Egy kis plusz

Játszunk el egy gondolattal.
Mondjuk azt mondom neked, hogy indulj el reggel nyolckor dél felé és menjél, ameddig tudsz aznap. Eljutsz harmincöt kilométerre. Aztán azt mondom neked pár nap múlva, hogy indulj el megint ugyanonnan, csak éppen most vigyél magaddal egy húszkilós hátizsákot. Nekiindulsz, de most már csak 30 kilométerre jutsz.

Most képzeld el, hogy az a nap az élet, a távolság az életkor, a hátizsák meg a többletsúly, más néven súlyfelesleg.

Valahogy az emberek képi világába sokkal jobban illeszkedik az, hogy a dohányos mérgezi magát – hiszen látványosan megy befelé a száján a füst. De messze nem ilyen látványos – pedig ugyanolyan hatású – amikor az ember kenyérre katonáz egy jófajta teaszalonnát és bevágja. Ma már ez méreg, hiszen legtöbbünk nem él olyan életet, hogy ekkora kalóriabombákra szüksége lenne.

És ha már itt járunk, régóta le akarok számolni egy fajta védekezéssel. Mind a cigarettánál, mind a többi erősen káros szokásnál fel szoktak hozni példaképpen olyanokat, hogy “de nézzük meg Pista bácsit, az öreg inas kora óta dohányzott, aztán mégis csak 85 évesen halt meg”.
Eltekintve attól, hogy Pista bácsi az utolsó öt évében jó, ha kéthetente kapott levegőt, az érvelés máshol is hibás. Én úgy tudom, hogy életkorunk alapvetően a génjeinktől függ: legalábbis a gének meghatároznak egy zónát, ameddig a szervezet funkcionálni fog, eltekintve persze az extrém esetektől: baleset, háború, beszólás a kocsmában. Nézzük például Pista bácsit: életerős géneket örökölt, jó esélye volt a 85-100 év közötti zónára – de meggyötörte az élet. Túlélt két világháborút, fiatalkorában és felnőttkorában is sokat nélkülözött. A bagót viszont nyomta végig. Meghalt 85 évesen. Aztán mondjuk te, aki születésedkor a 65-80 közötti zónába kapsz jegyet, leéled úgy az életedet, hogy mind a testedre, mind a szellemedre vigyázol – és emiatt csak nyolcvanévesen dobod majd fel a pacskert. Nos, lehet, hogy a tények ismerete nélkül úgy nézhet ki, hogy nem érte meg egészségesen élned – de ez csalóka nézőpont. A valóság az, hogy az egyik ember a minimumot hozta ki a lehetőségeiből, a másik pedig a maximumot.

Megjegyzés:
Ezért szoktam mondogatni, hogy vigyázó szemetek szüleitekre, nagyszüleitekre vessétek. A génjeiteket tőlük öröklitek – és ez nem csak a várható életkor zónáját határozza meg, hanem azt is, hogy milyen szervi jellegű betegségekre lesztek hajlamosak, milyen betegségek ellen kell előre védekeznetek.

6 Comments

  1. Ez jó hír, anyám örök fiatal, apám meg mindig öreg(es) volt. :-) Néha rémülten veszem észre magamon öreges stílusjegyeit, ilyenkor szaladnék ki a világból hirtelen.

  2. Látod, én meg lélekben fiatal vagyok, de külsőleg egyre inkább öreges stílusjegyeket veszek föl. Amióta nem zavar, azóta egészen harmonikusan élek.

  3. Én meg úgy érzem, sokkal többet számít a leélt életkorban, hogy valaki milyen gondolatokkal, életkedvvel élte le az életét, mint az, hogy milyen géneket örökölt. Nem extrém betegségekre gondolok persze. Sokan unalmukban halnap meg. Szétbassza őket az unalom, szó szerint. :)

    Szóval én nem hiszek benne, hogy a génjeink rabjai vagyunk. Most olvastam a Tudat: a belső teremtő c. könyvet. Ebben a csóka arről beszél, hogy igaz, hogy kapunk a sok génnel infót a szülőktől, de azt, hogy ezek közül melyik lesz aktív, pl. valami betegséget kiváltva, az a gondolatainktól függ.

    Apámnak sokszor fáj a feje, sokáig nekem is. Akkor ez azt jelenti, hogy örököltem géneken keresztül? Fenéket. Gyerekkoromban naponta hallottam: front jön, fájni fog a fejünk. Nem csak az övé, mindenkié. Ezen 14 éven át tartó hipnózisból nehéz kijönni, de látom magamon, hogy nem lehetetlen, biztatóak az eredmények.

  4. Nem látom a különbséget aközött, amit te írtál és amit én:
    leéled úgy az életedet, hogy mind a testedre, mind a szellemedre vigyázol

  5. Ezek szerint nincs is. De nekem a leírásodból a gén-determináció jött le.

  6. Akkor mégis van. :-)

    Igazad van, én úgy képzelem, hogy az elsődleges meghatározó a génkészlet, a fizikai/mentális karbantartás pedig bár erősen módosító hatásúak, de csak egy behatárolt sávon belül.

    Aztán persze, hogy mi van akkor, ha mentálisan befolyásolom a génjeim működését… azt maximum Gödel tudja megmondani. ;-)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading