Tíz pont

Ma megint olyan nap van, amikor ezeréves bakelitlemezeimet digitalizálgatom befelé. Most értem el a komolyzenei szekcióhoz.
Az első lemez, mely a kezembe került, Ravel Bolero-ja volt. Egyből fülig ért a szám, ahogy megláttam.

A történethez tudni kell, hogy valamikor 1979-ben kijött egy film a kissé fura ‘10′ címmel, melyet pár évvel később Magyarországon is bemutattak ‘Bombanő’ néven. A címszerepet Bo Derek játszotta, az ügyetlen középkorú zeneszerzőt meg Dudley Moore. Habkönnyű vígjáték volt, meglehetősen erősen arra építve, hogy Bo Derek tényleg irgalmatlanul jól nézett ki. Nem akarom végigmesélni a történetet, a lényeg, hogy az ügyetlen hapinak a végén tényleg sikerül megkapnia a nőt és amikor az intim akciót készítik elő, akkor Bo feltesz egy lemezt, mondván, hogy ő mindig Ravel Bolero-jára szokott szeretkezni, merthogy az mennyire megdobja az élményt.

Mondanom sem kell, a bakelitlemez pár héten belül ott vigyorgott minden művelt ember gyűjteményében.

One thought on “Tíz pont

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *