Téríteni hit

A tolerancia egyik mérőfoka, hogy mennyire tudod elfojtani magadban a hittérítőt.

Igenám, de akkor mi is van a blogolással?

Nehéz kérdés.

Ezt időnként el szoktam mondani itt a blogon, elmondom most is: ezeket az írásokat kizárólag magam számára írom. Azzal a céllal vágtam bele, hogy lejegyezzem, az adott pillanatban hogyan éreztem, mi járt a fejemben. Azért is az a neve, ami. Hogy ha visszanézek 10 év múlva, tudjam, hogyan gondolkoztam. Ha a gyerekem visszanéz 30 év múlva, tudja, hogyan érzett, hogyan gondolkozott a fater, Isten áldja az emlékét.
Hogy akkor miért blog, miért nem word doksi a lokális vinyón? Induláskor megdumáltak: lehet, hogy más is kíváncsi ezekre az írásokra.

Tehát amikor úgy érzed, hogy agitálok, akkor tévedsz. Leírom, ha bosszant valami. Leírom, ha félek. Leírom, ha valamit kolosszális baromságnak tartok. Leírom, ha valaminek örülök. De soha nem írom azt – legalábbis komolyan – hogy gondolkozz te is így. Hogy szeresd te is azt, amit én is szeretek. Ez a te dolgod. Még csak azt se mondom, hogy örülök, ha az én hatásomra változik meg valamiről a véleményed – hiszen ha megváltozott, akkor neked is érezned kellett, hogy ott valami nem oké, és csak idő kérdése, mikor találkozol valakivel, aki segít tisztábban látni. Persze olyan is előfordult, hogy az írás utáni kommentben engem győztek meg a hozzászólók.

Valahogy így. Szerintem nem hittérítek, de nem vállalhatok felelősséget azért, hogy más nem érzi annak az írásokat.
Dehát, tudjuk, mindenki a saját felelősségére olvasgat.