Mivel kezd sűrűsödni a levegő az ingatlanügyleteink körül, így épp itt volt az ideje, hogy beszerezzek a saját lakásról is egy tulajdonilap másolatot. (No meg kíváncsi is voltam, levakarta-e már az otp a jelzálogbejegyzését végre. Ha azt hiszed, hogy ezt csak úgy telefonon elárulják, akkor nem sok hivatalos ügyet intézhettél eddig.)

Kezdjük a küldetést a weblapon. Szép, szép… Csak éppen a nyitvatartási idő meg a telefonszám nincs kint. Esetleg Google…? Igen, így már más. Nyitvatartás: hétfő, kedd, szerda. Azaz ha a héten akarok valamit, akkor csak szerda hajnalban, a Lurdy előtt tudok beugrani.
Ébresztő 5 órakor. Nej ma később kelt, mint szokott, én jóval korábban – így sikerült összehoznunk, hogy begyógyult szemekkel kerülgessük egymást a konyhában.

Hétre a Földhvatalban voltam, elégedetten állapítottam meg, hogy az utóbbi kilenc évben itt semmi sem változott: ugyanúgy az utcán kígyózott a hosszú sor – nyitási idő után – mint régen. Aztán kiderült, hogy néhányan a jó ég tudja milyen céllal csak megálltak az ajtó előtt, a többiek meg simán besoroltak mögéjük – így nőtt a sor. Végül bátran előrementem, be az ajtón… és ott túl a rácson már más világ volt. Fél óra alatt végeztem, a törlő határozat – igaz, csak széljegy formájában – de be volt jegyezve. (Azért átfutottam a lapot: simán ki lehetne adni novellaként, a hivatal impotenciája címmel. Lsd itt, meg itt.)
Az épületből kifelé követtem el a hibát: ráérősen végigolvastam a faliújságot. Először is kiderült, hogy a weblap teljesen pontatlan információkaz tartalmazott. (Itthon találtam meg az igazit.) Másodszor egy külön papíron vigyorgott rám az értesítés, hogy ügyfélszolgálati iroda üzemel mindennapos nyitvatartással… Na, hol? Igen, a Lurdy házban. Bármelyik szünetben kimehettem volna másolatot kérni. Így meg ugye most azt kockáztatom, hogy GT hozzámvágja az ásványvizes flakkont, ha túl hangosan horkolok.

No, mindegy. Hirtelen időmilliomos lettem. Először nem is tudtam mit kezdeni az érzéssel, annyira elszoktam tőle. Végül úgy döntöttem, teszek egy kora reggeli sétát a ködös, szmogos városban – ennek is megvan a hangulata. Plusz úgyis túrabakancsban jöttem, betörési célzattal – hát akkor gyötrődjön csak az a baki.
Végül ahol a szükség, ott a legnagyobb a segítség – az emeleti Semiramis babkávézóban bedobtam egy söröskorsónyi cappuccinót. Talán az első kávészünetig kitart.