Archetipusok

  • Rossz jobb oldali: MUK, csodaszarvas, mongyonle, el-kur-tad.
  • Jó jobb oldali: Bakker, kurva nagy gáz van velünk. Az MSzP sorra hibázik, oszt mégsem tudjuk lenyomni őket semmilyen eszközzel sem, már mióta. Miafaszvan velünk?
  • Rossz bal oldali: Apukám, addig van aranyélet, amíg a Zorbán van hatalmon a jobb oldalon. Addig akár az asztal közepére is szarhatunk, elég csak kiabálni utána, hogy “visszajön az Orbán!” – és már megint ránk szavaznak.
  • Jó baloldali: Bárcsak életre térne a jobb oldal, megszabadulna a mániákus vonásaitól és visszatérne a centrum közelébe. Akkor nekünk sem a polgárháborúval kellene foglalkoznunk. Lehet, hogy megszorítanák a baloldalt… még az is lehet, hogy néha nyernének – de talán az ország elindulna kifelé a gödörből. Nekünk is könnyebb lenne később jómódból politizálni.

Kapcsa off

Lehet újra szabadon kommentelni, kedves emberek.

ps: Több baj volt vele, mint haszon. Lenyelte az idézőjeleket, nem fogadta el a jó jelsorozatokat, frusztrálta az embereket. Márpedig ezen a blogon ezt a jogot kizárólag magamnak tartom fenn.

Jókedvű nap… kéne már egy igazán jókedvű nap…

Úgy kezdődött, hogy az egész napot végigszoptam az egyik legnehezebb fejű ügyfelünkkel – és egy olyan problémával, melyről egy hete bizonygatjuk, hogy nem lehet megoldani. Roppant motiváló érzés azzal szembesülni, hogy őt nem érdekli, de oldjuk meg.

Aztán öt óra tájban jött egy telefon az ügyvédtől, hogy van egy kis gáz. A biztonság kedvéért felhívta az eladóinkat, hogy minden rendben van-e a holnap reggeli szerződéskötés előtt? Tudni kell, hogy az eladó felesége ma délután jött haza a kórházból – és most látta először a szerződést. Annak ellenére, hogy a férje – és a férj ügyvéde – folyamatosan egyeztetett a mi ügyvédünkkel, és feltételezem a férj is tájékoztatta a feleségét, szóval mindezek ellenére a hölgy felháborodott, hogy ezt a szerződést nem írja alá. Nem tetszett neki a vételár, nem tetszettek neki a foglalóval kapcsolatos kitételek és semmiképpen nem volt hajlandó kötbért fizetni arra az esetre, ha nem költöznének ki a birtokbavétel napján. Egyeztettünk az ügyvéddel, hol vagyok hajlandó engedni (csökkent a kötbér értéke), majd az ügyvéd visszahívta őket – de megint lepattant.
Nem volt más hátra, nekem kellett megegyeznem velük.
Azzal kezdtem, hogy nem csináltam semmit. Illetve dehogyisnem, dühöngtem, meg káromkodtam – hiszen másfél hónap előkészítő munkája látszott elfüstölni – de fogcsikorgatva kivártam, amíg ők hívtak fel. Hidegen közöltem velük, hogy valamikor majd kimegyek hozzájuk. A stratégiám fontos eleme volt, hogy ez nem telefontéma – és egyébként is, legyen ott a férj is, akivel már mindent leegyeztettünk. Ezek után hazamentem, beszélgettem Nejjel, főztem egy teát, átnéztem a leveleimet, a feedeket – és átolvastam alaposan a szerződéstervezetet. Csak ezek után mentem ki hozzájuk, bízva abban, hogy volt idejük elgondolkodni. Nekem pedig lehiggadni. A magam részéről éppenhogy sikerült, csak a kocsiban éreztem, hogy elönt a nyugalom. Odakint már mosolyogtam. Meg ők is.
Tisztáztuk, hogy mi a bajuk a foglalóval, belementem a módosításba. (Igazuk volt – de miért nem tudták ezt korábban mondani?) Utána viszont közöltem, hogy a kötbér eltörlésének követelése egyet jelent annak beismerésével, hogy már most tudják, hogy nem akarnak kiköltözni birtokbavételkor a lakásból. Tiltakoztak, de ekkor rávilágítottam, hogy amennyiben biztosak a kiköltözésben, akkor miről is beszélünk? Nem mindegy, hogy mennyi a bünti? Ráadásul – a szóbeli megállapodásunk alapján – én úgy időzítettem a mostani lakás eladását, hogy egy hetem legyen a kiköltözéshez: ha ők nem költöznek ki, akkor nekem is kötbért kell fizetnem. Hümmögtek, beleegyeztek.
A legviccesebb a vételár tisztázása volt. A hölgy odafordult a férjéhez, hogy:
– Drágám, akkor mi is a bajod a vételárral?
– Semmi, abszolút semmi – pattintotta le az egyébként végig korrekten viselkedő férj.
Azaz a nő próbálta a férje kenni a dolgot, de ő kiugrott alóla. Egyébként nevetséges is lett volna a reklamálás, az általuk felajánlott irányárhoz képest 1, azaz egy százalékot alkudtunk le.
Miután letisztázódtak a fontosabb kérdések, mindenki megnyugodott. Beszélgettünk még egy félórát, majd mosolyogva elbúcsúztunk egymástól.

Bakker.

Holnap szerződéskötünk.

Ugyan kellene még egy kicsit dolgoznom, hiszen a hétvégén jelenésem lesz, a mai vacakolás miatt meg semmit sem haladtam – de nem. Egyszerűen nem fog az agyam.

Egotrip

Kelt panaszkodik arra, hogy elhallgatták előle a kicsi online könyvesboltok címeit. Egy pillanatra elgondolkodtam, majd kisérletképpen beírtam a nevemet a gugliba – és egyből jöttek is az általam sosem hallott könyves webáruházak linkjei.
Már önmagában ez is szívet melengető volt, de az egyik helyen különleges meglepetésben volt részem: nem a könyv hátoldaláról másolták le az ajánlószöveget, hanem saját méltatást írtak róla. Méghozzá nem is akármilyet.
Nézzétek el nekem, ha ezt most idemásolom.

A kötetben 80 amerikai-angol szleng humoros értelmezését olvashatjuk a szerzö karikatúráival illusztrálva. A könyv felhötlen szórakozást ígér, és a nyelvtanulás utáni kedvet is felébresztheti. a színes történeteket, a szikrázó szójátékok és a beszédes karikatúrák a már gyakorló nyelvtanulók számára is hasznos, hiszen a könyv a szemléltetö oktatás iskolapéldája lehetne…

Nem, ne is mondjatok többet. Mára ennyi pont elég volt.

Dry

Ma hasítottam egy kis időt iszonyatos mennyiségű elmaradásaim ledolgozására, Exchange blogok olvasása terén. Ezek között találtam egy megdöbbentő fényképet.

Voltam olyan mocsok, haverok között megköröztettem, hátha felismeri valaki. Természetesen nem jött helyes válasz. Így most kénytelen vagyok én fellebbenteni a fátylat: ez a Niagara-vízesés.
Csak éppen víz nélkül.
Nem, nem Photoshop. 1969-ben úgy döntöttek, hogy kipucolják egy kicsit az alját, ezért egy gáttal elzárták a vizet, majd pár hónapig toszogatták a sziklákat, míg végül úgy döntöttek, hogy túl drága lenne rendesen kitakarítani, így maradt minden a régiben: visszaengedték a vizet.

részletes cikk

Viccgyilok

Szoktam. Szeretem.

Itt van az újabb páciens a Napivicc hírlevélből:

Az ókori Görögországban Szókratészt nagy becsben tartották tudása miatt.
Egy nap egy ismerősével futott össze az utcán, aki azt mondta:
– Szókratész, akarod tudni, hogy mit hallottam a legjobb barátodról?
– Várj egy pillanatot! – válaszolt Szókratész – Mielőtt bármit mondanál, szeretném ha megfelelnél három kérdésre. Ezt hívják a tripla szűrőnek. Az első szűrő az Igazság. Teljesen megbizonyosodtál arról, hogy amit mondani akarsz igaz?
– Nem. – Válaszolta az ember. – Éppenséggel csak hallottam róla, és…
– Rendben, szóval nem igazán vagy biztos benne, hogy igaz-e vagy nem. Most próbáljuk meg a második szűrőt, a Jóság szűrőjét: az, amit mondani akarsz a barátomról, valami jó dolog?
– Nem, épp ellenkezőleg…
– Szóval – folytatta Szókratész – valami rosszat akarsz mondani róla, de nem vagy benne biztos, hogy igaz. Semmi baj, a harmadik szűrő még vissza van: a Hasznosság. Amit mondani akarsz a barátomról, az hasznos lesz nekem?
– Nem igazán.
– Nos – vonta le a következtetést Szókratész:
– Ha mondani akarsz nekem valamit, ami nem igaz, nem jó és nem is hasznos, miért mondanád el egyáltalán?
Ezért volt Szókratész egy nagyszerű filozófus és ezért tartották igen nagy becsben.
És ezért nem jött rá soha, hogy a legjobb barátja a felesége szeretője.

Nos, ha hihetünk a feljegyzéseknek, Szókratész felesége, Xantippe volt a világ legrondább, legkiállhatatlanabb természetű asszonya. Számolatlanul verte szét az amfórákat férje fején. Egyáltalán nem volt véletlen, hogy Szókratész az egész napját filozofálgatással töltötte az agorán.
Ennek fényében azért meglehetősen hiteltelen a vicc csattanója.
A többi viszont tanulságos.

Nem ér

Egy ilyen fárasztó nap után, amikor pihenésképp Stephan Pastis karikatúracsíkokat nézegettem, a következőbe futottam bele.

Pig és Satan beszélgetnek.
—————
P: So, what remodelling work are doing you back home?
S: We’re paving the main road with this special asphalt made by Thomas Good and the Chin Brothers.
—————
P: Who are they?
S: Good’s an asphalt specialist and the Chins are these ten brothers… together they designed a special asphalt they named after themselves.
—————
P: So the road to hell is paved with…
S: Good and Ten Chins.

Először csak néztem, hogy miről is van szó… aztán leesett.
És nagyon fájt.

És ilyenkor mi van?

Túl vagyok a harcon. De nem vagyok benne biztos, hogy nyertem.

Bizonytalanságom forrásai a következők:

  • Az adóbevallás alapvetően arra a logikára épül, hogy az ember beírja, mennyi volt a jövedelme és ez alapján mennyi adót kellene fizetnie. Aztán megnézi, mennyit vontak tőle ténylegesen, majd a különbözet függvényében örül vagy szomorkodik.
    Na most én beírtam, mennyi volt a jövedelmem – és a remek Abev2006 program cseszett kiszámolni hozzá az adót. Mivel a mező rózsaszín volt, így én se tudtam beírni. Kitöltöttem minden más adatot, aztán nyomkodtam az ‘újraszámol’ gombot, mint süket a csengőt. Nem történt semmi.
    Végül mentettem, kiléptem, öt perc után visszaléptem. A mező továbbra is üres volt. A biztonság kedvéért végignéztem az összes űrlapot, hátha valahol elfelejtettem valamit… aztán amikor visszatértem a főlapra, meglepődve tapasztaltam, hogy közben kiszámolta az adómat. De hogy ezt az akciót mi triggerelte, arról fogalmam sincs, hiszen nem módosítottam semmit, csak nézelődtem.
  • Van egy olyan rovat, ahol a veszteségelhatárolásokat kell feltűntetni. Alapvetően kétfajta veszteség létezik, az egyiket a vállalkozás élettartama során bármikor el lehet számolni, a másikat csak a keletkezésétől számított öt éven belül. Az első kategóriába a vállalkozás első három évében keletkező veszteség tartozik. Mivel én már 5 éve nyomom az ipart, ezért a korlátlan ideig elhatárolható veszteség értékem állandó, az újabb veszteségeket már csak a korlátozott ideig elszámolható kategóriába írhatom.
    Gondoltam én, a naív. Az Abev program viszont a tavalyi veszteségemet is simán hozzácsapta a korlátlan ideig elhatárolható értékhez. Természetesen a mező rózsaszín, tehát manuálisan nem módosítható.
  • Van az első lapon egy összesítő táblázat, hogy milyen számű űrlapokba írtam számokat – azaz a vaskos paksaméta mely lapjait kell csak megnézniük. Én szépen beirkáltam mindent, amit kellett, aztán megnéztem, mit összesített a progi – és hiába irkáltam az egyik lapra, nem vette figyelembe az összesítésnél. Ja, természetesen ismét rózsaszín mezőről van szó.

Természetesen más lehetőség nem lévén, be fogom küldeni ezt a lapot. De eddig minden adóbevallás után nyugodt voltam, mert tudtam, hogy nem hibáztam. Ennek most vége, hiszen látom, hol vannak a hibák – de nem tudom javítani azokat.
Mondjuk akár fel is hívhatnám a hivatalt – de tavaly novemberben már próbálkoztam egyszer és másfél napomba került, mire a menük végén emberrel is tudtam beszélni.

Végülis… hülye vagyok, nem kellene annyit aggódnom. A telefonszámomat tudják, legfeljebb majd hívnak, ha valami nem tetszik nekik.
A rózsaszín mezőkért meg úgysem enyém a felelősség.

Pedig

Pedig milyen szépen indult a reggel. Ragyogó napsütés fogadott, miközben minden befehéredett – és valami szerencsés összejátszás folytán mind a lakásban mind a környéken megállt kissé az élet, így sikerült puha, fehér csöndre ébrednem.
Ennek már vége. A nap ugyan még süt, de az élet már beindult. Ugatnak a kutyák, járnak az autók – és a hó sem marad meg, olvad.

Emellett pedig tölthetem ki megint az adóbevallásomat. A változatosság kedvéért most elektronikusan. Nem vagyok nyugodt. A papír változat sem volt kispálya, de a nagy részét már rutinból tudtam le. Most viszont… már ott megállt a tudomány, hogy a rengeteg űrlapból egyáltalán melyek azok, ahová be kell vésnem a nulláimat. (A vállalkozásom masszívan veszteséges, a munkahelyemen jól vonják az előleget, más jövedelmem meg nincsen – ennek ellenére ugyanúgy végig kell rágnom magam a vállalkozós űrlapokon, mint a MOL-nak.)

Ilyenkor jön elő a “mit keresek én itt?” érzés. Mintha kívülről látnám magamat és fotelből nézném, hogy az a másik mit küszködik. Aztán jön a fájdalmas realizálás, hogy az ott én vagyok és addig nem lesz vége ennek a kellemetlen helyzetnek, míg össze nem szorítom a fogam és le nem zavarom azt az utált és monoton és hosszadalmas cselekvéssorozatot, mely ki lett osztva nekem.
Pontosan ilyenek voltak a középiskolai kifutások. Roppant sötét tornatanárunk volt, aki azzal próbálta fegyelmezni az osztályt, hogy időnként elordította magát, hogy “KIFUTÁS!” – és ekkor, akár tél volt, akár őszi eső, tornagatyában, trikóban ki kellett futni az utcára, megkerülni az iskola területét meg a vele határos Vegyész sporttelepet. Ez egy jó két kilométeres táv volt. Ha a tanárnak különösen rossz kedve volt, akkor azokat, akik nem tudták hozni a tizenkét perces szintidőt, azokat visszazavarta, hogy ismételjenek. Amikor meg jókedve volt, akkor beült a Wartburgjába és jött mellettünk – dudával jelezve, hogy mikor kell sprintelni.
Ezeken a futásokon éreztem ugyanezt az érzést. Az egyik felem kívülről nézte az egészet és csak legyintett, hogy ugyan már, 6 perc és már vége is. A másik meg felordított, hogy 6 perc, b+, de addig nekem kell megszakadnom, ha azt akarom, hogy tényleg vége legyen.

No. Éppen most zárom az excel táblában a tavalyi év könyvelését, lassan előveszem a tavalyi űrlapot és megpróbálom összepontozni a rubrikákat az ideivel. Összeszorított fogakkal és “egyszer ennek is vége lesz” mantrázással.

Oké, tudom, ki is hagyhatnám ezt az egész bohóckodást.
De nincs kedvem képviselőnek menni.

Remete a világ végén

Van ez a mém: ül a remete a világ végén, egy szikla tetején – és időnként eléjárul egy-egy megvilágosodni vágyó alak, az élet értelmét vagy hasonló mély dolgot firtatandó.

Mekkora marhaság is ez. Mit tudhat az életről egy világ végi magányba zárkózott remete?
Nyilván rengeteget az ember nélküli világról – csakhogy ez absztrakció, a világ jelenleg tele van emberrel. Méghozzá meglehetősen domináns módon.
Az embereket, a köztük lévő viszonyokat viszont leginkább közöttük, a zsúfolt nagyvárosban lehet tanulmányozni.

Azaz kérem, javítsa mindenki a mémet a fejében: a remete ül/mászkál/tapasztal a nagyvárosban és dehogyis mer tanácsot adni bárkinek is ilyen bonyolult viszonylatok között.

Szöveg, rajz nélkül

Ez a Pastis félelmetes. Itt van egy újabb karikatúracsík – mely megint megáll rajz nélkül is.

—————-
– I can’t believe you are a folk singer for the far right.
– Well, that shows how dumb you are, because it’s a totally untapped market.
—————-
– This next song’s called:
“If you’re not white,
And you talk funny,
We’ll drop bombs
Right on your bunny.”
—————-
– Bunny?
– “Camel” didn’t rhyme.
—————-