Éjszaka azt álmodtam, hogy könyvet írok. Krimit. Remek kis könyv lett belőle, fordulatos cselekmény, szikrázó humor – az utolsó pillanatig letehetetlen. Annyira jó lett, hogy fel is ébredtem rá.
Tökéletesen emlékeztem az egészre. Ébren is zseniális volt.
Aztán mire felkapcsoltam az éjjelilámpát és felültem az ágy szélére, elfelejtettem a negyedét. Mire odabotorkáltam a dolgozóasztalomhoz, lámpát kapcsoltam, papírt és ceruzát kotortam elő – elfelejtettem az egészet.
Egy Nobel-díjjal kevesebb.
2007. August 27. Monday at 20:52
A cime is kiesett? Mert ha igen, en a “Szerenyseg felsofokon” munkacimet javasolnam :)
2007. August 27. Monday at 21:02
És ha tudnád, hogy nem először történik ilyen. :-)
2007. August 27. Monday at 21:03
tudom, olvaslak :)
2007. August 27. Monday at 21:32
Tanulnod kéne Edisontól. Ülve szendergés, elalváskor azonnali ébresztés és jegyzetelés.
2007. August 27. Monday at 22:07
Edisontól függetlenül ezzel már eljátszottam. Szép vastag gyűjteményem van ilyen módon lejegyzett álmokból. Aztán eluntam.
De egyszer már írtam is róla:
http://mivanvelem.hu/2005/08/11/almok-elohivasa/
2007. August 27. Monday at 22:09
Én a lottó számokkal voltam így .
2007. August 27. Monday at 23:50
Basszus, vegyél már egy noteszt meg egy ceruzát…