Egy kis vízpart

Mára az volt a terv, hogy elmegyünk a Bricostore-ba mindenféle hasznos dolgot venni: csavarok, rögzítőfülek, betonfúró fejek, fűmag… meg egy csomó ilyesmi – majd meló estig. Aztán pofára is estünk, mert ez egy kétnapos ünnep, semmi nem volt nyitva. Viszont enélkül a cuccok nélkül nem tudom elkezdeni a ház összerakását, ugyanis a legalsó léceket le kell csavaroznom a betonhoz.
Nem kicsit mentek félre így a dolgaim: ezen a hétvégén a háznak állnia kellett volna, hogy hétközben apránként lefesthessem, lekezelhessem. Jövő hétvégén autóbejáratási céllal Prágába megyünk, utána céges rendezvény, illetve Bországgyűlés, utána hétvégén szülőlátogatás – és már nyakunkon is a nyaralás. Tehát ha ezen a hétvégén nem áll a ház, akkor csak júli közepén tudok nekiállni – addig viszont itt fog feküdni a sok léc kiterítve a teraszon. A kerékpárok meg a nappaliban. Nem öröm, egyik sem.

Sóhajtottam, és nekiugrottunk a második programpontnak: bevizezni a kajakot. Na, ez legalább maradéktalanul sikerült. Mondjuk, sok élvezet nem volt benne. Úgy terveztük, hogy felevezünk a Kvassay-zsilipig, majd vissza – de a Gubacsi-híd után, teljesen szándékunkon kívül – beeveztünk egy evezősversenybe. Pontosabban szerencsére időben letakarodtunk a pályáról, de aztán voltunk ott mi minden, csak jó ember nem. Pont a közönséget tartalmazó hajó előtt evickéltünk el, kaptuk is az ívet rendesen. Bennem is elpattant az idegszál és vissza-visszabeszéltem, elég durva hangnemben. Mentségemre szóljon, őszintén gondoltam. Aztán szólt a rendező, hogy a folyó szélén nyugodtan mehetünk tovább. Úgy is tettünk – de ebben sem volt sok köszönet. Szélen sokkal kiszámíthatatlanabb a folyó, mint bent, elég erős volt a szél és nekünk is elég rozsdás volt még a tudásunk… aztán a sok korrigálástól kezdett begörcsölni a csuklóm… örültem, amikor végre kiértünk a versenypályáról és újra középen mehettünk.
Visszafelé ugyanez. Amikor a pálya mellé értünk, kimentünk teljesen a partra. De volt olyan kisérőhajó, amelyiknek ez sem volt elég, ránkordibált, hogy hagyjuk abba az evezést. (Miközben az időnként feltámadó szélrohamok nagyságrenddel nagyobb hullámokat vertek, mint mi az ág túlsó partján.) Aztán később meg beleakadtunk egy horgászdamilba, na ott megint mi voltunk a bunkók, mert miért megyünk annyira szélen. Nem kicsit volt tele a tököm ekkor már az evezéssel.
Hogy külön örüljünk, pont akkor fújták le a versenyt, amikor kijöttünk a pályát tartalmazó szakaszból – azaz sikerült kifognunk azt a pár órát és azt a rövid szakaszt, ahol éppen nem kellett volna tartózkodnunk, a női egyetemi evezősverseny miatt.

Itthon ebéd, egy pohár vörös bor – és eldőltem, mint a zsák. Délután ugyan még lett volna itthon munkám (apró, elmaradt munkákkal meg tudnék tölteni egy hetet is), de most éreztem, hogy kipukkadtam. Semmi, de semmi kedvem és energiám szerszámhoz nyúlni. Harmadik hónapja hajsza az életem, úgy, hogy az előző kettő is igen kemény volt. Eddig tartott.
Ledöltem a tévé elé és félálomban mindenféle természetfilmeket néztem. Még arra sem volt erőm, hogy időnként a hűtőszekrényhez sétáljak innivalóért.

Nagyítás Nagyítás

Amikor szinte kimásztunk a partra megpihenni meg nemevezni.

Nagyítás Nagyítás

Az a bizonyos verseny és egy hajó. Gondolom, ennek nem mondták, hogy menjen szélen.

Nagyítás Nagyítás

Kvassay zsilip, Kvassay-híd.

Nagyítás Nagyítás

Kis lak áll a nagy Duna mentében.

2 thoughts on “Egy kis vízpart

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *