Csendes csütörtök

El se hiszem. Amióta ez a blog átment ilyen káoszkiegyenesítős naplószerűségbe a lakáseladásról, lakásvételről és berendezkedésről, ez az első nap, hogy szinte alig tudok értelmes dolgokról írni.
Oké, reggel voltam a méltóságos T-kábelnél, megrendeltem a kábeltévét és a kábelnetet: 8 mbps, fix IP cím, 40 GB korlát, 1 év hűségnyilatkozat, 9700 Ft/hó – a jelenlegi helyzetemben ez egyértelmű előrelépés. Utána átugrottam az IKEÁ-ba és kiválasztottam az utolsó nagy bútorvásárlós kör alanyait. Nehéz döntés volt, kellett hozzá, hogy sehol ne találjunk jobbakat az egyébként közepesen tetsző bútoroknál. Persze a hétvégére tervezett bevásárlás elmarad, a vevőnk ügyvédjének komoly problémát okozott a vételár utolsó részletének átutalása: múlt hét kedd óta küszködik vele, de még nem jutott el odáig, hogy a számláját elhagyja a pénz. Ennyit az ügyvédi letétbe rakás biztonságáról.
Aztán este megint semmi különös sem történt: befejeztem az egyik gyerek íróasztalát, a kalapálós fázisig előkészítettem a másikét – fél tizenkettőkor már nem szögelünk hátsó funérlemezt.
És ennyi. Ha nem is száguldunk, de haladunk. Minden nappal közelebb jutunk ahhoz, hogy ágyban aludjunk. (Jelenleg elég erősen ez motivál. Ahogy most alszunk, hat-hét óra után elkezd fájni mindenem: derekam, hátam, a mellkasom. Hiába lenne néha idő kipihenni magam, nem tudok: kivet a fekvőhely.)

Lötyögős szerda

Igen, így szeretek munkába indulni. Kora reggel kilépek az ajtón, bezárom, majd nekiindulok az erdőnek. Miközben az ösvényt rovom, mélyeket szippantok az erdőszagból, hallgatom a madarak csivitelését. Aztán persze az erdő túloldaláról a busz bevisz a városba, Újpesten megkapom az adekvát kénhidrogén szagot, a buszban meg egy hajléktalan szolgáltatja az odort… tehát azért a város még itt van. De az első tíz perc élménye még sokáig tartja bennem a lelket.

A Díjbeszedőnél jött a nap meglepetése: fél kilencre értem oda és teljesen üres volt a váróhelyiség. Ahogy beléptem, az ügyintézők összevesztek rajta, hogy melyik ablakhoz menjek. Ennek megfelelően viszonylag hamar (fél óra) végeztem a vizes átjelentkezésekkel.

Mivel ma délután végre-valahára semmilyen mesterember nem jött, egy kicsit megpörgettem a munkát. Néha dolgozni is kell. Aztán este nyolc körül értem haza, vacsora helyett irány a gyerekszoba, várt a bútorszerelés. Hát… amire azt mondtam, hogy olyan egyszerű, mint az ék, az bizony egy kifejezetten nehezen összerakható íróasztalnak bizonyult. Fél tizenkettőig berheltem, de még nem jutottam az első végére. A hozzáadott doksi szart sem ér, ahhoz meg túl sok apró alkatrészből áll, hogy könnyen ki tudjam találni, mit, mikor, hová kell beszerelni.
Holnap folytatjuk. Szintén mester nélküli nap lesz. Kezd oldódni bennem a feszültség.

Életem apró örömei

Tesztkérdéseket állítok össze jövendőbeli MCSE kollégák számára.
Nem is tudtam, hogy ennyire jó gonosznak lenni.

Immár rengeteg kérdés gyűlt össze, igazán nem szorulok rá segítségre – de lássátok, mennyire nem vagyok önző, megosztom a szórakozásomat veletek. Akinek van kedve, írja be ide a komment rovatba, mit kérdezne egy informatikustól ahhoz, hogy eldöntse, az illető papír MCSE vagy valódi?