Az a kis vacak kötöződrót


Úgy vélem, nem adjuk meg a megfelelő tisztelet annak a vacak kis kötöződrótnak. Tudjátok, arról a rozsdás, 1 milliméter vastag vacakról beszélek, melyet felingerült állapotban akár szét is tudunk szakítani. De hajlítgatással simán kettékapható.
Szóval semmi különös. Egy jelentéktelen izé.
Mégis ezen alapulnak többtíz emeletes felhőkarcolók, hatalmas betonmonstrumok.
A vasbeton ugyanis – mint neve is mutatja – vasrudakból és betonból áll. A vasrudaknak viszont megfelelő módon kell elhelyezkedniük a betonban. Csakhogy az elején a beton igencsak képlékeny, nincs semmi, ami megakadályozza, hogy a vasak arrébb ússzanak benne.
Itt jön képbe a kötöződrót.
Ezzel a semmi kis anyaggal rögzítik egymáshoz a vasrudakat, kengyeleket, hogy arra a rövid időre, amíg legalább felületesen meg nem köt a beton, ne mozduljanak el. Ez tartja össze a szerkezetet addig, amíg a beton körbe nem folyja. Utána már senkit nem érdekel, mit csinál – a munkáját elvégezte. Nem ő tartja a súlyokat, de ha a megfelelő pillanatban nem fogja össze a vasakat, akkor nem épülhetett volna fel a monstrum.

Respekt.

Fáradtság

Amikor a sok kávétól már a hajad töve is fekete, de mégis minden erődet meg kell feszítened, ha csak résnyire is nyitva akarod tartani a szemedet… és egy óceánmély mocsárból csak pislogsz kifelé… hirtelen tökéletesen olyannak látod a világot, amilyen, rejtett összefüggések válnak pofonegyszerűen világossá… de olyan fáradt vagy, hogy leszarod, nem érdekel, csak pár napig ne szóljon hozzád senki, csak hagyjanak aludni… miközben persze tudod, hogy a magad előtt szkarabeuszként görgetett munkagolyót senki nem fogja helyetted elrendezni, de mégis… ágy, füldugó.