Azért…

Azért úgy belegondoltam, mekkora lehet az esélye, hogy a családdal, az életkörülményeinkkel kapcsolatban gyökeres, sorsfordító dolgok pont interferálnak munkahelyi bazdmeg jellegű dolgokkal. Hogy amikor az ember azt mondja, hogy minden félre van söpörve, semmi nem számít, egy kiemelt célfüggvény van, ezt az egy dolgot kell tökéletesen lemenedzselni. Minden más – beleértve a munkahelyet is – háttérbe szorul, mert a család most, ebben a sorsdöntő pillanatban összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a munkahely. Aztán mindezek ellenére kapok egy tüskét a munkahelytől, miszerint bizony ő is fontos, és légyszives terjeszd ki a napot 30 órára, de tegyél eleget mindennek.
Szóval pont ezen meditálgattam, hogy esélyek, meg valószínűségek… hogy ezen is túl vagyunk és már nem lesz több ilyen. Aztán eszembe jutott, hogy volt már ilyen. És akkor pont ugyanezt mondtam. És miért ne lehetne a közeljövőben megint hasonló priorizálás? Jön az érettségi. Jön a felvételi – márpedig ez egyik gyereknél sem lesz egyszerű, mert megpróbáljuk mindkét gyerekből kihozni a maximumot. És ez – bár különböző okokból – de egyiknél sem lesz egyszerű. Aztán jön a párválasztás, a munkahely keresés, az unoka…
Merném azt mondani, hogy soha nem lesz olyan állapot, amikor az ember határozottan söpri félre a munkahelyi kötelességeit a családi problémák miatt?

4 thoughts on “Azért…

  1. ez a “játék” érdekes része, hogy néha bizony ha tetszik ha nem, félresöpröd a munkát a családért. persze ez egy ördögi kör, hiszen a család a munkádból él, te meg a családból nyersz energiát a munka elvégzéséhez.
    ezért feszülnek a dolgok, hol egymás irányába, hol egymástól eltartva és a huzavona végén kiderül, hogy kinek nagyobb a tűrőképessége. ha szerencsés és okosan csinálod akkor mindenki megbocsát és minden hullámvonal kiegyenesedni látszik. aztán kezdődik minden elölről:)
    minden leírható egy görbe segítségével. minden.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *