Harcos nap

Nem is kicsit. Kilencre vártam a riasztós hapit. Magunk között szólva, már napok óta nem voltam nyugodt. Betermeltünk már annyi mindent a lakásba, hétvégén el is utazunk, a riasztó meg – köszönhetően a farok gázszerelőnek – nem működik. (Az a majom úgy vágta le a gázcsövet, hogy vele együtt elnyeste a hozzá kötözött négy szalagkábelt. Meg megolvasztotta a felette menő külső szerelésű kábelcsatornát, a benne menő vezetékkel. Amikor rákérdeztem, hogyan sikerült így elgombáznia a rendszert, csak annyit mondott, hogy nem vette észre.) Emellett a telefonszerelő is szétkötözgetett mindent (a beleegyezésemmel), amikor bekötötte az adsl-t, így ha működne is a riasztó, akkor sem tudna bejelezni a szekuritiseknek.
Nos, ez volt a megoldandó feladat. A hapi el is kezdte szorgalmasan kibogozni a gubancokat. Odáig nem is volt gond, amíg el nem jutottunk a telefonos kapcsolatig.

– Ezen adsl is van – nézett rám vádlóan a szerelő.
– Igen, bár már nem sokáig. Jeleztem, hogy kössék le.
– Csakhogy én itt nem tudok rendesen rákapcsolódni, csak ha elvágom a telefonkábelt és összedrótozom a riasztókábellel.
– Nem lehetne elegánsabban? Valami elosztódobozzal? – akadékoskodtam.
A telefonszerelő hagyott itt egy csomó dobozkát, előkerestem néhányat.
– Ezek közül nem lehetne valamelyiket felhasználni?
– De. Csakhogy akkor kellene vezeték, megfelelő csatlakozó és krimpelő fogó. Önnek van?
– Már hogyan lenne. Ön a szerelő, nem én.
– Csakhogy nem készültem telefonszerelésre.
Patthelyzet. Végül ráhagytam.
– Oké, kösse, ahogy tudja.
Kötötte.
– Most kellene beszólni a központba, hogy ne foglalkozzanak a riasztással, mert piszkáljuk a rendszert.
– Azonnal – mondtam és feltúrtam a papírjaimat a szám után.
Felhívtam.
– Csókolom, XY vagyok, akárhonnan. Azt szeretném kérni, hogy most egy ideig ne figyeljenek a riasztásokra.
– Jelszó?
– Izé…?
– Ehhez jelszó kell.
– Nézze, én küldtem maguknak átvállalási nyilatkozatot, abban nem volt jelszó.
– Nem tudom. De én csak akkor tudom levenni a riasztást, ha Ön mond egy érvényes jelszót.
– Hmm, ez nem lesz könnyű.
– Segítek, egy férfinévről van szó.
– ? Soha nem szoktam férfinevet megadni jelszónak. Legalább becézett?
– Nem, ez egy történelmi név.
– Végképp passz. Életemben nem használtam még történelmi nevet jelszóként. Hogyan lehet jelszavam, ha még nem adtam meg semmit?
– Nem tudom. Esetleg kapcsolom az ügyfélszolgálatot.
– Köszönöm.
Ott végigmentünk ugyanezen a folyamaton, kiderült, hogy mivel még nem kapták meg az új szerződést, így nem minden adatomat írták át. Gyakorlatilag a rendszer már ismeri a nevemet, a pénzt fizetem, minden egyéb kaotikus.
Végső elkeseredésemben felhívtam a régi tulajt.
– Meg tudná mondani, mi volt a jelszava a riasztóhoz?
– Persze.
És mondott egy férfinevet. Egy történelmit.
Újból felhívtam a céget és büszkén bemondtam a jelszót. Innentől teljesen megváltozott a világ.
A hapi ráküldte a riasztót – de az eldobta az agyát. Bősz szerelés, vezetékcsere után már látta a riasztó a telefont, de kommunikációs hiba miatt nem tudott beszólni a központba. A szerelő lecserélt mindent, amit tudott, megmért mindent, amit lehetett, majd kimondta a verdiktet:
– Valószínűleg megsérült a riasztó kommunikációs panelja.
– Csak úgy magától?
– Nézze, heteken keresztül rövidzárban volt.
– És attól tönkremegy?
– Őszintén szólva még nem hallottam ilyesmiről. De más tippem nincs.
– Mennyibe kerül egy ilyen panel?
– Húszezer.
– Ejha. Nem lehetne ezt azért megbízhatóbban behatárolni?
– Leküldhetjük a gyártóhoz. De ekkor csak a szállítás két hét, arra jön még a vizsgálódás.
– Jó, mondjuk kicseréli. És ha az sem tud kommunikálni?
Itt jött egy hosszas magyarázat. Bevallom, nem tudtam belőle kihámozni a lényeget. Valami olyasmi volt, hogy ha elmegy a panel, akkor megy ez, megy az, meg menteni sem lehet, meg… mittudomén.
– Kommunikációs hiba. Nézze, nem segítene, ha beszélne egy túloldali rendszergazdával? Azt is el tudom képzelni, hogy a túloldalon van elállítva valami, ami miatt nem jön létre most a kapcsolat – próbálkoztam a jól bevált hibakereső algoritmussal.
– Ha eddig működött, akkor mostantól is kellene neki.
– De azért tegyünk egy próbát.
Tettünk.
Körülbelül két perc kellett ahhoz, hogy kiderüljön, a túloldalon nem vezették át a magammal hozott telefonszámot – így ott a régi tulajdonos számán várták a kapcsolatfelvételt. Átállították, minden működött.
Kommunikációs panel. Ja.

Közben volt egy másik zűrös telefonom a Díjbeszedővel. Tudni kell, hogy nálam van a társasház órája és ebből néha keletkeznek nehezen kezelhető helyzetek. Most is ilyesmibe futottunk bele, szerencsére az ügyintéző hölgy korrekt volt. Sajnos a szituáció nem annyira – holnap újra kezdjük.
Mindenesetre ekkor már az étkezőasztalt ellepték a szerződések, feljegyzések, cetlik.

Ekkortájt nem tudtam nem észrevenni, hogy a kert végében úthengerek, dömperek, markolók, lépegető exkavátorok kezdték döngölni a sóderes utat. Amint időm is lett rá, kitéptem és letámadtam egy melóst, hogy mi ez a nagy felfordulás? Csak nem leaszfaltozzák az utcát? Szerencsére nem, csak elegyengetik a gödröket. Tényleg megijedtem, mert ez az utca pont úgy jó, ahogy van: igazából ahhoz szűk, hogy forgalom menjen rajta, de ahhoz jó, hogy a lakók elérjék a hátsó udvaraikat, illetve a kirándulók az erdőt. Vétek lenne ide aszfaltot tenni, forgalmat csábítani.

Ekkor számomra még jócskán nem volt vége a napnak. Összekaptam magam, irány Vecsés.
Mert mi is kell egy igazi nyaraláshoz?

  • Egy kajak, amely jó tengerre is. Megvan.
  • Egy megbízható autó, nagy csomagtérrel. Megvan.
  • Két darab négyszemélyes sátor és egy sörsátor. Megvan.
  • Kempingágyak, székek, asztal. Megvan.
  • És egy utánfutó, amely mindezt – és mást is – elcipel. Ne legyen túl nagy, de legyen rajta magasító és ponyva.

Nagyítás

Nos, ez utóbbiért mentem le Vecsésre, az Utánfutó Centrumba. Elég nehezen találtam meg – valahogy máshogyan képzeltem el egy Centrumot. ;) De nem lehet egy rossz szavam sem. Eltekintve attól, hogy a weblapon feltűntetett árakra még rájön a forgalombahelyezési 50-60e forintos költség – na meg a vizsgáztatás nyűge, idő, bizonytalanság. Mi pedig hamarosan nyaralni akarunk menni.
Pont kapóra jött egy félreállított használt darab. Pont akkora volt, amekkorát én szerettem volna – a legkisebb. Viszont ponyvás, magasítós, 1 éves, műszakiztatott. És az ára is fájdalomküszöb alatt. Nem is vacakoltam sokat, megvettem. A legkeményebb problémát a készpénz elővarázslása jelentette, nálam ugyanis csak bankkártya volt – ez pedig Vecsésen nem ért sokat. Nem kis munka volt automatát találnom – de végül ez is sikerült.

De még mindig nem volt vége a napnak – ugyanis kifogytunk itthon folyóborból. Először arra gondoltam, hogy Vecsésről hazafelé ugrok be a borkereskedőhöz, de aztán elvetettem az ötletet – ha meglát utánfutóstól, még talán túl vérmes reményeket táplálna irányomban.

Este még megtartottam itthon a riasztókezelési szemináriumot. Ránézésre mindenki megértette – de kíváncsi vagyok, mire mindenki gondolkodásába rögzül az eszköz kezelése, hányszor fogjuk mosolyogva üdvözölni az ezerrel kirongyoló szekuritis autót.

Fajansz

Középiskolai tanárom szerint, ha valamire két megoldás létezik, de az egyik minden tekintetben jobb, mint a másik, akkor ez a másik nem sokáig fog létezni.
Ennek tudatában kérdem én: mi a létjogosultsága a laposöblítésű vécékagylóknak?

Nagyítás

(Ma a Bricostore-ban kiderült, hogy már húsz rongy van a kártyámon és pár héten belül lejár. Mit csinál az ember a talált pénzzel? Boldogan elkölti. Hamarosan le fogjuk cserélni a laposöblítésű klotyijainkat mélyöblítésűekre.)

“Istenem, add, hogy az elkövetkezendő két évben se nekem, se a rokonságomnak, se a barátaimnak ne kelljen a magyar egészségügyre bíznia magát. Ámen.”
Nagyjából ez az egyik korszellemhez igazodó kérésem. Azért két év, mert kábé ennyire saccolom, mire a mostani katyvaszból normálisan működő egészségügy lesz. Talán. (Csak a félreértések elkerülése végett, pontosan tudom, hogy ezt a mostani rendszert gyökeresen át kell alakítani, és nem is ellenzem. Csak nem szeretném, ha bárkim is az átalakítás nagy vesztesei közé tartozna.)

Mindenesetre Barnának érdekes kalandja volt ma. Jó múltkorában rosszul emelte meg a hűtőszekrényt és megfájdult a dereka. A gyerekkórházban kivizsgálták, a derékfájásra csak legyintetttek, viszont találtak valami fejlődési rendellenességet a gerince körül. Azt mondták, egyeztessünk időt, gyógytornára. Nej egyeztetett. Mára. Bementek, várakoztak… majd kijött egy ápolónő, hogy az anyuka hazamehet, a gyerek meg befekszik egy hétre. Nyilván kitört a parasztlázadás, hogy ilyesmiről eddig szó sem volt, meg egyáltalán. Nyilván nekik állt feljebb. Végül abban maradtak, hogy – tudatában annak, hogy ez ilyen befekvéses móka – majd újabb időpontot egyeztetnek. Igazolás? Várjon egy kicsit a kedves anyuka. Vártak. Egy óra múlva kijött az asszisztens, hogy ja, ma nem is lesz a doktor úr, így igazolás sincs. Jöjjenek be holnap délelőtt. Nej még beszólt valami olyasmit, hogy menjenek a francba, maguktól eltérően másoknak dolgozni is kell – de ez semmit sem változtatott a helyzeten: se gyógytorna, se igazolás, csak egy elcseszett délelőtt.
Ezek után ezt írtam a gyerek ellenőrzőjébe:

Tisztelt Osztályfőnök Úr!
Igazolom, hogy fiam ma Ortopédia Szakrendelésen vett részt. Egy olyan rendelésen, ahol hosszas várakozás után derült csak ki, hogy aznap nem lesz orvos – és emiatt igazolás sem.
Tisztelettel,
XY

Kiváncsi vagyok, miket gondolhat ilyenkor a tanerő.

Egy kicsivel több rend a hatalmas káoszban

Ez lehetne a mai nap mottója, ha éppen mottózhatnékom lenne.
Délelőtt áttúrtam a kincstárat: csavarból találtam ugyan 12 majdnem megfelelőt – de a ‘majdnem’ jelen esetben kizáró tényező volt. Derékszögű vasból már csak nyolc volt, betonfúrófejből meg a legkisebb is hatos volt – azaz hosszas kinlódással sem tudtam volna csak nyolc ponton rögzíteni a faház alját, a tizenkettő helyett – és még ezzel sem lettem volna kisegítve, mert ha, teszem azt, ma estig össze is rakom, lekezelni már csak 1 hónap múlva tudnám. Addig meg szarrá ázik.
Így véres fejjel visszavonulót fújtam: nájlonnal jól betekertem a kupacokat, és a faház összerakását júliusra halasztottam. Nem nagy örömmel. Sőt, mondhatni egész nap gyilkos hangulatban voltam. Olyan kevés kellett volna… egy vasárnap reggel nyitva tartó barkácsbolt, ahol meg tudtam volna venni a párszáz forintnyi cuccot.
Így viszont megpróbáltam lakhatóvá tenni a lakást. Sikerült rendet vágni a dolgozószobánkban, melyet már teljesen elöntöttek a kezelhetetlen bizbaszok. Biztos ismeritek, minden lakásban van ilyen: egy csomó olyan vacak, melyeket se kidobni, se elrakni nem lehet: fogsorokról készített gipszminták, féltucatnyi mobiltöltő, régi fotónegatívok… meg ilyesmi. Három ládát töltöttek meg, meg vagy hat reklámszatyrot. Szétvágtam közöttük.
A másik sikerélmény a nappali elektronizálása volt. Einstandoltam a nagylánytól a dvd lejátszót, feltúrtam a vezetékesdobozomat – és összekötözgettem mindent, amit a nappaliban találtam. Végül teszt – és ez volt a nap legnagyobb élménye. Belöktem a ‘Rocky Horror Picture Show’-t (nagyon-nagy kedvenc) és a hifi erősítőjén keresztül, a nagy tévén… fantasztikus élmény volt.

Egy kis vízpart

Mára az volt a terv, hogy elmegyünk a Bricostore-ba mindenféle hasznos dolgot venni: csavarok, rögzítőfülek, betonfúró fejek, fűmag… meg egy csomó ilyesmi – majd meló estig. Aztán pofára is estünk, mert ez egy kétnapos ünnep, semmi nem volt nyitva. Viszont enélkül a cuccok nélkül nem tudom elkezdeni a ház összerakását, ugyanis a legalsó léceket le kell csavaroznom a betonhoz.
Nem kicsit mentek félre így a dolgaim: ezen a hétvégén a háznak állnia kellett volna, hogy hétközben apránként lefesthessem, lekezelhessem. Jövő hétvégén autóbejáratási céllal Prágába megyünk, utána céges rendezvény, illetve Bországgyűlés, utána hétvégén szülőlátogatás – és már nyakunkon is a nyaralás. Tehát ha ezen a hétvégén nem áll a ház, akkor csak júli közepén tudok nekiállni – addig viszont itt fog feküdni a sok léc kiterítve a teraszon. A kerékpárok meg a nappaliban. Nem öröm, egyik sem.

Sóhajtottam, és nekiugrottunk a második programpontnak: bevizezni a kajakot. Na, ez legalább maradéktalanul sikerült. Mondjuk, sok élvezet nem volt benne. Úgy terveztük, hogy felevezünk a Kvassay-zsilipig, majd vissza – de a Gubacsi-híd után, teljesen szándékunkon kívül – beeveztünk egy evezősversenybe. Pontosabban szerencsére időben letakarodtunk a pályáról, de aztán voltunk ott mi minden, csak jó ember nem. Pont a közönséget tartalmazó hajó előtt evickéltünk el, kaptuk is az ívet rendesen. Bennem is elpattant az idegszál és vissza-visszabeszéltem, elég durva hangnemben. Mentségemre szóljon, őszintén gondoltam. Aztán szólt a rendező, hogy a folyó szélén nyugodtan mehetünk tovább. Úgy is tettünk – de ebben sem volt sok köszönet. Szélen sokkal kiszámíthatatlanabb a folyó, mint bent, elég erős volt a szél és nekünk is elég rozsdás volt még a tudásunk… aztán a sok korrigálástól kezdett begörcsölni a csuklóm… örültem, amikor végre kiértünk a versenypályáról és újra középen mehettünk.
Visszafelé ugyanez. Amikor a pálya mellé értünk, kimentünk teljesen a partra. De volt olyan kisérőhajó, amelyiknek ez sem volt elég, ránkordibált, hogy hagyjuk abba az evezést. (Miközben az időnként feltámadó szélrohamok nagyságrenddel nagyobb hullámokat vertek, mint mi az ág túlsó partján.) Aztán később meg beleakadtunk egy horgászdamilba, na ott megint mi voltunk a bunkók, mert miért megyünk annyira szélen. Nem kicsit volt tele a tököm ekkor már az evezéssel.
Hogy külön örüljünk, pont akkor fújták le a versenyt, amikor kijöttünk a pályát tartalmazó szakaszból – azaz sikerült kifognunk azt a pár órát és azt a rövid szakaszt, ahol éppen nem kellett volna tartózkodnunk, a női egyetemi evezősverseny miatt.

Itthon ebéd, egy pohár vörös bor – és eldőltem, mint a zsák. Délután ugyan még lett volna itthon munkám (apró, elmaradt munkákkal meg tudnék tölteni egy hetet is), de most éreztem, hogy kipukkadtam. Semmi, de semmi kedvem és energiám szerszámhoz nyúlni. Harmadik hónapja hajsza az életem, úgy, hogy az előző kettő is igen kemény volt. Eddig tartott.
Ledöltem a tévé elé és félálomban mindenféle természetfilmeket néztem. Még arra sem volt erőm, hogy időnként a hűtőszekrényhez sétáljak innivalóért.

Nagyítás Nagyítás

Amikor szinte kimásztunk a partra megpihenni meg nemevezni.

Nagyítás Nagyítás

Az a bizonyos verseny és egy hajó. Gondolom, ennek nem mondták, hogy menjen szélen.

Nagyítás Nagyítás

Kvassay zsilip, Kvassay-híd.

Nagyítás Nagyítás

Kis lak áll a nagy Duna mentében.

Az agyvíz felforr

Ahhoz képest, hogy este tízkor még a Római-parton duhajkodtam, reggel nyolckor meg már itt keringett a fuvaros a faházzal, ergo korán kellett kelnem – szóval mindehhez képest meglepően üde és friss voltam egész nap.
Pedig.
Jobbnál jobb munkák voltak betervezve mára. Kifeszegettem a földből a zsalukat, behordtam tíz zsák sódert és feltöltöttem a faház alapját, átraktam – többször is – a faház deszkáit, impregnáltam – többször is – az alsó léceket, majd lendületből felástam a kert kevésbé füves részeit, végül elegyengettem/fellazítottam a talajt az egész udvaron.
Mindezt reggeltől estig, az ezerrel tűző napon. És pár napig ez most így fog menni: betonba tiplizés, faház összerakás, alapozás, festés, lakkozás, tetőszerelés – természetesen árnyék nélkül.
Most vegyetek sör részvényeket.

Nagyítás Nagyítás

A bal oldali képen a roppant aggresszív szömörcénk látható. Pár hétig nem figyeltünk rá és telepotyogtatta kis fákkal az udvart. Ilyenkor gondolkodik el az ember, lehet, hogy a fák is élvezik az utódnemzést? A jobb oldali képen pedig az egyre jobban beinduló fügefánk látható. Nem örülök neki túlságosan, mert elég rossz helyen van, át kellene ültetnünk – de úgy nő, mintha madzaggal húznák.

Nagyítás Nagyítás

Imhol a faház és a szerszámok. Az a gyenge adag vegyszer a sarokban lévő asztalon húsz rongy volt.

Nagyítás Nagyítás

És így nézett ki a végén az udvar. Gyakorlatilag jöhet a fűmag. Sportfűmag, természetesen – nálam a fű ne lustálkodjon.

Nagyítás Nagyítás

A nap lemegy – én meg vissza a házba. Mára vége.

Ja, nem is mondtam, a nap meg volt súlyosbítva egy szülinapi zsúrral – Barna elérte a 14-et. Bociszemekkel megkértem Nejt, hogy ezt menedzselje le ma ő – engem vár az udvar. Így is történt, állítólag jó volt a buli.

Félelmetes, hol áll manapság a tudomány

A varangyok különleges mérget termelnek a fültőmirigyükben, a szemeik mögött. Ez a méreg védekezésre szolgál, és például a kutyáknál komoly betegséget okoz, emberi szembe kerülve pedig durván irritáló. Ennek ellenére a feltételezett tudatmódosító hatás elérésének reményében sokan fültövön nyalják a varangyokat. A kétéltűek osztályába, a békák rendjébe és a varangyfélék (Bufonidae) családjába tartozó bufo neműek 254 fajának testén valóban pszichedelikus hatású agyag termelődik, amely a leginkább a szerotoninhoz és az LSD-hez hasonlítható. Az erowid.org pszichedelikus oldal szerint a kétéltűnyalás pszichoaktív hatása olyannyira valódi, hogy Kalifornia államban törvény tiltja a bufók testének nyalogatását.

Mindenféle egyéb érdekesség, itt.

Mi várható?

Most rájöttem, hogy tudok hibásan is gondolkodni.

Írtam már róla, de azért röviden összefoglalom: Újpesten, ahogy kijövök a metróállomásról, két busz közül választhatok. A 147-es egyszerű eset: onnan indul, 12 percenként, óra egészhez képest. Már a metróperon óráján látom, hogy hogyan is állunk.
A 30-as ezzel szemben keményebb dió. Eleve a Keleti-pályaudvartól jön, keresztül a városon, így a percre pontosságot dőreség lenne számonkérni rajta. Egy használható információm van, az, hogy a járatsűrűség nyolc perc – azaz nagy valószínűséggel négy percet kell rá várni.
Ebből alakult ki a stratégia:

  • Ha négy percnél kevesebb van a 147-eshez, akkor azzal megyek.
  • Ha nyolc percnél több, akkor átsétálok a 30-as megállójába.
  • Ha négy és nyolc perc között érkezem, akkor versenyhelyzet van: hol így döntök, hol úgy… aztán hol nyerek, hol vesztek.

Nos, ez a stratégia hibás. Vérzik a torka.

Mennyiből igaz, hogy a négy perc a legvalószínűbb érték?
A várható érték valószínűleg az. Nem állok neki kiszámolni, mert integrálni kell, meg határértéket számolni és ezekhez már öreg vagyok – de az érzéseim azt súgják, hogy az eredmény négy perc környékén lesz. De jelenti-e a várható érték a legvalószínűbb értéket? A markáns választ a dobókocka adja: a dobások várható értéke 3,5. Mennyi ennek a valószínűsége? Erősen nulla.
Jó. Akkor mondhatjuk-e, hogy a legvalószínűbb érték a várható érték közelében lesz? Vizsgáljuk meg megint a dobókockát. A várható érték 3,5 – jelenti-e ez azt, hogy ha dobok, akkor nagy eséllyel hármas vagy négyes lesz a kockán? Nem, semmiképpen sem.
A várható érték sajnálatosan nem mond semmit a következő esemény eredményéről – pusztán csak annyit mond, amennyi a definíciójában is van: kellően nagy számú kisérlet esetén a kisérletek eredményeinek összegét elosztva a kisérletek számával, a várható értéket kapjuk.

Ergo jobban járok, ha azt nézem, hogy látok-e valahol – akár elől, akár hátul – 30-as buszt a látóhatáron belül, illetve ha megvizsgálom, hogy kevesen vagy sokan várják a 30-as buszt. Ezekből lehet saccolni. A matematika jelen esetben hallgat.

Hiba

Azt mondod, sohasem hibaztal meg eletedben? Ez bizony hiba. Mindenki szokott hibazni, a legnagyobbat pont az, aki nem ismeri be.
A helyes eljaras ugyanis a kovetkezo:

  • Detektaljuk, hogy hibaztunk.
  • Megkeressuk azt a pontot, ahol a hiba tortent.
  • Tanulunk belole.

Lathatod, nem mondtam egy szoval sem, hogy nagyjelenetet kell rendezned. Nem kell kiallnod a szinpadra, melledet verve orditani, hogy ‘mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa’ – hacsak nem elvezed az ilyesmit. Eleg, ha magadban vegigmesz a fenti gondolatmeneten es megtalalod a kritikus pontot.
Idonkent meg ez se konnyu, az ember ugyanis hajlamos neha atesni a lo tulso oldalara.

Nezzuk meg egy peldan keresztul, hogy hol is hibaztunk.

Elindulunk egy tavaszi reggelen a dolgunkra. Kerekparral, persze. Aztan munka utan hazafele vesszuk az iranyt… csakhogy kifogunk egy hatalmaz zuhet, ronggya azunk, tudogyulladas, egy het agybanfekves. Hol kovettuk el a hibat?

  • Nem vittem esernyot? Ne bolondozz, kerekparon?
  • Nem raktam be a hatizsakba esokabatot? Mar nem fer – igy is pukkadasig tele van es mar most se kicsi.
  • Fel is vehettem volna az esokopenyt. Persze. De aki bringazott mar napsutesben esokopenyben, az tudja, milyen kellemetlen: egybol csuromviz lesz a kopeny alatt az ember es lucskosan, csapzottan kell vegig tekerni.
  • Jo, erre azt mondod, miert nem veszek otvenezerert tokeletesen szellozo esokabatot? Azert, mert a penzt nem az udvaron allo penzfarol szuretelem.
  • Miert nem alltam be fedett helyre? Kozel-tavol nem volt olyan, ahova bringastol beallhattam volna.
  • Nem neztem meg idoben az idojarasjelentest? Ember, hany eves vagy? Es meg hiszel a mesekben?
  • Tavasszal mertem kerekparral menni? Hat, mikor? Hulyeseg lenne csak nyarra szoritani a kerekparozast.

Nos, akkor ki a hibas? Szerintem senki. Ez az eshetoseg benne van a pakliban, egyszeruen rossz lapot huztam.

Csakhogy nem mindenki kepes ezt igy lerendezni magaban. Az emberek nagy resze ugy erzi egy kellemetlen esemeny bekovetkeztekor, hogy megbillent a vilag – marpedig ennek a billenesnek oka van, okozoja van: valaki, aki hibazott. Meg kell keresni, meg kell buntetni – es akkor a vilag visszabillen az egyensulyi helyzetbe. Ha nincs mas, akkor az ember kepes magat kikialtani hibasnak – pedig, mint lattuk nem kell, hogy mindig legyen vetkes.

Kulonosen fontos ez akkor, ha valamilyen apropobol a rendorseg kezei koze kerulsz. Nem, ne fintorogj, nem akarom itt a trendet kihasznalva a magyar rendorseget rugdosni. Pratkanis es Aronson bacsik irta’k kihagyhatatlan konyvukben (A Rabeszelogep – siman kotelezo irodalomma tennem kozepiskolaban), hogy az amerikai rendorok rendszeresen visszaelnek ezzel a pszichologiai trukkel. Az emberek hajlamosak onmagukat hibaztatni, igy a megfelelo pillanatban megfelelo technikaval puhitott artatlan szo nelkul alairja, hogy vetkes.

Te ne tegyel ilyet. Tudd, ha hibas vagy – es pontosan tudd, ha nem.

ps. Lassan fel kellene telepiteni a magyar ekezeteket a PDA-ra. Hatha megint buszmegalloban jon ram az irhatnek.

Minden napra egy mese

Mind élőben, mind virtuálisban hónapok – évek? – óta csesztetnek az ismerőseim, hogy minek kinlódunk még azzal az öreg autóval? Valahol igazuk is van. Évente elköltöttem szervízre 3-400e forintot, a 3 literes motornak aztán volt rendesen fenntartási költsége is – és mindezért cserébe megkaptam Európa legkiszámíthatatlanabb autóját. Na jó, eltekintve az idősebb olasz vasaktól.
Csakhogy. Ott volt az, hogy ahol laktunk, oda már nem szívesen vittem volna az új kocsit. Elég szűken lehetett parkolni, a régi Opelemet egyszer fel is törték, a Fordot szándékosan/véletlenül összekarcolták… nem igazán volt az jó hely egy vadonatúj autónak. Így mindenkinek azt mondtam, hogy ahogy túl leszünk a lakásvásárláson, lecseréljük a kocsit is.
Ez a nap jött el ma.
Kicsit morcos is voltam, mert a kocsit még márciusban rendeltem meg, egy hónapot igazoltak vissza – erre pár nap híján két hónap lett belőle. Aztán belegondoltam, mi mindent szállítottam haza az utóbbi időben a Forddal – és egyből lenyugodtam.

Nagyítás Nagyítás

Még az se bosszantott fel, mit összekavartunk a sajátrész befizetésével.
Vasárnap jutott eszembe, hogy rá kellene nézni a hitelkártyámra, a váratlan tévévásárlás lehet, hogy leszívta. És bizony. Este ráutaltam a megfelelő mennyiségű pénzt és reménykedtem, hogy kedd reggelre odaér. Pedig bankon belüli átutalás.
Kilencre kellett mennem a járgányért, nyolc előtt pár perccel érkezett meg a zsé. Külön szépség, hogy hétfő este találtam meg a bank által küldött új bankkártyámat, melyet már EC/MC-re cseréltek, azaz nem is kellett volna utalgatnom, elég lett volna csak a takarékszámláról a folyószámlára csoportosítani a pénzt. De ekkor már mindegy volt, a nagy zseton átment a hitelkártyára.
Aztán jól elszórakoztattuk egymást az eladóval, a biztosítási részt azt hiszem, sikerült úgy megkavarnunk, amennyire csak meg lehetett – aztán jött el a fizetés pillanata. Közöltem, hogy bankkártyával fogok. Erre közölték, hogy Ójaj. Nem lehet. Limitálva van náluk a fizetés (a magas banki sarc miatt), így csak hetvenezret lehet kártyáról fizetni.
Jól néztünk ki. Ott álltam egy vidéki kisváros peremén, ennyi pénzt nekem automata sem ad ki, bankfiók meg Budapesten… Aztán az ügyintéző hölgy volt olyan bátor, bevállalta, hogy nekik az is jó, ha át tudom utalni a pénzt.
– Végülis… van olyan számítógépük, amely az Internetre van csatlakoztatva? – kérdeztem.
– Persze.
– Akkor elméletileg megoldható.
– De csak úgy, ha tud nyomtatni igazolást, hogy az átutalás nem vonható vissza.
– Valamit tudok nyomtatni. Aztán legfeljebb ráírom kézzel.
– Jó.
Ekkor helyet cseréltünk: én beültem a pult mögé, ő meg az ügyfélszékbe. Meg is jegyezte, hogy hiába próbálkozok, úgyse tudok neki autót eladni: ismer minden trükköt. Jót vigyorogtunk.
Aztán elkezdett pörögni a kezem a billentyűzeten… és láttam, hogy a hölgynek átfutott az agyán, hogy biztosan jó ötlet volt-e engem odaengedni az eladó accountjával a gép mellé?
Nyilván nem disznólkodtam semmit. Felvettem a kereskedést a partnerek listájára – ehhez persze sms aktiváló kulcs kellett a banktól – majd áttettem a pénzt a takarékszámláról a folyószámlára, onnan átutaltam a kereskedőnek, végül nyomtattam is egy listát, melyet aláírtam.
Ránézésre ők voltak a bátrak, hogy belementek ebbe a tranzakcióba – valójában viszont én szívtam meg: most ott van egy hatszámjegyű összeg a hitelkártyámon, és persze nem kamatozik semmit, miközben a takarékszámlám kiürült. Hitelkártyáról meg visszautalni nem lehet.

De mindegy. Most örülünk az új autónak. Arra számítok, hogy megbízhatóbb lesz, mint az elődje – és ezt az elvárást nem hiszem, hogy nehéz lenne teljesíteni.
Ja, hogy miért nem Skoda Octavia? Néhány embernek ugyanis tavaly még ezt mondtam. Több okom is van rá:

  • A Népitélet rovatban kifejezetten jókat irkálnak a tulajdonosok.
  • Winkler is elég pozitív cikket dobott össze róla.
  • Janinak is ilyen van és maximálisan elégedett vele. Még szarvasvadászatra is ezt használja.
  • Végül nagyjából azonos felszereltséget tekintve a Chevy durván kétszázezerrel olcsóbb – és jóval nagyobb a hátsó üléstere.
  • Csak. Én általában úgy vásárolok, hogy hónapig agyalok, számolgatok… aztán hirtelen valami semmiség dönt és egyből meg is veszem az egyik versenyzőt.

Gyöngyszem a boros fórumból

Kérdés:

Sziasztok!
Nemreg jottem vissza bevasarlasbol es egy erdekes dolgot lattam.
Del-afrikai Merlot, 2007 Early Harvest???
Lehetseges ez? Tudom, hogy arrafele joval melegebb van, de akkor ez egy januari szuret lenne? Lassan mar nem csak novemberben lesz ujbor unnep, hanem tavasszal is?
Udv

Válasz:

földrajzból hanyas voltál?

Találós kérdés

Miközben a tévét állítgattam be, az egyik csatornán egy ezeréves magyar filmet találtam. Fülig érő vigyorral tettem félre a távkapcsolót és végigélveztem a történetet. Pontosabban nem is a történetet, hanem a technikai szinvonalat.
Vajon melyik filmről lehetett szó? Felsorolok néhány, a filmben látható tárgyat:

  • kőagyag virágtartó
  • LEGO rudak
  • kenyértartó
  • Villanykörte
  • porszívócső

Hm… lehet, hogy így túl nehéz a kérdés. Segítek: egyik tárgy sem a normális funkciójában vett részt a filmben… a virágtartó például lakóházként jelent meg.

Veszélyes szakma

Reggel a Gyömöri úton döcögött befelé a piros 182-es busz. Ebben a járatban ugye az a trükk, hogy nem áll meg minden bokornál. Ennek ellenére az egyik buszmegállóban egy mamóka már messziről integetett a sofőrnek, hogy álljon meg. Persze még csak nem is lassítottunk… nekem viszont volt szerencsém látni a mámi arcát, amikor elhúzott mellette a busz. Egyből be is néztem a vezetőfülkébe leellenőrizni, hogy nem varangyosbéka ül-e már a vezetőülésen… de nem. Valószínűleg a sötét napszemüveg védte meg.

Mindenféle

A derekam… valami olyan dimenziókban tartózkodik, ahol az entitások fájdalom útján kommunikálnak. És be nem áll a szája.
De megcsináltam. Pedig reggel nem úgy nézett ki, hogy összejön: eleve későn keltem (9-kor), aztán elszuttyogtam az időt, később elmentem kocsit mosatni, bevásárolni… délután kettőkor tudtam csak nekiállni a betonozásnak. Viszont este nyolcra le is pörgettem.
Marha nagy szívás volt, nem is kívánom senkinek. Egy pici műanyag kádban kevergetni a betont… hiába előkevert a por, azért fánglinként csak el kellett azt keverni vízzel. Gyakorlatilag egész nap görnyedtem… csak akkor egyenesedtem fel, amikor újabb – bazi nehéz – zsákot kellett kihozni a lakásból.
De elkészült. Igaz, a házról még semmi hír, a Bricostore-ban lepattintottak, miszerint igaz, hogy náluk vettem, de nem tőlük: valami fertőrákosi cég az eladó, nekik semmi közük az ügylethez, érdeklődjek esetleg ott. Százötvenezer forint csak úgy lóg a levegőben…

Nagyítás Nagyítás

Nagyjából félidőben. A tűző napon.
A munkahelyen azt fogom hazudni, hogy a hétvégén Egyiptomban voltunk.

Nagyítás Nagyítás

Itt meg a vállizmaim úgy megdagadtak, hogy nem bírtam leengedni a kezem. Mellette meg az elkészült mű csodálható meg.

De nem csak ennyit történt vasárnap. Boltba betonozási kellékekért mentem be. Ilyen kellék volt az a szép világoskék lavór is, a második képen. Pusztán emiatt kellett bemennem az Auchanba. Aztán ha már ott voltam, gondoltam benézek a műszaki részlegbe. Az első döbbenet a mikro hifi pultnál ért. A héten vettünk a dolgozószobánkba egy ilyesmit: semmi extra, cédé, rádió, erősítő, hangfal. A Mediamarktba mentem, mert egyrészt közel van, másrészt jó szokott lenni a választék, harmadrészt meg szülinap van és nem akarok hülye lenni. Találtam is egy minden szempontból ideális LG versenyzőt harmincért – pont annyit tudott, amennyit szerettünk volna. Csakhogy csak az az egy darab volt belőle, amely a polcon is volt. Így vettem egy felmarketingolt másikat harminchétért. Erre most belefutottam az Auchanban egy raklapnyi ugyanolyan LG-be, huszonnyolcért. Mert ők sem hülyék.
Na de nem is ez a lényeg, gondoltam megnézem a tévéket is. Tudni kell, hogy egész héten tévét kerestem neten/telefonon – és nagyon elkettyentem. A készüléket már régen kiválasztottam, erről lenne szó. Tessék megnézni az árakat: száznegyvenért van olyan helyen, ahol értékcsökkent termékeket csomagolnak újra forgalmaznak. Afölött meg százhatvantól megyünk felfelé.
De nemcsak ez van. Kipróbáltam a webes vásárlást, ennél a cégnél. Regisztráltam, végigmentem a webáruház formjain, aztán a végső kattintás előtt úgy döntöttem, elolvasom alaposan a szerződési feltételeket.
Nos, jól tettem. Azt írják, hogy ha a boltjukban veszem meg, akkor érvényes a szokásos három napon belüli csere, amennyiben tré a termék. Ellenben ha a webáruházban rendelem meg, akkor ilyen nincs, helyette van nyolcnapos elállási lehetőség. Ez, ugye, ránézésre sokkal jobb: nem három nap, hanem nyolc, nem kell, hogy a termék műszaki hibás legyen, elég, ha nem annyira jó, mint gondoltam… vevőbarát.
Aztán elolvastam jobban:

Elállás joga

Megrendelése során Ön élhet a 17/1999. Kormányrendeletben részletesen rögzített feltétel nélküli elállási jogával. Ha el szeretné olvasni a törvény szövegét, kattintson ide. Ön a szerződéstől az áru átvételét követő nyolc munkanapon belül indoklás nélkül elállhat. Ebben az esetben az Eladó köteles a Vevő által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást és az áru visszaszolgáltatását követő harminc napon belül visszatéríteni. Figyelem! A Vevő viseli az elállási jog gyakorlása miatt az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatban felmerült költségeket. Az Eladó követelheti az áru nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését. A Vásárló nem jogosult elállási jogát gyakorolni, ha a csomagolást felbontotta.

Hát, igen. Azért így könnyű. És természetesen ebben az esetben nem érvényes a 3 napon belüli visszacserélési móka.
Nyilván ezek után azt mondtam, vegyen tőletek tévét a harapós ló. A többi webáruházban gyk. ugyanezt a sablonszöveget találtam, úgyhogy azokat is hanyagoltam.
Igenám, de hol találok ilyen jó áron tévét máshol? (Tudni kell, hogy ezt a tévét január környékén néztem ki magamnak: akkor 230e volt. Azóta leesett 180-ra, illetve webáruházakban 160-ra.)
Szóval fel volt adva a lecke – és fogalmam sem volt, hogyan oldom meg. Ez az állapot egészen addig tartott, amíg az égszínkék műanyag lavórommal be nem csámborogtam az Auchan műszaki osztályára: ott figyelt az én kis tévécském százötvenért. Nem sokat tétováztam.

Így ma megint nem ért véget a nap a kerti munkákkal – éjszaka tévét barkácsoltam. Egyelőre tetszik – de az erejét nyilván akkor fogja megmutatni, amikor sorra rácsatlakoztatok mindent, aminek van hozzáillő dugója.

Alulnézetből

Fura világban élünk. Öt embert meggyanúsítottak egy gusztustalan bűnnel. Ítélet még nincs, tehát egyelőre még ártatlanok – de az összes főnököt már kirúgták a fejük fölül. Nem ezt hívják úgy, hogy prejudikálás?
Na, de nekem mindegy, én levontam a személyemre szóló tanulságot az ügyből: kösd be az övet, különben megszopat a rendőr.

Masszív alapok

Habár a faház még nem jött haza Apucihoz, de az alapját már nekiálltam összerakni. Mára a zsaluzás volt betervezve. Mivel hullafáradt vagyok, beszéljenek helyettem a képek:

Nagyítás Nagyítás

Hát, igen. A bal oldali képen látszik, hogy egy kicsit elhanyagoltuk az udvart. De lesz ez még így se… kíváncsi vagyok mi lesz itt, amikor majd visszajövünk a nyaralásból.
A jobb oldali kép már az első fázis után van: kijelöltem a méreteket és felástam legalább tíz centi mélyen a terepet.

Nagyítás Nagyítás

A bal oldali képen már bekerültek a szélső zsaludeszkák, természetesen hót precízen vízbe állítva. A jobb oldali képen már a belső zsaludeszkák is bent vannak. Mivel ezek igen görbe deszkák voltak, így magasabbra raktam és madzaggal jelöltem be az átvitt vízszintet.

Nagyítás Nagyítás

Ez pedig itt a vég. A fájront. A középső részbe beborítottam négy zsák sódert, hogy tömítsem a zsalu alatti réseket. Ezzel annyira elégedett is lettem, hogy elpakoltam a szerszámokat és elvonultam Dilberteket nézegetni. (Igen, most, hogy minden könyv könnyen elérhető, sokszor kedvem támad régi, már-már elfeledett albumokat nézegetni.)

Aztán persze nem mondtam igazat. Pihentem egy félórát és még megszereltem a teraszvilágítást – azt a két gömbfejű pacákot, akik ott állnak a lépcső mellett. Lehet menni esténként kártyázni a teraszra.