Month: February 2007

Azt is írhattam volna, hogy elvesztettem a mikrofonszüzességemet – ha lett volna. Mármint mikrofon.
A Netacadémiánál.

Ma volt a második MVP Infra összejövetel, MVP-k, szakújságírók, szakemberek és egyéb kockafejűek között. Hosszas vacillálás, agitálás után úgy döntöttem, hogy kockára teszem a szakmai tekintélyem és kipróbálom, hogy tudok-e úgy pofázni, mint írni.
Érdekes kísérlet volt, eddig ugyanis a legnagyobb tömeg, amely előtt előadtam, két fő volt. (Igen, az a bizonyos beszéd bibékről, porzókról, pillangokról az utódok számára.) Viszont számíthattam arra, hogy ha csak a tizedét örököltem anyám csevegőjének, akkor kisöbű sportpuskával kell majd lelőni valamikor éjfél körül.
Mindenesetre bebiztosítottam magam. Az előadás nagyjából megvolt fejben. (Kifejezetten azt a területet választottam, amellyel a legtöbbet szívtam, amikor meg akartam érteni az Exchange2007 dolgait. Úgy gondoltam, ilyen nehéz terepen lehet hatékonyan szemléletet nyomni.) Szóval megvolt fejben a vázlat és nekiálltam beszélni róla. Itthon. Annyira nem vagyok mocsok, hogy hallgatóságnak kényszerítsem a családot, legalábbis úgy nem, hogy egyikük sem követett el ekkora büntetendő cselekményt. A megoldás magától adódott: elkértem lányom megunt plüss állatkáit és őbelőlük raktam össze a közönséget. Határozottan állítom, hogy Nej ezen a héten azért volt hatékonyabb, mert hajnali fél ötkor, amikor lemászott az emeletes ágyról, egyből 43 érdeklődő plüssállattal találta magát szemben – és már jól is indult a napja. Én valamivel később, miután már mindenki elment otthonról, kezdtem bele az előadásba. Mit mondjak… az állatkák baromi intelligensen tudtak hallgatni, különösen a medve. Ha így folytatja, még MVP lehet belőle.
Arra mindenesetre jó volt az egész, hogy megnéztem, mit rontok el. Ja, nem mondtam, minden nekifutást videóra vettem, majd kielemeztem, mit rontottam el. Fogalmazzunk úgy, hogy eleinte inkább azt vizsgáltam, mi az, ami legalább elfogadható volt.
Aztán élesben egy kicsit minden más volt. Nyilván kifutottunk az időből és nekem is fel kellett pörgetnem a tempót. Az a kedélyes, jópofa stílus, amit begyakoroltam, ment a kukába. Ehelyett feszítetten, gondolkodásra kevés időt hagyva beszéltem, nem túl boldogan. De mindegy, a minimális célt hoztam: lehetőleg bakizás nélkül sikerült többé-kevésbé folyamatosan elmondanom mindent az adott területről. Nyilván azzal is tisztában vagyok, hogy voltak hibák: például egészen biztosan rossz volt, hogy nem az emberekhez beszéltem, hanem a terem végében álló fogashoz. Ez valószínűleg a plüssállatokon gyakorlás egyik mellékhatása lehetett.
Aminek viszont kifejezetten örültem, hogy egy területen magasra tettem magam előtt a lécet: nem használtam egy olyan slide-ot sem, amelyen szöveges információ volt. (Eltekintve a legutolsó, összefoglaló diáról.) A _magam részéről_ úgy vélem, hogy a Powerpointot maximum arra szabadna használni, hogy az előadó által elmondott szöveget vizuális hatásokkal erősítse. Egy kép olykor többet ér minden beszédnél. Az ilyen képeket kell kombinálni hatásos szövegekkel – és ebből lesz az igazán ütős előadás. A sok szöveg a kivetítőn elrángatja a fókuszt ez előadóról, aki persze megpróbálja visszarángatni azt, de ekkor jön a következő slide… A hallgatóság pedig dekoncentrált lesz. Nyilván a szabad beszéd sokkal nehezebb, hiszen a vázlatpontszerű diák egyébként segítenének az előadónak is mederben tartani a beszédet… de aki kiáll ennyi ember elé, annak kell annyira bíznia magában, hogy mankó nélkül is tud szövegelni.
No, mindegy, különbözőek vagyunk, mindannyian mást gondolunk hatékonynak – és valószínűleg mindannyiunknak igazunk van… csak mindenkinek a maga módján. Én most egyelőre baromira örülök annak, hogy nem vertem le a lécet.

Habár a a mantrák sokat segítettek. Ezeket pörgettem folyamatosan a fejemben:

• Nem motyog, beszél. Lazán.
• Azért csinálom, mert élvezem. Azért csinálom, mert élvezem.
• “Reggel répa, este répa, táncolunk a rakkendrollra”

Ez utóbbi gondolattartalom nem tudom, mit keresett a fejemben, mindenesetre baromira zavart. Remélem, annyira azért nem látszott.

Olvasom, hogy erősödik a forint, örülhetünk. Baromira.
Úgy hiányzott ez nekem, mint üveges tótnak a hanyattesés.
Félre ne értsd, örülök neki, ha olyan dolgok történnek, melyek kifelé mutatnak ebből az országnyi válságból. Csak éppen személyesen érintett kellemetlenül a forint erősödése.
Tavaly év végén, amikor már mertünk tovább is számolgatni, nem éreztük, hogy olyan nagy kockázatot vállalunk. Persze, az árfolyam megy följebb is, lejjebb is, így nagy átlagban nincs olyan nagy bukta.
Dehogyisnem. Például ha akkor veszel fel kölcsönt, amikor a forint irreálisan erős. Ekkor ugyanis csak buksz. Nem is keveset.
Elmagyarázom egy konkrét példán:
Felveszel 1 millió forintot, legalábbis neked erre van szükséged. Valutában veszed, nyilván, mert forintban ma kölcsönt… tré. Jelenleg az euró 250 forint, azaz tulajdonképpen felvettél 4000 eurót. Ezt is kell visszafizetned – miközben lehet, hogy egy hét múlva a forint felugrik 260 ft/euró értékre és ott is marad. Azaz ha visszafizeted a 4000 eurót, akkor 1040e forintot fizetsz vissza. De természetesen a 270 forintos érték sem elképzelhetetlen, sőt. Amennyire emlékszem, 265 körül tartják reálisnak, de a közelmúltban volt már 299 is.
A mi esetünkben a lakásvásárláshoz sok-sok milla kell… a fenti példával végigszámolva 8-900e forintot bukunk várhatóan, csak a mostani túl kemény forint miatt. A kamat, meg a kezelési költség az mind csak ezután jön. (Megjegyzem tokkal-vonóval sincs akkora, mint az árfolyambukta.)
Dehát… mit lehet tenni. Hiába tudta már novemberben mindenki, hogy mit akar… ha mostanra realizálódott a kölcsönfelvétel. Cucli.
Másfelől… valamivel biztosabb lehetek a kölcsön megkapásában. Igaz, hogy a kondícióink remekek (a kölcsön a lakás vételárának 51%-a, 75% a felső limit; a törlesztőrészlet is befér a kettőnk nettó bérének 33%-a alá), de ma már az ember sosem mehet biztosra. Eltekintve attól az esettől, ha éppen túl erős a forint, ugyanis ilyentájt azért megnő a bank kölcsönadási kedve.
És a kölcsön megtagadása esetén bebuktuk volna a többmilliós foglalót.
Szóval, végülis… a fene tudja. Egy biztos, irgalmatlan sok pénzzel kezdtünk játszani.

De amilyen világban élünk… mi alapján döntjük is el, hogy merjünk-e kölcsönt felvenni?
Fiatalabb koromban azt mondtam, jó állásom van, atombiztos és jól keresek. Miért ne mernék? Aztán előjött a semmiből a mobiltelefon, kihúzta a vezetékes lába alól a talajt, egykori virágzó cégemnél ma már csak 30-40 ember lébecol.
Munkahelyre manapság alapozni nem lehet, nincs biztos hely. Egy tuti dolog van – mi van a fejedben. Arra lehet kölcsönt felvenni, másra nem.
És nem az a katasztrófa, ha megszűnik a céged, ha leépít az új tulajdonos – nem, hanem az, ha megbuggyan a káposztalé a fejedben.

ps1: Ja, nem is mondtam. Ma derült ki, hogy megkaptuk a kölcsönt. Waccsaszörprájz.

ps2: Értelemszerűen svájci frankban vettük fel, mert azért az tompítja az élét az árfolyamváltozásoknak. De az elv ugyanaz.

Igen érdekes délután volt. Kezdődött azzal, hogy munkahelyen volt egy kis pánik, mely ott tartotta az embert. Aztán idehaza azzal fogadott Nej, hogy 1-es prioritású hibabejelentése van, nem működik az Internet. Tényleg nem működött. Csak miután alaposan kiforgattam a nemrég vásárolt Linksys routert, akkor nyugodtam meg, hogy a szolgáltató a hibás. Persze a telefonjuk egyfolytában foglalt volt. Külön szép, hogy az elhúzódó munkanap miatt úgy döntöttem, ma este nem tanulok, inkább csak úgy cirkálok az Interneten. (I don’t surf on the Internet – I cruise.) Ennek ugye lőttek.
Sebaj, még reggel rögzítettem egy hosszabb felvételt a fényképezőgépemmel, legfeljebb azt felmásolom, elmolyolgatok vele. Gondoltam én. A kamerában meg tudtam tekinteni, felcsalogatni a számítógépre viszont semmilyen módon nem tudtam: se USB kábellel, se kártyaolvasóval, se Vosonic fényképtárral. Kénytelen voltam törölni és újraformázni a kártyát.

Végignéztem az utóbbi pár óra történésein – és lemondóan elővettem egy régi könyvet. Végülis… fotelben olvasgatni sem rossz.
Az legalább mindig működik.

Talán annyira nem ismert dolog, mindenesetre az Exchange blogok mással sincsenek tele az utóbbi két hétben, mint hogy az USÁ-ban megváltoztatják a DST váltás időpontját. (DST: Daylight Saving Time, azaz amikor előrébb állítjuk az órákat.)
Eddig április elsején történt a váltás, most egy kicsit előrébb hozzák: március 11 lesz belőle.
Mit is ír erről a cikk:

Az időeltolódás miatt világszerte megbénulhat az elektronikus kereskedelem, és felborulhat a légi közlekedés rendje, de apróbb tévedések is adódhatnak szép számmal: a telefonszolgáltatók például csúcsidejű díjakat számlázhatnak kedvezményes időben folytatott beszélgetésekért, rossz adatokat közölhetnek a menetrendek, és általában fennakadások lehetnek minden számítógéppel végzett tevékenységben, amely az Egyesült Államokkal kapcsolatos – figyelmeztetnek szakértők.

Találd ki, hol leszek március 11-én? Úgy van. Az Amerikai Egyesült Államok területén. Egész pontosan New Yorkban. Terv szerint 10-én kirándulunk Washingtonba vonattal, 12-én pedig repülünk tovább Seattle-be, az MVP Summit-ra.

Tudunk élni, mondhatom…

ps. Aztán lehet, hogy mégis ez lesz a biztonságosabb, nem Pesten dekkolni az idióták forradalmában.

[Update]
Nos, ővele már biztosan találkozni fogok – ugyanis szekciókra leszünk osztva, és mi, az Exchange szekcióban családiasan elleszünk, lágyan simogatva egymás kobakját.

Eljutottam végül oda, hogy könnyebben tudok magyar zenét hallgatva tanulni/dolgozni, mint angol nyelvű zene mellett.
A magyar szövegeket már kivülről tudom, oda sem figyelek. Az angol szövegeket meg most kezdem megérteni: az eddig csak dallamról ismert számok hirtelen kezdenek más értelmet nyerni. Persze, hogy nem tudok mellettük másra figyelni.
Aztán lehet, hogy végül átváltok kirgiz dallamokra.