Ennek is vége

Kicsit zavaró érzés néha, hogy tudom, vannak, akik annyira nyomon követik a blogot, hogy jobban emlékeznek a történetekre, mint én. Ők már egészen biztosan kiszúrták… a többiekkel viszont most közlöm, hogy jó egy hete leesett a bal oldalról egy link.
Ez önmagában nem lenne egy világraszóló esemény – de a link eltűnése egy hosszú történet lezárása is.

Valamikor – 1998 körül – elindítottam egy weblapot, azzal a céllal, hogy kirakjam a saját rajzaimat a netre. Aztán később rájöttem, hogy az ötletben sokkal több van: meg lehet ismertetni a hazai közönséggel itthon ritkán látható karikatúristák műveit, sőt, be lehet mutatni hazai alkotásokat a nagyvilágnak is. Később az utóbbi két szándék elnyomta az elsőt és így alakult ki a Világökörség karikatúra magazin – de ez most nem annyira lényeges. A történet szempontjából sokkal lényegesebb, hogy körbenéztem, hogyan lehetne ezt a weblapot bevezetni a köztudatba. Nagyjából ekkortájt lehetett szemtanúja a nagyérdemű egy meglepő mutatványnak: jött valaki az ismeretlenből, összedobott egy apró, de kellően informatív linkgyűjteményt – és pár hónap alatt minden második hazai böngészőben ez lett a nyitóoldal. Igen, a www.startlap.com oldalról van szó.
Gondoltam, megpróbálom magam beküzdeni a humor dobozba. A levelemre jött egy meglehetősen hideg válasz: az üzemeltető pontosan leírta, miért szar az oldalam – azaz miért nem hajlandó kirakni. Rövid tépelődés – és falrugdosás – után rájöttem, hogy a srácnak tényleg igaza van. Átalakítottam, formaterveztem, a korábbi, meglehetősen szürke “humoros rajzok” nevet megváltoztattam “Rajzlap”-ra – majd újból jelentkeztem. Klasszikus “jó időben jó helyen” történő jelentkezés volt. Misi, a Startlap üzemeltetője pont akkor kezdte úgy érezni, hogy a lap karbantartása meghaladja az erejét, és segítőtársakat keresett maga mellé. Belőlem kinézte, hogy kompromisszumképes vagyok, a technikai ismereteim megvoltak, így rövid levelezgetés után megkaptam a Humor aloldal szerkesztését. Hamarosan lett “Kultúra”, “Autó” és még két másik aloldal, melyeknek a neve most nem jut eszembe. Ez volt a Startlap2.0.
Dehogyis volt admin felület – mindenki lokálisan szerkesztgette a statikus html fájlt a saját gépén, aztán időnként elküldte Misinek, aki kirakta a netre.
Ez így ment egy jó darabig, majd megjelent a szőke herceg fehér lovon – egy kiadó megvette az oldalt szőröstől-bőröstől, emberestől. Misi maradt szaktanácsadónak, mi meg maradtunk szerkesztőnek.

Megjegyzés: Nekem ez az üzlet különösen pikáns volt. Időközben ugyanis a kis magazinom is fejlődött. Jelentkezett egy úriember, aki felajánlotta, hogy a meglehetősen vacakul hangzó rajzlap.swi.hu helyett odaadja nekem a rajz.lap.hu nevet. A cégük ugyanis viccből bejegyezte a lap.hu tartományt, mert ez egy jópofa név: egy csomó szót lehet elétenni, úgy, hogy az eredmény meglehetősen kellemes látvány lesz: vicc.lap.hu, rajz.lap.hu, ka.lap.hu… meg ilyenek. Sanyi el is kezdte a vicc.lap.hu-t, én meg csináltam a rajz.lap.hu-t. Voltak olyan kedvesek, hogy tárhelyet is adtak. Igenám, de a szőke lapkiadónak tervei voltak, márpedig ehhez kellett a lap.hu. Úgy döntött, mindenestől megveszi. Így alakult ki az a fura helyzet, hogy az üzleti tranzakció mindkét felén érdekelt voltam, természetesen csak nézelődőként. Annyi esett le az üzletből, hogy minden szerkesztő választhatott egy domainnevet ingyen, melynek a karbantartását is a kiadó állta. A többieknek szerencséjük volt, a vicclap.hu-t még nem jegyezte be senki, a később bekapcsolódott okorszem.hu nem volt érintett – de a rajzlap.hu sajnos már foglalt volt. Egy hétvégi brainstorming után alakult ki a miarepa.hu, mely par nap utan vilagokorseg.hu névre evolválódott.

No, szóval szerkesztgettünk, én immár a humor.lap.hu-t. De a kiadó nem állt meg a címvásárlásnál, sokkal nagyobb ívű elképzelései voltak. Először megalkottak egy webes adminfelületet, majd miután ez bevált, megnyitották a kapukat: bárki szerkesztő lehetett, aki talált egy jó témát és a témához kapcsolódó X linket. Ez lett a Startlap3.0. Jöttek is az emberek, gyarapodott a birodalom. A gyarapodással persze mi is szépen elvesztettük az előjogainkat. Misi kiszállt az üzletből, a szerkesztési honor pedig átalakult a korábbi fix összegről reklámbanner értékesítési lehetőségre. Ez nekem nem esett túl jól: egyrészt a munka drasztikusan megnövekedett, nem volt ritka a napi tíz linkajánlás – mindegyiket át kellett nézni, elbírálni, aztán vagy finoman elutasítani vagy valahogy beszerkeszteni. Természetesen a sok link miatt a kategóriák meglehetősen sűrűn változtak és abban az admin programban még nem volt egyszerű a dobozok közötti átjárás. (Az állandó csoportosításnak lett a következménye a különvált karikatura.lap.hu is.) Másrészt ez pont akkor volt, amikor éppen visszaesett az online reklámpiac. Tettem néhány bátortalan próbálkozást bannerértékesítésre, de nem kísért túl nagy siker. Igazából még egy pixelt sem tudtam eladni. Ez a kettő így együtt más erős volt, leadtam a humor.lap.hu-t egy szerkesztőtársnak, magam maradtam a karikatúráknál.

Így teltek az évek. Ma már – ha jól tudom – háromezernél több szerkesztő van, a korai izgalmak után az egyszerű hétköznapok jöttek. A Startlap találkozókra nem jártam – amikor pár százan lettünk, én már akkor besokkaltam a tömegtől.
Végül úgy alakult, hogy az utóbbbi években elfordultam a karikatúráktól is. Valószínűleg ennek a blognak is köze van hozzá – rájöttem, hogy szóban is ki tudom fejezni mindazt, amihez korábban rajzolnom kellett. Bejátszott egy kicsit a csömör is: évekig átlagban napi száz karikatúrát néztem át – szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy aki nekem _eredeti_ grafikai humort tud ma prezentálni, azt az embert kiállításon fogom mutogatni.
Végül a hétvégén jutottam el oda, hogy immár sokadszor kaptam figyelmeztetést, miszerint van linkajánlás a postafiókomban, ennek ellenére több, mint egy hónapja nem léptem be az admin programba. Ez azért már gáz. Volt bennem annyi kurázsi, hogy beismertem, így már nem érdemes csinálni – átadtam az oldalt Halász Gézának. Végül is… neki ez a munka majdhogynem kötelessége is. :-)

Azaz vége. Jó volt: megvolt benne minden, ami kell: hősies indulás, eszméletlen hajtós meló a közepén, végül az érdektelenségbe fúlás.
Szép, kerek történet.

2 thoughts on “Ennek is vége

  1. Hmmm. Érdekes, de bennem is pont az motoszkál, hogy a delicsusz, a villámgyors gúgl, a blogok, rss-feedek és barátaik korában érdemes-e még egyáltalán linkgyűjteményekkel foglalkozni. Valószínűleg a köv 2 laptalálkozóra elmegyek, körbepuhatolózom, aztán ha semmi egetrengetőt nem tapasztalok, akkor lassan az én lapjaim is mához kerülnek majd.

    Józsi, azért remélem 1x még berúgunk együtt a Sanoma pénzén :)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *