Érdekes ajánlat

Ma kaptam emailben egy állásajánlatot. Egy bizonyos D.E. Shaw csoport keres mindenféle magasan kvalifikált szakembereket. Én mint MVP kerültem a látókörükbe.
Ez egy tőzsdei informatikát üzemeltető cég. A telephely, ahová mindennap be kellene járnom, a Wall Street.
Nos, fiúk, rossz hírem van: egyrészt a repülőút sem volt olyan kellemes, hogy mindennap megtegyem, másfelől meg a Wall Street sem lopta be magát a szívembe: kissé szűk és embertelen.

ps. Mekkora marhák már. Meg se nézik, mi az állandó lakhelye az embernek, csak küldik a sablon ajánlatot.

Káosz: 7. nap


Megroppant a fenevad gerince. Ma éreztem először úgy, hogy elérhető közelségbe került a valamelyest civilizált élet. Tiszta ruha. Étel, ami nem szeletelt szalámi és kifli. Sampon. Fogmosás. Borotválkozás. Körömvágás. Tea. Meg ehhez hasonló luxus dolgok.

A burkoló szokás szerint nyolcra jött, de már számítottunk rá. Ma nem terveztem sehová sem elmászkálni, hiszen mára maradt a legdurvább szoba kifestése. Nejjel ugyanis mi nyúltuk le a legnagyobb emeleti szobát, mondván, hogy ketten vagyunk, meg az lesz a dolgozó szobánk is. Jó nagy szoba, rengeteg csővel, radiátorral, ablakkal és ki-betüremkedésekkel. Ráadásul eredetileg citromsárga, azaz a jó öreg fehér festéktől is el kell köszönnöm. (Végeredményként barackvirág színt kevertem ki – így most kellemes pasztelszínű szobánk van. De a lényeg nem a szín – hanem az, hogy ez a tér is bekapcsolódott a játékba, a lenti felfordulás egy része már ide is felhordható.)

Nos, festettem. Mint a robot. Csak a bepapírozás egy óra volt. A képen nehogy azt képzeld, hogy a gép lencséje lett foltos – inkább az orcám az.

Pihenésképpen ki-kiültem a teraszra, sörrel a kezemben. Még mindig nem tudtam megszokni: csend, erdő, madárcsicsergés. Helyesen mondta tegnap valaki, hogy ez az a hely, ahová mások már kirándulni járnak. (Sajnos a morál is hasonló: időnkét előfordulnak földutat nyüstölő vad motorosok, néha meg óbégató csoportok.)

A család maradék része elment bevásárló körútra. Végülis csak hosszú ünnep jön. Ha tudtok, most vegyetek Pick részvényt, iszonyú mennyiségben fogyasztjuk ezeket a szeletelt szalámikat. De a goldfischli bizniszbe is beszállhattok.

Reggel még veszekedtem egy sort a vízgázos emberrel. Nem tudtam meggyőzni, hogy a vezeték összeolvasztása az ő hibája lett volna. Azt állította, hogy nem vette észre. Négy vezeték ott lengett a cső mellett, az ötödik külső kábelcsatornában ment tőle tíz centire. Hallottam már csőlátásról… de azért ekkoráról még nem. Mindenesetre közölte, hogy nem az ő dolga megjavítani.
Szerencsére a villanyszerelő csapat ennél rugalmasabb volt. Ugyan ráérő idejük nem akadt, de amikor elsírtam nekik, hogy se telefon, se net, csak kiszaladtak. Visszakötözgetni ők sem tudták a kábeleket, de még a szakadás előtt szétválasztották a telefon és riasztó jeleket (valahogy egy vezetékre voltak ráküldve) – így most már telefon, net van, riasztó nincs. De ennek a rendberakása már a riasztószerelő dolga lesz.
Ez a szerelés döntő momentuma volt a napnak. Lett internet, megoldódott egy zűrös, mindenki által lepasszolt probléma. Ráadásul a burkoló is szteroidokat ehetett reggelire, mert hihetetlen tempóban haladt. Ugyan közbejött egy kis munkahelyi probléma – jövő hétre is szabira akartam jönni, de nem engedtek – mindamellett estére már megláttuk az alagút végét. Fél nyolcra végeztem a festéssel, utána felcipeltük Barnával a böszme nagy szekrényeket a gyerekszobákba. (Huh. Nem akarok róla beszélni.) Végül a ruhászsákok is felmentek – így rengeteg hely szabadult fel lent. Holnap legózhatom össze az IKEA bútorokat.

ps: Újabb fényképek kerültek fel az albumba (Immáron 3 oldal az anyag.). Érdemes csemegézni, most már bátrabban kattogtattam a környezet felé is.

Káosz: 6. nap

Tegnap azt terveztük, hogy ma délelőtt elszaladunk megvenni néhány fontosabb cuccot. (Basszus, mikró Budaőrsön. Ebben a nyomorult városban csak az oda-visszajutás két óra.) Aztán Nej elkezdett aggódni, hogy szeretne itt lenni, amikor a mester elkezdi rakni a csempét. Jó, akkor fordulunk: délelőtt festek, délután vásárolunk. Megjött a festő és közölte, hogy legalább 11-ig még molyol. Melósruha le, tisztaruha fel, terv megint fordul, irány vásárolni.
Két helyen voltunk, a közlekedés miatt simán befigyelt egy háromórás távollét. A halálom, hogy eddig minden nap annyira ki voltak számolva a perceink, hogy még egy kávéra sem tudtunk megállni sehol – otthon meg még igen messze vagyunk attól, hogy akár teát, akár kávét ihassak. Emiatt tudtam volna csókot nyomni annak a lusta disznó IKEÁ-s raktárosnak a homlokára, amikor azt mondta, hogy egy mikrohullámú sütő előbányászása 15 perc. Gyorsan ittunk is egy kávét. Ritka szar gépi vacak volt.
Még épp időben értünk haza, a burkoló szép kényelmesen rakosgatta a járólapokat. Ki is használtuk a ziccert, elrohantunk a Baumaxba fürdőszobaszekrényért, harmónikaajtóért és postaládáért. Hihetetlen módon a ma vásárolt cuccok is simán befértek az alsó szintre. Mondom, hogy gumiszoba.
Kis pihenő, enyhe átkozódás. Ha a gázos nem olvasztja össze a telefonkábelt, akkor most lenne internetünk és lehetne emailt olvasni, pénzeket utalni, tájékozódni, lazítani. Ráadásul nem is csak úgy egyszerűen olvadt meg a vezeték, hanem a falon belül állt össze masszává – ahhoz, hogy hozzáférjek, jó nagy darabot kell kivésni a falból. Miközben be sem mehetek a helyiségbe, mert pont azt burkolják.
Szóval még jó pár nap net nélkül – remek időpontban gombázta el a kapcsolatunkat, mondhatom.
Pihenő után újabb nagyvad: Barna szobáját kell lecsiszolni, kifesteni. Kisebb, mint a Dórié, főleg a plafon területe kevesebb – cserébe tele van sarkokkal, csövekkel, zugokkal. Ezzel is elvoltam estig.
Jópofa volt, hogy délután lejöttem megnézni, hogyan áll a srác – mire Nej közölte, hogy már hazament.
– Hogy mert hazamenni! – háborodtam fel.
– Úgy, hogy már fél hat – higgasztott le Nej.
Ekkor szembesültem azzal, hogy nem mindenki melózik tizenkét órákat.
A festés után unaloműzőként felszereltem még kintre a postaládát – és vége. Fél nyolc. Ahogy leültem és bontottam egy sört, eszembe jutott, hogy a haverok is pont ezt teszik most éppen. Hát, akkor, ebben a hónapban, csak gondolatban együtt. Egészségetekre.
Este a szokásos stratégiai megbeszélés, aztán szunyóka.

Káosz: 5. nap

Ma… ma megint eszméletlen napnak nézünk elébe. Az összes mesterember itt fogja cseszni a rezet egész nap. Az első fél kilencre igérte magát. Ehhez képest 8.10-kor már nyomta a csengőt. Éppenhogy magamhoz tudtam venni a ruhámat és pizsamában rohantam az emeletre, míg Nej beengedte. Kilenckor már mind az öt ember véste a falat és a padlót. Nem kizárt, hogy a rezgéseket a Tokiói Földrengéskutató Intézet is regisztrálta.
Még jó, hogy tegnap délután Nej átsétált a szomszédhoz, hogy lehet, hogy ma kicsit hangosak leszünk. Semmi gond – mondta. De szerintem ekkora kataklizmára nem számítottak.

Eredetileg úgy volt, hogy elrohanunk a budaőrsi IKEÁ-ba, mert ott van egyedül olyan mikrohullámú sütő, amelyet beterveztünk konyhaszekrénybe. Meg keresni kell munkalapot és mosogatót, mire a melósok odajutnak. Ez a lényege az egész versenyfutásnak – ezek jönnek, kavarnak, dolgoznak – és mindennek időben a kezük alatt kell lennie. Miközben Nejjel messze nem terveztünk ilyen sebességet. Most kapaszkodhatunk, hogy ne essünk le a megvadult ló húzta szánkóról. Miközben jövő hét kedden már át kell adni a régi lakást és még sehol sem állunk a rendberakásával.
No, tehát mennünk kellett volna – de amint megtapasztaltuk, hogy mivel jár a három csapat munkája, lemondtunk róla. Nej itthon maradt – végülis csak konyháról van szó. Nekem meg el kellett rohannom pénzért. Ez az, amitől ki tudok kattanni – most nagyon rövid idő alatt nagyon sokszor kell viszonylag sok pénz – és a bankkártya, mint forrás nem bírja a tempót. Van olyan, hogy egy nap alatt lemerítem a hitelkártyát, de mire hazaérek, hogy újratöltsem, a bank már nem fogad aznapra átutalást, ha másnap utalja, akkor meg csak az utána következő napon megy át a pénz – nekem viszont holnapra kellene. Tegnap Nej nem is tudott kártyáról fizetni a konyhaelektronikáért, így ma délután kell majd kiszállításkor lepengetni – csakhogy ekkora összeget nem ad ki az automata, be kell mennem a Vörösmarty-térre. A világ végéről.
Hazafelé beugrottam a Baumaxhoz, hátha van megfelelő bútorlap. Az nem volt, én viszont már annyira szétszórttá váltam, hogy elfeledkeztem arról, hogy sebességben hagytam a kocsit leálláskor – így bravúrosan meghágtam a géppel a sövénysort. Egy rendszámtábla bánta. Valahogy visszakalapáltam.

Délre értem haza, otthon elszottyadt család fogadott. A gázcső levágásakor szétégettek vagy öt vezetéket, ettől beindult a riasztó, azt valahogy leállították, de a telefonvonal kipurcant. Vele együtt az internetcsatlakozás is. Élt fél napot.
Gyors telefon a telefonszerelőnek… talán. De nem most.
Miután szemmel láthatóan a mesterek nyüzsgése nem lankadt, így nem hagyhattuk őket magukra. Vásárlós kör elhalasztva. Átöltöztem az undorító állagú melósrucimba és felmentem az emeletre. Megcsiszoltam Dóra tegnap glettelt szobáját, majd kifestettem. Ez így elég rövidnek tűnhet -valójában messze nem volt ennyire egyszerű. Négy órán keresztül nyomtam megállás nélkül, mert annyira szutykos lettem, hogy ki sem mertem menni a szobából. Közben a csajok elszaladtak boltba meg kajáért – de könyékig festékesen enni sem mertem. Aztán pont amikor végeztem, elment az áram, kicsit később a víz is. Az ecseteket éppen be tudtam áztatni hideg vízbe, de én már nem tudtam lemosdani. Így ültem le bekanalazni a hideg muszakámat, amikor beállított a konyhagép-szállító ember. Amilyen állapotban voltunk, már csak a kerti bejáraton tudtuk beengedni. Iszonyú profi manus volt, a 40-50 kilós tűzhelyet, mosogatógépet simán a hátára dobta majd úgy mászott át a dobozhalmokon. Ráadásul olyan gyorsan, hogy le sem tudtam fényképezni.
Eszméletlen, mennyire gumiból vannak a ház falai. Tegnap betermeltünk egy komplett konyhabútort, ma a konyhagépek, persze az öt mester is csinálja rendesen a felfordulást – és még mindig elférünk az alsó szinten. Fent üres a lakás, hiszen ott a festési munkák mennek.

Nej összekapta magát, Dórával együtt elviharzottak a régi lakásba takarítani. Mi Barnával megpróbáltuk feltermelni a 3 masszív beépített könyvespolcát a padlásra. Két centi kellett volna. Aztán még legletteltem a srác szobáját a végére. Vacsora, majdnem egy órás ejtőzés a fürdőkádban. Jobb szeretek zuhanyozni, de most kényeztettem magam. Utána még megterveztük a holnapi napot – istenbizony, ezek az esti tervezések összetettebbek, mint egy AD migráció tervezése – majd egy kis blogolás és alvás.

Ja, most látom, megjött az iparűzési adó bevallásának nyomtatványa. Lassan elmehetnek a picsába. Alapvetően normakövető típus vagyok, de most már kezdek besokallni: december óta a hivatalok (adóhivatal, nyugdíjbiztosító, önkormányzat) baromi durván betolakodtak a magánszférámba – szinte nincs is olyan hét, hogy ilyen-olyan indokkal ne vegzálnának. Nem tudom, mit képzelnek: az embereknek semmi más dolguk sincs, csak velük foglalkozni? Ráadásul megint egy nullás bevallás.

Egyébként a mai nap a megúszott leégések napja. Kezdődött ott, hogy a korábban dícsért fúrómból nem tudtam kiszedni a hegyet. Ez egy ilyen gyorszáras csoda. A kiszedés csak fúró üzemmódban működik. Másnál, mert nálam ott sem – csak a racsni kattogott. Már ott voltam, hogy viszem vissza az üzletbe (vajon hol, melyik dobozban lehet a garancialevél?), amikor észrevettem, hogy annyi volt csak a baj, hogy rosszul fogtam meg a tokmányt – amikor megpörgettem, elfordult az üzemmódkapcsoló, azaz a kütyü átváltott csavarhúzó üzemmódra. Ott meg persze nem lehet ellent fogni.
Aztán amikor minden mester elhúzott haza, sőt, az SOS visszahívott vízvezetékes is kijavította azt a hibát, amely miatt délután el kellett zárni a főcsapot, szóval mindennek végén ránéztem a cirkóra – és nem égett az őrláng. Gyufa? Valamelyik dobozban. Aztán rájöttem, hogy ilyet még sosem indítottam be. Végső elkeseredésemben felhívtam a régi tulajt, aki felajánlotta, hogy átszalad. (Ide költöztek a közelbe.) Egyből begyújtotta, de csak nem akart beröffeni. Hiába tekergette a termosztátot, hiába nyitottuk meg a melegvizes csapot – semmi. Már ott jártam, hogy megköszönöm a segítségét, holnap pedig leharapom a vízgázos mester fejét – amikor hirtelen észrevettem, hogy a hapi egy konnektort tesztel, hogy a dugó jól érintkezik-e. Márpedig abba a konnektorba a régi mikró volt bedugva. Innentől gyorsan meglett a megoldás: Nej délután úgy dugta be a mikrót, hogy kihúzta a mosógép dugóját. Gondolta ő. Valójában a cirkót nyírta ki.

Káosz: 4. nap

Ébredés. Tíz perc madárcsicsergés hallgatása az emeleti ablakban. Végre.

Reggeli után vártuk a telefonszerelőt. Régi kolléga. Jó érzés úgy várni egy szerelőt, hogy nem kell stresszelni előtte. Egy óra molyolás itt is, bent is – aztán voilá, van telefon, van net. Mindenki a tabletpc-re vetődött. A fekete leves: iszonyú lassú a vonal (0.9 Mbit/s, a 4 helyett). A régi nóta – ‘erdő mellett nem jó lakni, mert sok fát kell hasogatni’ – módosul: ‘erdő mellett nem jó lakni, lassú neten kell nyomulni’. Pont határon vagyunk, gyk. irgalmatlan messze a központtól, de még nem a helyi rss-en. Átkötés nem lehetséges. Aranyos. Sikerült kiharcolni, hogy minden szépen és gyorsan átjöjjön (még egyszer kösz a volt EPT-s kollégáknak), hogy maradjon a webhely, az emailcím – aztán most kereshetek kábelnet szolgáltatót.
Mivel a vizes délutánra igérte magát, sokat nem vacakolhattunk. Ha azt akarjuk, hogy a munka végén a mesterek kössék be a készülékeket, rakják össze a konyhát – nos, legalább konyhát kell vennünk. Nej már hetek óta IKEA konyhát tervez, így téptünk is az Őrs Vezér térre. Az egyik eladónál lengyel pár tolmáccsal, a másik eladónál vén farok ostoba nejjel. Úgy mentek oda, hogy még csak szét sem néztek, szinte minden tételnél elmentek megnézni, melyiket is akarják. Különösen a fogantyúknál nem bírtak dönteni.
Rohadt hosszú várakozás után végre emberhez kerültünk, aki rögtön át is passzolt minket másnak. Ekkor már szikrázott a szemem. Végül Nejre bíztam mindent, én pedig állva szunyókáltam egy cseppet. Aztán levadásztunk mindent a lenti raktárban, közben összerakták a többi cuccot a fenti raktárban, végül egy fullra pakolt raklappal és egy púposra rakott bevásárlókosárral karavánoztunk a kocsihoz. Pont a teherliftben ereszkedtünk lefelé, amikor csörögtek a munkahelyről, hogy délután lenne egy újabb konferenciabeszélgetés hollandokkal, közben tesztelgetés. Hirtelen nem tudtam, hogy sikoltozzak-e vagy csak annyit mondjak, hogy ‘téves kapcsolás’ – egyszerűen se időm, se kognitív energiám nincs most erre: az én fejem most mesteremberekkel, rohangásznivalókkal, berendezkedéssel és határidőkkel van tele. Ez önmagában is annyi minden, hogy alig-alig fér bele. Nem, nem tudok most a munkahelyemmel foglalkozni. Az időről nem is beszélve: gyakorlatilag az elviselhetőség határán élünk, immár napok óta. A kölykök ki lettek véve az iskolából, mert nincs semmijük: se ruhájuk, se tankönyvük, se asztaluk, se tanulóidejük. Nekünk mindenünk dobozban és egy költözés/lakásfelújítás kellős közepén élünk, ahol három iparos csapat és mi dolgozunk, mint a barom. Arra sincs időm, hogy levágjam a körmömet – nemhogy arra, hogy egy órán keresztül hallgassam, milyen hálózati hibák vannak messze távol. Ráadásul itt a Húsvét, amikor minden normális ember, beleértve a mestereket is, lazít. Mi viszont, ilyen szélvész tempóban is csak odáig tudunk eljutni jövő hét végéig, hogy legalább a dobozokat kiborogathassuk és legyen ruhánk, evőeszközünk, poharaink – és ne szorítson ezerrel semmilyen határidő. A netről meg nem is beszélve: a 0.9 Mbit/s akkor sem lenne komoly sebesség, ha egyenletes lenne – de bizony szakad. No, szóval ezt kellett volna mögémondani amögé a határozott ‘nem’ mögé, melyet végül válaszoltam a felkérésre.
A parkolóban jött az újabb tetris futam. Irgalmatlan nagy kupac dobozt kellett belepréselni a Fordba, ráadásul lehetőleg egyenletesen. Félórás izzasztó meló volt, de végül minden befért. Nej speciel nem. Szerencsére nem is akart – neki még meg kellett vennie a konyhagépeket a Blahán.
Mit mondjak, nem voltam nyugodt hazafelé. Olyan volt az autó, mintha higannyal töltöttem volna fel. Ha kicsit gyorsabban kanyarodtam, úgy éreztem, hogy kifordul a gumiabroncs. Örültem, mikor befordultam az egyre ismerősebb utcába. A hős kocsi.
Egyszerűen olyan tempóban költjük a pénzt, hogy bankkártyáink nem is bírják. Emiatt Nej konyhagépes köre nem is lett kifizetve – a holnapi szállítás előtt kell majd elrohanni bankba, mert ennyit az automata nem ad ki, a hitelkártya feltöltése meg iszonyú lassú folyamat, még ha meg is van rá a pénz.
A kölykökkel kipakoltunk, majd Dórával elszaladtunk boltba. Aztán Dóra egyedül. Végül Dóra Barnával. Kifejezetten öröm, hogy hazafelé Nej is belépett boltba, hátha mi nem.
A délutáni mesterember még sehol, pedig ekkor már négy óra volt. Kis pihenő után nekiálltam leglettelni a fenti szobákat. Kettőt sikerült, mire befutottak a szakik és egyből nekiálltak Hiltivel lebontani a konyhát. Fél hétkor. Gyorsan leszaladtam és szóltam nekik, hogy ezt ilyenkor már ne. Erre hazamentek. Hogy majd jönnek holnap. A szép az egészben, hogy a csütörtökre ütemezett villanyszerelő csapat is bejelentette, hogy mégis inkább szerdán jönnének. A burkolók meg eleve szerdára mondták magukat. Azaz mindenki holnap fog egyszerre dolgozni, durván 8 négyzetméter területen. Mondjuk, engem nem érdekel, nem én alakítottam ki ezt az időzítést. Nej viszont pánikszerűen elrongyolt villanykapcsolókért.
Mára még egy munka volt hátra: Barna szobájában van három darab egy méteres beépített könyvespolc. Szép masszív darabok, olyan két és fél méter magasak. A srác már szétcsavarozta őket, de nem mozdulnak. Ravasz munka volt, le kellett bontani róluk a dekorációs lambériát és ekkor derült ki, hogy lécekkel, deszkákkal voltak beszorítva a fal mélyedésébe. Vérzett a szívem, mert ezeket a polcokat direkt ezekbe a mélyedésekbe csinálták, szépek is és masszívak is – de nem akarunk Barna szobájából könyvtárszobát csinálni.
Egy gyors szakmázás: beröffentettem Nej laptopjában az USB wifi kártyát. Csak azért, hogy most már őt is nyúzzák a kölykök és több gépidő jusson nekem.
Este még stratégia megbeszélés a holnapi napra. Nem semmi lesz: egy csomó mesterember, miközben nekünk is el kell mennünk többször is itthonról – no meg dolgozni is kéne.
Éjszaka a Jéger már csak úgy üvegből. Igaz, úgysincs pohár.