Aki nem képes három métert ugrani helyből, az nem is akar igazán utazni

A Köki lépcsőjén sétáltam lefelé, este nyolc körül. Az optimális busz – gyorsjárat – a kijárattól 30 méterre lévő megállóban álldogállt. Elindultam feléje. Egyszer csak a sofőr becsukta a hátsó két ajtót. Az elsőt nem, mert még beszélgetett valakivel. Én is, meg egy másik hapi is nekiálltunk futni. Ő kábé két méterre lehetett, amikor az ajtó becsukódott, én olyan hatra. A busz kihúzott az orrunk előtt.
Egy külvárosi busz. Este nyolc után. Megnéztem, ma ez volt az utolsó járat. Álldogálhattam a Köki mellett egy negyedórát, majd zötyöghettem haza egy tömött, fülledt busszal, mely minden bokornál megállt.
Egyszerűen nem értem, mi vihet rá ilyesmire egy embert? Próbáltam elképzelni: otthon várja egy goromba, kövér feleség, lehet, hogy az anyós is velük lakik, a kölykök szemtelenek és bukásra állnak, ráadásul a Fradika sem tud kitörni a második osztályból. Valami öröm csak kell neki az életben.
Azért jó lenne, ha valaki közölné vele, hogy egy ember képes lehet más módon is örömöt szerezni magának.

Mondjuk nagyon kíváncsi vagyok, észre fogok-e venni valamilyen szolgáltatáskiesést, ha sztrájkolni fognak.

16 Comments

  1. Észre fogod venni, Józsi. Ugyanis még sokkal-sokkal több fasz ül majd autóba, tökéletesen megbénítva a várost.

  2. ugyfelszolgalat@bkv.hu

    Tényleg kivizsgálják az ilyen eseteket.

    Írj nekik! Hajrá!

  3. Hááát, azért a 182A nem egy villámjárat a 82A-hoz képest, pláne most, hogy túrják föl a Gyömrőit. Sőt, ha jól rémlik, akkor a Nagyenyednél kemény 1 perces különbséggel vannak ott a Kökitől; arról nem is beszélve, hogy sokszor a 182A jóval tömöttebb, mert mindenki azzal akar menni.

    Én tegnap igen kellemesen mentem haza a 82A-val fél hét körül, alig voltak rajta, roppant jól éreztem magamat. De ez az Einherjernek és az MP3-lejátszómnak köszönhető, nem a BKV-nak. :))

  4. Kivizsgálják?
    mégis hogy? Megkérdezik a sofört, hogy látott -e valakit? Ő meg bűnbánatot tanúsít? :)

  5. Jó pár ajtóüveget kicseréltem hasonló esetek miatt a Volánnál, egyszerüen berúgták, mikor becsukták elöttük az ajtót.-Ettől már csak az a szebb mikor a képedbe is nevet-, mert ilyet is láttam .

  6. Muki,

    Nem írtam fel semmilyen adatot. Meg nem is nagyon hiszem el.

  7. Adi,

    Este nyolc után már nem mindegy, hogy a busz végigzúz a Gyömrőin vagy szerencsétlenkedik a Nefelejcs utcában. És az se mindegy, hogy mennyire gyorsan megy, mert akkor van légmozgás.
    De napközben is van különbség, én a Ráday/Haladás utca környékén szoktam figyelni, hogyan találkozunk korábbi buszokkal.

  8. AlexP,

    Az ötlet nem rossz. Télen, amikor túrabakancsban járok, lehet, hogy alkalmazni is fogom. :)

  9. Nem fogod észrevenni, ha sztrájkolnak! Ma mondták a híradóban, hogy akinek van “D” kategóriás jogsija azt várják szeretettel erre az egy napra 30k HUF fizuért. Erre azért kíváncsi leszek!

  10. Egyébként tényleg nem. Utolértem magam, jövő héttől már lesz időm kerékpárral járni.

    Habár… a sok amatőr kíváncsi vagyok, mit fog produkálni. Hallod, AlexP, lehetne menni csuklósbuszokat csapatni. :-))

  11. ha legközelebb ilyen történik (és nem rúgtad be az ablakot, verted meg a sofőrt, gyújtottad fel a buszt:D) írj nekik, hátha: http://bkvfigyelo.blog.hu/

  12. Ezt a bkvfigyelős linket köszi, mindjárt írok is nekik. Ma a 182A-n hazafele egy dagadt, borostás ellenőr olyan hiperbunkó volt velem, hogy el se akartam hinni.

    A sztori: 16-án vettem egy kéthetes bérletet (aug. elején szabin voltam, nem mentem sehova BKV-val), ezen ugye beikszelik a vásárlás napját – tehát 30-ig érvényes. Ezt ma odadugtam a faszi orra alá, nézegette egy darabig, majd elraktam. Utána olvasnék tovább, de ez a tahó behajol félig fölém és elkezd hörögni arról, hogy a bérletem nem jó, már nem érvényes.

    Na, erre ledobta az agyam az ékszíjat és jó hangosan megkérdeztem tőle, hogy körben mindenki hallja :))), hogy miért hazudik, ha a bérletem 30-ig érvényes még. :))) Emberünk hirtelen nagyon összement, szerény lett és elsomfordált; de azért én még atyai jótanácsként utánaszóltam jó hangosan, hogy ne hazudozzon. :)))

  13. Ja, és az igazán fölháborító az, hogy ezek az utolsó szemét, hazug tahók akarnak sztrájkolni?!

    Emberünk egyébként valószínűleg azt hitte, hogy a zsírdisznó-külalakjával megfélemlíthet – hát ez nem jött be neki.

  14. Az a helyzet, hogy sztrájkolni joguk van, bármekkora tahók is. Legfeljebb a társadalom nem áll melléjük.

  15. Hát, hogy Tomcat egyik pólóját idézzem: “értem én, csak leszarom”. :)))

    Apósom a BKV Gyömrői úti autóbuszszervízében dolgozott még nyugdíjazása előtt buszszerelőként, tökéletesen tisztában vagyok vele a hallott történetekből, hogy a BKV-ban _minden_ szinten gáz van.

  16. Sajnos elég sok vezetőtahó paraszt, és nagyon kevés az, aki tényleg odafigyel az utasokra. A 85-ös is sokszor nem vár meg, pedig a járásomból csak az nem veszi észre, hogy nem vagyok egy futóbajnok, akinek éppen látása nincs. Már meg tudom érinteni az ajtót, és bevágja előttem. Miért fájna az az 5-10 sec amíg én fellépek két lépcsőt, hogy megvárjon? Verem az ajtót, és még arra se. Pedig, ha nem látja a hátsó ajtót a tükörből, el se szabadna indulnia. Explain this me. :confused:

Leave a Reply to AlexP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading