Fertőző vagyok

Két évvel ezelőtt fiammal beszélgettem. Nem én erőltettem, ő választotta ki a lehetséges megoldások közül a blogot. Csinálta is négy hónapig, aztán annyira megszaporodtak a szolgálatok, hogy nem bírta utolérni magát – így abbahagyta.
Hétvégén szüleimnél voltunk és miután öcsémmel végigbeszéltük a lehetőségeit, a blog mellett szavazott. Nos, itt egy újabb kísérlet. Én a magam részéről látok benne fantáziát. Ez tulajdonképpen egy tematikus blog lesz: a srác hobbiszinten VW veteránautókat restaurál és ez is lesz a blog témája.
Kérdés, meddig tart az újdonság varázsa.

Született pszichoszociológus

Elkaptam egy részt vasárnap délelőtt egy tájegységbemutató kisfilmből. Azt mondta a nő, hogy valamikor régen Nagyvisnyón milyen nyomorban, szegénységben éltek az emberek. Aztán összeszedték a bátorságukat és megkeresték a földesurukat, hogy adjon kölcsön pénzt valamire. Meg is kapták a kölcsönt. Mivel szegények voltak, véres verítékkel szedték össze évek alatt a visszafizetendő összeget. Aztán amikor át akarták adni a zsét, azt mondta a földesúr, hogy neki ez annyira nem is kell, inkább építsen rajta a falu iskolát.
Mekkora zseni lehetett ez az ember! Már akkor tudta azt, amit rengeten ma sem: ha valamit ingyen adsz, azt nulla értékűnek fogja tekinteni a közösség. Egész egyszerűen nem indul be a kognitív disszonancia feloldása. (Ha valamiért pénzt adtam, akkor az csak értékes lehet, mert nem vagyok olyan ember, aki értéktelen dolgokra szokott pénzt kiadni.) Ha a földesúr azt mondja egyszer, hogy “nesztek, emberek, itt egy iskola”, a falu valószínűleg semmibe sem vette volna az épületet, úri hóbortnak tekintették volna és dehogyis engedték volna be a mezőről a dolgos kezeket birtokló kölyköket.
Így viszont, hogy saját véres verítékükkel összekapargatott pénzből kellett saját maguknak felépíteniük az épületet, így legalább akkora becse lehetett, mint a templomnak.
Mindezt abban a korban, amikor még sehol sem volt a pszichológia, sehol a szociológia, szintúgy a szociopszichológia.
Egy zseni.