámásoltam, majd odatettem a BIOS frissítést is. (Megjegyzem, a legnehezebb művelet a floppylemez megtalálása volt.) Ezzel felfegyverkezve becserkésztem a desktop gépet. Beleraktam az elemet, majd először – kíváncsiságból – floppy nélkül kapcsoltam be. És sípolni kezdett! Úgy megijedt a floppy látványától, hogy magától megjavult! Alig hittem a fülemnek. Gyorsan kikaptam az egyik 1 GB memóriát – hiszen már régen megálmodtam, hogy ez lehetett az eredeti baja – és igen, bebootolt a gép. Áll koppant a padlón. De nem sokáig hagytam ott, gyorsan beledugtam a gép seggébe egy ethernet kábelt és elkezdtem átmásolni a userkönyvtáramat a NAS-ra.

De nem álltam meg, hogy körbe ne rohanjam nagy lelkesültségemben a lakást: működik mindkét gépem!
– És hogyan fogsz egyszerre két gépet kezelni? – kérdezte Nej álmosan.
– Micsoda? Egyiket a két kezemmel, a másikat a két lábammal és még mindig nem értem a lehetőségeim végére – feleltem megütközve.