Day: November 21, 2006

Eladhatatlan?

“Az eladás csak ár kérdése” – hallottam az utóbbi időben többször is. Félek, hogy ez nem teljesen így van.

Nézzük például a tegnapi esetet.

XX. kerület Királyhágó utcában, 128 négyzetméteres családi ház, alsó szint 33 négyzetméteres nappali, félszoba, ebédlő, szoba, fürdőszoba, WC, konyha, kamra. A nappaliból nyílik egy gardrob szoba, valamint innen indul az emeletre a lépcső, a felső szintre. A felső szinten dolgozó szoba 15 négyzetméteres, és egy 19 négyzetméteres szoba. Mellette még egy szoba, vagy vizesblokk kialakítható. A házban külső bejárattal egy tároló van, ami 12 négyzetméter. A házhoz tartozik egy kétállásos garázs elektromos kapuval. A ház nagyon jó elosztású, csendes betonos utcában van.
Irányár: 25 mFt

Az ember elolvassa és már tárcsázza is a közvetítőt, hogy hama-hama, menjünk megtekinteni.
Útközben megtudtuk, hogy az eladó építész, ő maga tervezte és építette a házat – ami ugye nem baj, sőt. Nos, egészen addig nem is volt baj, amíg meg nem láttuk az építész urat. Egy meglehetősen lepukkant idősebb hapi fogadott, enyhe alkoholszag lengte körül, fogai elől a tömérdek hiányosság okozta esztétikai hibát intenzív sötétbarna elszíneződéssel próbálták korrigálni. A ház kívülről nem volt bepucolva, a zsebkendőnyi udvar az utolsó centiméterig le volt betonozva. Az udvar nemhogy kicsikére sikerült, de a szomszéd olyan közel volt, hogy egy erősebb tüsszentéskor simán elkapja a náthát is. Aztán a ház… vegyesen találtunk benne minőségi anyagokat és sufni megoldásokat. Például határozottan nem tetszett, hogy a födém fagerenda, alul-felül deszkázva – miközben a tetőtéri részt B30-as téglákból húzta rá. Én anno úgy hallottam, hogy vagy vasbeton födém vagy minden más esetben könnyűszerkezetes tetőtér beépítés jöhet csak szóba. (De lehet, hogy tévedek. Mindenesetre érdekesen hullámzott az emeleten a padló.) Nej egy helyen be is kukkantott a tető alá és igencsak elhúzta száját a lepusztult deszkák láttán.
No, mennyi lenne az a pénz, amiért ezt a házat megvennéd? 25 millióra tartják… megvennéd 10 milláért? Annyit biztosan megér, márcsak a telek meg a beépített anyag révén is. Megvennéd? Mert én nem. Még 2 millióért sem. Nem tudom magam elképzelni abban a környezetben.

Na most, mi van, ha ugyanez a helyzet a mi lakásunkkal is? Oké, én nem vagyok lepusztulva és a lakás sem annyira taszító… de lehet, hogy valakit zavar a két kutya az udvaron… lehet, hogy valakinek nem tetszik a túlsó szárnyon lepergett vakolat, a szemben lévő házon a graffiti, az épület ódon hangulatú színei, a körfolyosó, a fürdőkád helyett a zuhanytálca… vagy mittudomén.
Mi van, ha az eddigi érdeklődők úgy mentek el, mint mi tegnap, hogy ezt ugyan semmi pénzért sem?

Ebben az esetben az eladás egyáltalán nem árkérdés.

Nézőművészeti

Még egy gondolat erejéig térjünk vissza ehhez a színházi estéhez.
Volt egy olyan jelenet a darabban, amikor az oktató és az asszisztense a tapsolást gyakoroltatták a közönséggel. Kiálltak a színpadra és először csak óvatosan, később egyre lelkesebben nekiálltak tapsolni. A tapsot – fura kényszerből – átvette a közönség és eleinte ők is óvatosan, később egyre jobban belemelegedve tapsoltak, pontosan olyan ritmusban, mint ahogy a színészek előírták. Hangsúlyozom, a színpadon semmilyen előadás nem folyt, csak két színész tapssal diktálta a tapsolás ritmusát.
Óvatosan körbenéztem: Nejen és rajtam kívül mindenki lelkesen tapsolt a közvetlen környezetünkben. A hangerőből ítélve nagyjából ez lehetett az arány a teljes teremben is.

Marhára kíváncsi vagyok, hogy a darab végén hányan értették meg a mondanivalót… hányan éreztek legalább röstellkedést, hogy menetközben parancsra tapsoltak, anélkül, hogy bármi okuk is lett volna a tetszésnyilvánításra?