Az alábbiak csak a fantázia szüleményei, pusztán csak az elv érzékeltetésére találtam ki az egészet. (Na jó, nem teljesen… de ez most nem lényeges.)
Tételezzük fel, hogy Nej, mint főnök, kiadja nekem, hogy holnap ássam fel az udvart. Egy kávéskanállal. Természetesen igénybe vehetem beosztottaimat, a gyerekeket.
Kinek a hibája lesz, ha nem készül el a munka?
- Azt mondom, hogy az enyém.
Hiába próbáltam rávenni a kölyköket, az egyik eleve szart az egészbe, a másik meg nem ért hozzá. Igaz, próbáltam helyettük is dolgozni, de hiába túrtam kétszer olyan gyorsan a földet, mint ahogy szoktam, hiába dolgoztam megállás nélkül, nem készültünk el estére. Persze, hogy az én hibám.
Rossz hírem van: ha tényleg így gondoltam, akkor azonnal le kell számolnom azzal az illúzióval, hogy jó főnök lesz belőlem. Nem… ilyen hozzáállással maximum lekiismeretes marha lehetek, egy unterman. - Azt mondom, hogy a főnökömé.
Hiszen hogyan lehet már olyan idióta, hogy azt hiszi, ekkora munkát, ilyen eszközzel, ezekkel az emberekkel, ilyen rövid határidővel meg fogunk tudni oldani! Ha lehetetlen munkát oszt ki, akkor ne csodálkozzon, ha bebukik az egész.
Nos, ez már egy fokkal jobb hozzáállás. Tesszük a dolgunkat, motiválgatjuk az alkalmazottakat, haladunk, ahogy haladni lehet – miközben pontosan tudjuk, hogy úgyse leszünk készen időre. De eljutunk addig, ameddig normális munkával el lehet, aztán majd úgyis megmódosítják azt a határidőt. - Azt mondom, hogy mégis az én hibám.
Vegyük észre, én nem csak úgy vagyok a főnöke a beosztottaimnak, hogy kiadom nekik a munkát és felügyelem, hogyan végzik el…
Nem, nekem, mint főnöknek az is a felelősségem, hogy _ne kelljen_ a beosztottaimnak lehetetlen munkát kiadnom. Azaz sarkamra kell állnom, és minden eszközt be kell vetnem, hogy a főnökömet meggyőzzem arról, hogy ekkora munkát, ezzel az eszközzel, ezekkel az emberekkel, ilyen rövid határidőre képtelenség elvégezni. Ha mégis ragaszkododik hozzá, akkor biztos lehet benne, hogy bebukjuk.
Érted, ugye? Nem azért az én hibám, mert nem bírtam rámotiválni, rákorbácsolni az embereimet eléggé a munkára – hanem azért az én hibám, mert nem bírtam elmagyarázni a főnökömnek észérvekkel, hisztivel, mindegymivel, hogy lehetetlent kíván.
Ez a hiba, nem az, hogy nem készült el időben az udvar.
2007. August 02. Thursday at 15:22
Harmadik persze, nincs gond. Hacsak az nem, hogy ha te tudod, hogy az alattad lévő szervezet mit képes megoldani, akkor a főnököd miért olyan stupid, hogy ő meg nem tudja? Neki miért szabad hozzánemérteni?
Két kérdés merül fel egy nagyobb szervezetben.
Egyik az uram-bátyámizmus, ez a balkáni tempó. Itt normális, hogy olyan ember vezet, akinek fogalma sincs, hogy mi történik alatta.
Második az, hogy a fentiek miatt már minden döntés politika. Mivel a vezető(k)nek fogalma sincs, hogyan működik a világ, ezért meg tudják etetni azzal, hogy “húbazmeg” ez nagy fejlesztés, sohse lesz kész idén. Tipikus, pl. a marketing kér valamit az IT-tól. Így bármely döntés csak erőviszonyok kérdése a megvezetett belső megrendelők szivatása vagy a túlhajszolt belső szolgáltatók eltiprása. Ez a pillanat, amikor létrejön az impotens hülye szervezet. Pillanatnyi érdek szerinti koncepciótlan döntések, áterőszakolt kényszerű gányolás, stb.
Már csak azt kell elképzelni, hogy néz ki az eredmény az ügyfél szempontjából. Azaz nem kell, elég szétnézni. Homár, stb.
Tényleg csak arra lennék kiváncsi, hogy ez nyugaton is így megy?
2007. August 02. Thursday at 19:12
Lehet harmadik kérdés is. Mi van akkor, ha a főnök pontosan tisztában van mindennel, de nem mer dönteni? Hiszen tulajdonképpen elmennek a dolgok, veszélyes lenne megbolygatni az egészet.
Tényleg csak arra lennék kiváncsi, hogy ez nyugaton is így megy?
Bizony, hogy így. Bizonyíték rá Scott Adams életműve.