Anyák Napja

Jellemző, hogy mennyire figyelnek oda az emberek ebben az országban. Ma a szerelés mellé beüzemeltem egy rádiót is. Kívánságműsor, Anyák Napján. Boldog-boldogtalan kérte a ‘Mama kérlek‘ című dalt. Kétszer be is adták. Pedig ha csak egyszer oda is figyelnek a szövegére, rájönnek, hogy ez egy meglehetősen ellenséges dal az anyával szemben.
De nem: nálunk elég a cím és a kedves dallam. Jó lesz ez így is.

4 Comments

  1. mi ezt énekeltük a szalagavatónkon, de a szövegen finomítani kellett, főleg az apás részen. mondjuk nem mindenki értett egyet azzal, hogy sértő a szöveg…

  2. A másik “kedvenc” a kovácskati-féle Úgy szeretném meghálálni… Kiráz a hideg, ha rágondolok, többek közt azért, mert a kifejezett kérésünk ellenére is eltolták az esküvőnkön.

  3. Neszti,
    Vitatkozni lehet róla… de ha már eltérően itélik meg az emberek, akkor az már egész biztosan nem jó “ünnepi” dal. Maximum provokáló. (Mint nálunk egyetemi ballagáson az ‘Azok a boldog szép napok, ég veled…’.)

  4. Zs,
    Ismerős. Én a Ballada pour Adeline-nal jártam hasonlóan… semmiképpen nem akarták bejátszani azt a Jethro Tull számot, amit Nejjel együtt választottunk. (Buree)

Leave a Reply to neszti Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading