Harmadik pihenőnap

Aha.
Reggel elkormányoztam a kistehert a következő szerencsétlen költözőhöz, aztán kénytelen-kelletlen kisteherautót csináltunk a Fordból. Már megint. Most egy 230-as szekrényajtót és egy 120*60-as íróasztallapot kellett belepakolnom, a tévéasztal és Nej mellé. Sikerült, bár a hazaút kissé kalandos volt: a sebváltót csak úgy értem el, ha betekergettem a kezem az asztallap alá. Még jó, hogy a matrackirályfi üzlete zárva volt, akkor még egy 180*200-as matracot is rákötöztem volna a kocsi tetejére.

Itthon paxoltunk. A gyerekek PAX gardróbszekrényeinek a vázát öltöztettük fel: ajtók, polcok, kosarak, mittudoménmik. Bejött a régi mondás, a hiúságért bizony fizetni kell. Mindkét gyerek tükrös ajtót kért – én meg szoptam a felrakásukkal, mint állat. Baromi nehezek. Szerencsére nem voltam egyedül, mindkét gyerek kivette részét a cuclizásból.

Utána a nap maradék részét egy kétajtós szekrénnyel töltöttem. Beszereltem a fiókokat, nem fért be a negyedik. Kiszereltem a fiókokat. Beszereltem újra a fiókokat, csak most már szellősebben. Nej megreklamálta, hogy ez nem jó, ezt be lehet szerelni szorosabban is. Kiszereltem a fiókokat. Beszereltem a fiókokat, immár szorosabban. Nej kitalálta, hogy lehet még szorosabban szerelni. Kiszereltem a fiókokat. Beszerelni már nem tudtam, mert kiderült, hogy mégsem lehet szorosabban. Ekkor még lekaptam egy pár ajtózsanért, így már vissza tudtam szerelni a szoruló fiókokat és mindenki örült. Különösen a fiókok kurva anyja.

Rövid és nem túl cizellált gondolatmenet után úgy döntöttem, hogy mára elég ennyi. Este lett.
Meg elegem.

Nej most, tíz óra felé indult összeszedni a leányzót, aki Alvin koncertre ment a ZP-be.
Pezseg az élet.

Vágyaink kezelése

Törzsolvasók már tudják, hogy ez az egyik kedvenc témám. Mi az hogy kedvenc… a számomra létező legfontosabb téma. Hiszen azon a hozzáálláson, hogy hogyan tudjuk összhangba hozni vágyainkat lehetőségeinkkel, múlik az, hogy boldognak érezzük-e magunkat az életben vagy frusztráltnak. És mi lehet ennél fontosabb?
Nos, úgy érzem, hogy ma egy fontos megállapítást dobott ki a gondolkodógép. Mégpedig azt, hogy vágyainkat egy adott területen csak akkor mérsékelhetjük, ha már egyszer elteltünk azzal a bizonyos területtel. Amíg éhesek vagyunk, nem hallgatunk a bölcs beszédre – eszünk, mindenfélét. Amíg nem volt komolyabb partnerkapcsolatunk, addig beszélhetnek nekünk a szexuális veszélyekről. Amíg egyszer jól be nem rúgtunk, csak legyintünk az idősebbek aggódásaira.
Aztán ha már kipróbáltuk azt a bizonyos dolgot, ha már tapasztalatból tudjuk, hogy nem is olyan jó, meg egyáltalán, nem is úgy van, ahogy gondoltuk… ha már elveszítette az a bizonyos terület az őt körbelengő ködöt, akkor tudjuk csak józan mérlegeléssel vágyainkat irányítani.
Addig csak az éhség hajt.