Az a bizonyos 5 dolog

Amely megrengette a világot, mégsem tud róla senki.

  • Kifejezetten szeretem a pókokat. Szekszárdon barátkoztunk össze igazából. Én őrködtem a katonai lőszerraktár környékén, ők meg zabálták körülöttem a szúnyogokat. Tekintve, hogy a Gemenci-erdő Magyarország legszúnyogosabb területe, így igencsak fejleszteni kellett a pókcsapatot, hogy valamennyire érezhető is legyen a hatásuk a környezetemre.
  • Éjszakánként papi viseletben kiskorúakat molesztálok a Népligetben.
  • Ötéves koromig egyáltalán nem ettem húst. Amit belémtömtek erőszakkal, azt is egyből kiöklendeztem, amint arrébbmentek tőlem a szüleim. Alsós általános iskolás koromban kifejezetten vézna, csenevész gyerek voltam. Aztán egyik nyáron leadtak a nagyanyámhoz, aki drasztikus módszerekkel felhízlalt. A nyolcadik osztály végére 81 kilós lettem… és két éve testnevelésből felmentett. A lábaim nem bírták a hirtelen súlynövekedést.
  • Középiskolás koromban második voltam az iskolai “Ki Tud Többet a Szovjetunióról” vetélkedőn. Az összes felkészülésem az volt, hogy a vetélkedő előtt elolvastam egy Szovjetunió újságot. Megjegyzem, ez nem volt apró fegyvertény: az újság egy olyan harmadik emeleti kollégiumi szobába volt elzárva, amelynek a kulcsát – nevelési célzattal – bevonták. A szomszéd szobából másztam át – az ötcentis bádogpárkányon egyensúlyozva – abba a bizonyos helyiségbe; szerencsére az ablak csak be volt hajtva, de kulcsra nem volt zárva.
    Második helyezettként megkaptam Dosztojevszkijtől a Félkegyelmű-t.
  • Soha, senkinek nem adtam vissza, ha pofonvágott. “Hülye vagy, Géza” – gondoltam… és továbbmentem. (Remélhetőleg ezt senki nem tekinti felhívásnak keringőre.)
  • Időnként hajlamos vagyok az anyagiasságra. Az első erre utaló jel az volt, amikor nagyanyám – a másik – két hét után kirakott a házából. Tíz év körüli gyerekként egy hónapra adtak le nyáron hozzá a szüleim. Az öreglány nyugdíjasként a kórházban dolgozott, mint liftesnéni. Természetesen mentem én is vele, sőt, megengedte, hogy én is nyomkodhassam a gombokat.
    Hogy miért dobott ki? Mert két hét után közöltem vele, remélem tisztában van azzal, hogy a fizetésének fele engem illett meg – hiszen ott vagyok vele egész nap és legalább fele arányban én nyomkodom a gombokat.
    Először csak jót nevetett, de én annyira makacsul kitartottam, hogy végül ki lettem rakva az utcára.

Nos, ennyi. Tulajdonképpen köszönöm a meghívást FB2-nek, hiszen ezek a mikro sztorik egyébként valószínűleg nem kerültek volna megírásra – de nem dobom tovább senkinek sem a labdát.

[Update]
Meggondoltam magam, mégiscsak továbbadom a meghívást egy embernek: úgy emlékszem, Varánusz kolléga kifejezetten kedveli az ilyen jellegű feladatokat.

One thought on “Az a bizonyos 5 dolog

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *