Ö, izé…

A Gálzozó.

Most mondja valaki, hogy az ember nem változik a korral. Nálunk még csak tanszékvezető volt, felettébb arrogánsan adta elő magát és ott szopatta a diáksereget, ahol tudta.
Tapasztalatból tudom, vizsgáztam nála. A Gazdasági Rendszerek Modellezését oktatta, én a makrogazdasági rendszerekből evickéltem át nála egy kettessel. Véres vizsga volt.

Aztán a hozzászólók meg istenítik.

Könyvek és idő

Ma délután könyvesboltba vitt az utam. Régen jártam arrafelé, pedig valamikor nagyon szerettem. Aztán eljutottam odáig, hogy érzésem szerint minden valamirevaló könyvet elolvastam – ergo megritkultak a látogatásaim.
Persze ez hülyeség, egyáltalán nem erről van szó.

Most is, ahogy nézegettem a könyveket, rengetegszer bejelzett a ‘jó könyv lehet, meg kellene venni’-csengő. (Aki sűrűn jár könyvesboltba és elég sokat is olvasott, biztosan ismeri ezt az érzést: tök ismeretlen író tök ismeretlen könyve – mégis, amikor meglátod és egy-két helyen beleolvasol, megszáll a bizonyosság, hogy ezt a könyvet meg kell venned, hasznodra lesz.)
Szóval a könyvek nem győztek csipogni a környezetemben, beléjük is olvasgattam, éreztem is, hogy jók – mégsem vettem meg egyiket sem. Nem csak azért, mert belegondoltam, mekkora kupacban állnak az olvasatlan könyvek otthon – hiszen ez már az okozat. Az ok mélyebben van.

Az ok, a korom. Az enyém, nem a kéményé.

Elmúltam negyven éves. Aki átélte már ezt, az tudja, hogy ez általában egy kellemetlen felismeréssel jár: az embernek mégsem végtelen az ideje. Ekkortól szokták mondani, hogy eddig befelé mentünk, mostantól kifelé visz az út. Éveink meg lettek számlálva.
És ezzel párhuzamosan jön, hogy ‘Te jó ég, mennyi mindent nem csináltam meg abból, amit terveztem! Lehet, hogy már nem is lesz rá időm?’ Ilyenkor kezd el a delikvens pánikszerűen festeni, utazgatni, zongorázni tanulni, fát ültetni, nyelveket tanulni, nőket hajkurászni… ki hogyan éli ezt meg. Túl sokat az sem segít a helyzeten, hogy tudjuk, a jelenség ismert, neve is van: kapuzárási pánik. (Angolul kifejezőbb: midlife crisis.) Attól persze, hogy számítunk rá, a hatása még nem gyengül.

Niels Bohr-nál vendégeskedett egy tudós ismerőse. Kifelé menet látta, hogy a professzor ajtajára nyúlláb van szögezve.
– Maga hisz a babonákban? – kérdezte csodálkozva.
– Nem. De állítólag akkor is működik – válaszolta mosolyogva Bohr.

Nos, ez a jelenség áll az olvasási szokásaim megváltozása mögött. Érzem, hogy ki van mérve az időm. Már nem érek rá egy vacak katarzisért órákig olvasni, egyébként is, volt belőlük éppen elég. Most dolgom van, rengeteg, ezek mellett maximum arra érek rá, hogy el-ellopjak pár percet, levetve magam a fotelbe, felkapva egy könyvet. És hiába lett nemrég teljes Máraitól a Garrenek Műve (5 kötet, legalább tíz éve hajtok rá), már nem ezt fogom felkapni, hanem valami díszes, szemet és tudatot gyönyörködtető albumot.
Mostanában van is ilyesmiből rengeteg: karikatúra albumok, közlekedéstörténeti albumok, híres utazásokat bemutató albumok, a világ tájait bemutató albumok, művészeti albumok, rajztechnikát fejlesztő albumok… persze mind-mind igényes formátumban, sok-sok képpel.

Hát, így.

Azért teljesen nem reménytelen a helyzet, végülis két könyvet vettem, mind a két fajtából egyet-egyet: Dali naplóját, illetve a ‘Buddha gyermekei’ című könyvet.

Tanulság:
A fontos könyveket olvasd el még fiatalkorodban. Később már sajnálni fogod rá az időt.