Jókedvű nap… kéne már egy igazán jókedvű nap…

Úgy kezdődött, hogy az egész napot végigszoptam az egyik legnehezebb fejű ügyfelünkkel – és egy olyan problémával, melyről egy hete bizonygatjuk, hogy nem lehet megoldani. Roppant motiváló érzés azzal szembesülni, hogy őt nem érdekli, de oldjuk meg.

Aztán öt óra tájban jött egy telefon az ügyvédtől, hogy van egy kis gáz. A biztonság kedvéért felhívta az eladóinkat, hogy minden rendben van-e a holnap reggeli szerződéskötés előtt? Tudni kell, hogy az eladó felesége ma délután jött haza a kórházból – és most látta először a szerződést. Annak ellenére, hogy a férje – és a férj ügyvéde – folyamatosan egyeztetett a mi ügyvédünkkel, és feltételezem a férj is tájékoztatta a feleségét, szóval mindezek ellenére a hölgy felháborodott, hogy ezt a szerződést nem írja alá. Nem tetszett neki a vételár, nem tetszettek neki a foglalóval kapcsolatos kitételek és semmiképpen nem volt hajlandó kötbért fizetni arra az esetre, ha nem költöznének ki a birtokbavétel napján. Egyeztettünk az ügyvéddel, hol vagyok hajlandó engedni (csökkent a kötbér értéke), majd az ügyvéd visszahívta őket – de megint lepattant.
Nem volt más hátra, nekem kellett megegyeznem velük.
Azzal kezdtem, hogy nem csináltam semmit. Illetve dehogyisnem, dühöngtem, meg káromkodtam – hiszen másfél hónap előkészítő munkája látszott elfüstölni – de fogcsikorgatva kivártam, amíg ők hívtak fel. Hidegen közöltem velük, hogy valamikor majd kimegyek hozzájuk. A stratégiám fontos eleme volt, hogy ez nem telefontéma – és egyébként is, legyen ott a férj is, akivel már mindent leegyeztettünk. Ezek után hazamentem, beszélgettem Nejjel, főztem egy teát, átnéztem a leveleimet, a feedeket – és átolvastam alaposan a szerződéstervezetet. Csak ezek után mentem ki hozzájuk, bízva abban, hogy volt idejük elgondolkodni. Nekem pedig lehiggadni. A magam részéről éppenhogy sikerült, csak a kocsiban éreztem, hogy elönt a nyugalom. Odakint már mosolyogtam. Meg ők is.
Tisztáztuk, hogy mi a bajuk a foglalóval, belementem a módosításba. (Igazuk volt – de miért nem tudták ezt korábban mondani?) Utána viszont közöltem, hogy a kötbér eltörlésének követelése egyet jelent annak beismerésével, hogy már most tudják, hogy nem akarnak kiköltözni birtokbavételkor a lakásból. Tiltakoztak, de ekkor rávilágítottam, hogy amennyiben biztosak a kiköltözésben, akkor miről is beszélünk? Nem mindegy, hogy mennyi a bünti? Ráadásul – a szóbeli megállapodásunk alapján – én úgy időzítettem a mostani lakás eladását, hogy egy hetem legyen a kiköltözéshez: ha ők nem költöznek ki, akkor nekem is kötbért kell fizetnem. Hümmögtek, beleegyeztek.
A legviccesebb a vételár tisztázása volt. A hölgy odafordult a férjéhez, hogy:
– Drágám, akkor mi is a bajod a vételárral?
– Semmi, abszolút semmi – pattintotta le az egyébként végig korrekten viselkedő férj.
Azaz a nő próbálta a férje kenni a dolgot, de ő kiugrott alóla. Egyébként nevetséges is lett volna a reklamálás, az általuk felajánlott irányárhoz képest 1, azaz egy százalékot alkudtunk le.
Miután letisztázódtak a fontosabb kérdések, mindenki megnyugodott. Beszélgettünk még egy félórát, majd mosolyogva elbúcsúztunk egymástól.

Bakker.

Holnap szerződéskötünk.

Ugyan kellene még egy kicsit dolgoznom, hiszen a hétvégén jelenésem lesz, a mai vacakolás miatt meg semmit sem haladtam – de nem. Egyszerűen nem fog az agyam.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *