Káosz: 6. nap

Tegnap azt terveztük, hogy ma délelőtt elszaladunk megvenni néhány fontosabb cuccot. (Basszus, mikró Budaőrsön. Ebben a nyomorult városban csak az oda-visszajutás két óra.) Aztán Nej elkezdett aggódni, hogy szeretne itt lenni, amikor a mester elkezdi rakni a csempét. Jó, akkor fordulunk: délelőtt festek, délután vásárolunk. Megjött a festő és közölte, hogy legalább 11-ig még molyol. Melósruha le, tisztaruha fel, terv megint fordul, irány vásárolni.
Két helyen voltunk, a közlekedés miatt simán befigyelt egy háromórás távollét. A halálom, hogy eddig minden nap annyira ki voltak számolva a perceink, hogy még egy kávéra sem tudtunk megállni sehol – otthon meg még igen messze vagyunk attól, hogy akár teát, akár kávét ihassak. Emiatt tudtam volna csókot nyomni annak a lusta disznó IKEÁ-s raktárosnak a homlokára, amikor azt mondta, hogy egy mikrohullámú sütő előbányászása 15 perc. Gyorsan ittunk is egy kávét. Ritka szar gépi vacak volt.
Még épp időben értünk haza, a burkoló szép kényelmesen rakosgatta a járólapokat. Ki is használtuk a ziccert, elrohantunk a Baumaxba fürdőszobaszekrényért, harmónikaajtóért és postaládáért. Hihetetlen módon a ma vásárolt cuccok is simán befértek az alsó szintre. Mondom, hogy gumiszoba.
Kis pihenő, enyhe átkozódás. Ha a gázos nem olvasztja össze a telefonkábelt, akkor most lenne internetünk és lehetne emailt olvasni, pénzeket utalni, tájékozódni, lazítani. Ráadásul nem is csak úgy egyszerűen olvadt meg a vezeték, hanem a falon belül állt össze masszává – ahhoz, hogy hozzáférjek, jó nagy darabot kell kivésni a falból. Miközben be sem mehetek a helyiségbe, mert pont azt burkolják.
Szóval még jó pár nap net nélkül – remek időpontban gombázta el a kapcsolatunkat, mondhatom.
Pihenő után újabb nagyvad: Barna szobáját kell lecsiszolni, kifesteni. Kisebb, mint a Dórié, főleg a plafon területe kevesebb – cserébe tele van sarkokkal, csövekkel, zugokkal. Ezzel is elvoltam estig.
Jópofa volt, hogy délután lejöttem megnézni, hogyan áll a srác – mire Nej közölte, hogy már hazament.
– Hogy mert hazamenni! – háborodtam fel.
– Úgy, hogy már fél hat – higgasztott le Nej.
Ekkor szembesültem azzal, hogy nem mindenki melózik tizenkét órákat.
A festés után unaloműzőként felszereltem még kintre a postaládát – és vége. Fél nyolc. Ahogy leültem és bontottam egy sört, eszembe jutott, hogy a haverok is pont ezt teszik most éppen. Hát, akkor, ebben a hónapban, csak gondolatban együtt. Egészségetekre.
Este a szokásos stratégiai megbeszélés, aztán szunyóka.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *