Nem akarok állni, ha futnak a percek

Szerencsére nem is hagynak. Akkora lemaradásaim vannak, hogy az valami hihetetlen. Utoljára egyetemistaként éreztem magam néha annyira szétcsúszva, mint most másfél-két hónapja, folyamatosan. Persze, próbálom magam utolérni, immár hetek óta pár órát alszom csak naponta… de még így sem állok sehol.
Cserébe viszont érdekes élményeim vannak – és már csak ezért sem lehet egy szavam sem. Másnak ehhez füvet kell szívnia, hajnalkamagot szopogatnia, biztosítási kötvényt olvasgatnia – nekem viszont helyből adott az élmény.

Vasárnap reggel arra ébredtem, hogy tíz körömmel kaparom a hifit – ugyanis úgy vélekedtem, hogy ha nem állítom el valahogy a zenét, akkor vége a világnak. Ebben az elképzelésben az sem zavart, hogy semmilyen zene sem szólt. Mindehhez persze le kellett másznom az emeleteságyról, áthámoznom magam a finoman szólva is katasztrofális állapotban lévő lakáson. Mindezt alvás közben.
Valószínűleg arról lehetett egyébként szó, hogy egy hónapja ugyanazt a négy lemezt hallgatom meg naponta – és a zene annyira a fejemben van már, hogy akkor is hallom, ha éppen nem szól.

Hétfő reggel 7.10-kor ébredtem meg, magamtól. Néztem lefelé az ágy széléről – és halvány fogalmam sem volt arról, hogy hol vagyok. Nem arról, hogy melyik lakás melyik szobájában – még azt sem érzékeltem, hogy a talajtól jó két méterre vagyok, emeleteságyban. Csak néztem azokat a bűvös nagy zöld számokat a sarokban (07:11) és próbáltam kitalálni, mit jelentenek. Sőt, azt is megpróbáltam kilogikázni, hogy jó-e ez nekem. Persze ehhez tudnom kellett volna, mit kell csinálnom, ha a számok megváltoznak. Ehhez viszont azt kellett volna tudnom, hol vagyok. És kicsoda.
Majdnem fél nyolc lett, mire sikerült bebootolnom. Utána már tudtam, hogy az óra mindjárt csörögni fog, nekem pedig dolgozni kell mennem.

Ma pedig vérbe aláztam az ébresztőórát. Nyolckor ébredtem meg – hét helyett -, magamtól. Gondoltam én. Aztán egyszercsak rákezdett a gépezet. Megvizsgáltam, mi történt és azt állapítottam meg, hogy a vekker egy órán keresztül folyamatosan ébresztett – sikertelenül. Azt azért tudni kell, hogy ez egy gusztustalan ronda óra, pusztán csak azért vettük meg pont ezt, mert ennek volt a legpenetránsabb, legerőszakosabb hangja. Lassan nyolc éve használjuk, eddig mindig percen belül nyomtam le, pedig a szoba túlsó sarkába van telepítve. De egyszerűen kibírhatatlan a hangja.
Majd a metrón a Gyöngyösi utcánál tudtam leülni – és a két metróállomás arra pont elég volt, hogy a végállomáson már egy metróőr ébresztgessen. És ez sem tartott sokáig, mert a buszon ugyanezzel a lendülettel aludtam tovább. Délután egy kollégámmal mentünk ügyfélhez, lazán bealudtam mellette az anyósülésen.
Az úttörő ahol tud, alszik.

Viszont besűrűsödtek az események, jövő héten – ha minden jól megy – költözünk. Aztán régi lakás átadása, új lakás berendezése, iszonyú időrabló veszekedések a szolgáltatókkal… lesz mit habzsolni az életből. És még egy csomó dologról nem is írtam, mert még én se hiszem el, hogy azok is meglesznek.

5 Comments

  1. Még a 6.-on laktunk mikor arra ébredtem hogy bealudtam ,elkések, mint az örült összekaptam magam rohantam mint az állat . A földszinten kezdtem magamhoz térni ltt kezdett kikristályosodni ,hogy 02:10 az idő.Visszaaludtam reggel meg nem értettem ,hogy miért aludtam ruhástól. Kb. 10 óra felé jutott eszembe a hajnali torténet . Rég röhögtem így ki magamat .
    Az alvókámról még annyit mikor Visontára jártam dolgozni 1/2 5kor a buszon állva elaludtam. :)

  2. En egy borzaszto szerencses ember vagyok, az utobbi 4 koltozesemnel kb annyi feladatom volt, hogy rabolintsak a kinezett lakasra, nagyjabol minden papirt, ugyvedet, szallito ceget, szolgaltatot, kellemetlenseget a felesegem intezett :-)

  3. FB2:
    Nekem roppant szerencsés feleségem van. :-)

  4. Hát, az alvókával nekem sincs bajom. Ha lehet, már alszom is. Ha lehet.

  5. Hááát… Nekem a 95-össel sikerűlt a végállomáson kikötni egyszer – pedig az ha jól emléxem pestszentlőrincen van… Tény és való, valami 22-22:30 körül mutogatta magát a karórám.

    Ébresztőóra: Nekem is van egy randa hangú rádiós órám, anyámék utálták rendesen, mert két falon át tudták, hogy az óra küszködik velem. A vége az lett sajna, hogy valamiért nem jó benne a ébresztőke kapcsolója, nem megy
    ‘ring’ állásba, a rádióra meg nem ébredek fel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading