Évvégi nagy kérdések

Elővezetem a több éve magamban hordozott egyik legfogósabb problémámat. Aki használ elektromos szakállvágó készüléket, árulja már el, hogy mire való a ‘screener’ feltét? Sem a használati utasítás, sem a magyarázó ábra, sem a gugli és sem a józan ész nem segített. Teljesen jól megvagyok nélküle – de ha nem lenne szükség rá, akkor biztosan nem is csomagolnák be a szettbe ezt a legnagyobb méretű feltétet.

Tanácstalan vagyok.

Változások, várakozások

Mivel minden lúzer január elsején akar új életet kezdeni, én úgy döntöttem, hogy már most lezárom az idei évet és elgondolkodom, milyen lesz, milyen lehet a következő.

2006:

  • A nagyon nagy változás: megtalálták végre, mitől kinlódom olyan látványosan 2002 óta. A műtét sikerült és az időnkénti debilitásrohamokon kívül azóta semmi komolyabb egészségügyi problémám sincs. (Na jó, a térdizületem miatt sem vagyok túlontúl nyugodt.)
  • Tavasszal MVP lettem.
  • Voltam Moszkvában, emellett családdal együtt Dél-, illetve Közép-Dalmáciában. Többször is barangoltunk Szlovákiában és egy rövid kirándulás erejéig megnéztük Bécset, Sopront és Kőszeget. Alapvetően jó kis utak voltak, de nem tudom nem megjegyezni, hogy az időjárás igen erősen ellenezte a megmozdulásainkat. (Pár napra visszatért a télies idő Pünkösdkor, júniusban; a fél napos hóesés november elején; illetve a kerékpártúrát kettévágó eső…) A nyaralásokra még rendesen rányomta bélyegét a félelmem az eperohamoktól.
  • Egész éven keresztül elhúzódott a lakáseladási kaland. Őszre végre sikerült belőni a reális árat és jó eséllyel hamarosan tényleg elmegy a lakás.
  • Választási év volt, annak minden gusztustalanságával együtt. Gyakorlatilag a tavasz is baromi rosszkedvűen telt, az őszről meg már ne is beszéljünk. Nem tudom, mikor érünk már el oda, hogy a politikusok kampányolások helyett egyszerűen csak teszik a dolgukat. Na jó, a sikerekről azért beszámolhatnak.

2007:
Nagyon nagy változások várhatók. Gyakorlatilag bátran mondhatom, hogy ez az év a Változások Éveként fog bevonulni a személyes naptáramba.

  • Január első felében adásvételi szerződést kötünk a mostani lakás eladásáról. Az ár egy kicsit alacsonyabb, mint terveztem, de cserébe bentmaradhatunk a lakásban az egész folyamat alatt.
  • Január második felében adásvételi szerződést kötünk a jövendőbeli lakás megvásárlásáról. Habár kell hozzá kölcsön rendesen, de úgy néz ki, bírni fogjuk. Szerencsére a bank is így gondolja.
  • Kihasználva a teljes élettér-változást magam körül, megpróbálom egy kicsit átalakítani a saját életemet is. Addig oké volt, hogy a szeptember-októberi óvatos kísérletezések és pozitív visszajelzések után a november-december a nagy zabálások jegyében telt el. Volt mit bepótolnom. Vissza is szedtem a súlyomat, ahogy kell.
    Nos, a kompenzációs időszaknak vége, az új életben ki fogok alakítani egy vállalható, a mostaninál egészségesebb, de azért kellően hedonista életmódot.
  • A nagy átalakítások nem csak a lakásra, az étrendre és a bútorokra fognak kiterjedni. Az első lépéseket már megtettem, hogy ne lógjak állandóan a számítógép mellett. Itt még rengeteg végiggondolnivalóm van, valószínűleg néhány optimalizáláson is túl kell esnem – de ez lesz a helyes út.
  • Némileg ellentmond az előző pontnak, de nyitni akarok a szakcikkek írása felé. Oké, eddig is megírtam, ha belefutottam egy-egy pofonba. De jövőre bejön az Exchange2007, egy koncepciójában is teljesen új verziója annak a terméknek, mellyel leginkább foglalkozom. Rengeteg tanulnivalóm lesz ezzel kapcsolatban – márpedig az egyik legjobb tanulási módszer a cikkírás.
  • És amiben nem akarok nagyot változtatni: továbbra is foglalkozni szeretnék, amennyire csak tudok, a két gyerekkel. Hogy ők is legalább olyan jó évet zárjanak jövőre, mint amilyen jó évet zártak idén.

Közönségem, mondd, akarsz-e lenni?

Akárhogy is nézzük, az ember élete egy nagy megfelelési vágy, egy kényszer, hogy elfogadja a világ. Eleinte, amíg kicsi gyerekként korrodeálja szülei idegrendszerét, a csöpp ember híres akar lenni, minimum világhírű. Nem kevesebbet akar, mint hogy az egész világ ismerje el az ő nagyszerűségét.

Aztán telnek az évek, a realitások kezdenek beszivárogni a gyerek világképébe. Már ha szerencsés. Elsősorban a szüleinek akar megfelelni, a tanárainak és egészen más szempontból az osztálytársainak, haverjainak. Persze még fantáziál arról, hogy milyen hőstetteket is fog majd oda sem figyelve végrehajtani – de már sejti, hogy ezek mennyire valóságtól elrugaszkodott dolgok. (Ettől persze ábrándozni azért még jó.)

Aztán az évek makacsul telnek tovább – megvan ez a rossz szokásuk -, az emberesedő palánta már egyre kevésbé akar megfelelni szülőknek, tanároknak. Haveri kör van, barátok – és persze megjelenik a másik nem. Végül megérkezik az igazi, aki annyira fontos lesz, hogy ő jelenti a teljes világot. Ha neki meg tudunk felelni, ha őt el tudjuk kápráztatni, akkor az egész világot késztettük csodálatra. Ehhez képest barátok, haverok, tanarak, szülők – csak a második sorban kaphatnak helyet.

De az évek továbbra is telnek. Méghozzá nem is rosszul. Megszületnek a gyerekek, akiknek végre nem kell megfelelnünk – ők feltétel nélkül fogadnak el minket.
És ha jó a családi légkör, akkor az ember nem is akar nagyon másnak imponálni. Természetesen kisebb kihívások továbbra is vannak: valamennyire meg kell felelnünk – családostól – egy általános képnek, meg kell felelnünk – hajjaj, de még mennyire – a munkahelyi elvárásoknak, a szakmai követelményeknek. Bejöhetnek egészen extra viszonyok is, nem ritka, hogy a felnőtt közel kerül gyerekkori álmaihoz és tényleg híres lesz. Ha nem is világhírű, de lesz egy kör, ahol ismerik a nevét, elismerik a munkásságát. Bármilyen furcsa, de ez is megfelelési kényszert indukál: senki nem szereti, ha megkopik a neve.

És az évek még mindig telnek. A nagy elvárások idővel elrozsdásodnak, már a nagy Ő is elfogad feltétel nélkül, az ember baráti társaságban vagy munkahelyen már nem is igazán foglalkozik azzal, hogy amit mond, illik-e a róla kialakult képhez.

Gyakorlatilag a végén, a hosszas kacskaringók után, az egészséges ember megtalálja a végső megoldást: saját magunk elvárásainak kell megfelelnünk, nem másnak.
Persze az a sok-sok év nem telt el feleslegesen: ahhoz kellettek, hogy kialakítsuk magunkban azt az igényrendszert, amelynek majd eleget akarunk tenni.