Day: November 9, 2006

Nyúzás

Ma estére sikerült kibogarásznom rendeletekből két, igen durva tényt.
Ha felhasználom az IEB – egyébként jónak tűnő – áthidaló hitelét, akkor nagyon rácseszhetek. Az áthidaló – becsületes nevén – költözési hitel arról szól, hogy nem kell feltétlenül megvárnom, amíg elmegy a mostani lakásom, a bank meghitelezi a várható eladásból származó bevételem egy részét. Így meg tudom szerezni az új lakást, amikor pedig megveszik a régit, a vételárból visszafizetem a bank által hitelezett összeget, persze kamattal együtt, egy összegben. Minderre van két évem. Ha ez alatt nem tudom eladni a régi lakást, akkor a költözési hitel ‘lejár’, a lejárati összeg pedig átalakul normál lakáshitellé.
Ez korrekt ajánlat. Pénzügyi oldalról modern és mindkét félnek elfogadható.
Igenám, de a sápszedők szemmel láthatóan nem haladnak a korral. Mondhatom bátran, mert tudtommal nyugaton ez a hitelezési forma már teljesen elfogadott. Itt viszont… Kezdődik az Illetékhivatallal. Azt mondják, ha megveszem az új házat, fizessek utána illetéket. 4 MHUF értékig 2%, afölött 6%. Az alapból levonhatom az előzőleg, illetve utána eladott lakásom árát – feltéve, hogy az időkülönbség az egy évet nem haladja meg. Röviden: ha megveszem az új lakást és egy éven belül el tudom adni a régit, akkor csak 750e forint illetéket kell fizetnem – ellenkező esetben másfél milliót.
Aztán jön az adóhivatal. Ott ugye pont fordított a helyzet, ott befizetési kötelezettség az eladott lakás után keletkezik. Az adó alapja csökkenthető a megvásárolt ingatlan értékével – feltéve, hogy a vásárlás az eladás előtt egy évvel vagy az eladás után öt évvel történt. Azaz ha kicsúszok abból a bizonyos egy évből, akkor a mostani lakásom után be kell fizetnem 2,2 MHUF adót.
Érted? Mert ekkor már azt mondják, hogy neked jövedelmed keletkezett az eladásból. Pedig lófaszt. A pénzt egyből adod vissza a banknak, plusz zsebből teszed hozzá a nem is kevés – esetemben 1 milla – kamatot. Nemhogy jövedelmed keletkezett volna belőle, hanem még rá is fizetsz. És a hitel konstrukciójából következik, hogy dehogyis jövedelemszerzésre játszol, egyszerűen csak drágább ingatlant akarsz venni, banki segédlettel. Szégyen, hogy erről az adóhivatal nem vesz tudomást és ész nélkül adóztat.

Mindent összeadva, ha kicsúszok az egy évből, akkor 4,7 millió forintot buktam. Ebből 1 millió a banké – mely kamat jogosan jár neki -, a maradékot viszont a sápszedők szedik be.

Most nem kicsit vagyok dühös.

ps: Ha esetleg idetéved valaki könyvelő, aki cáfolni tud, tegye meg. Én örülnék a legjobban, ha most az egyszer valaki ellentmondana. (Az is jó, ha meg tudjátok adni egy rámenős, a rendszert töviről-hegyire ismerő könyvelő elérhetőségét.)

MEK Torrent

Idézet a legutóbbi MEK hírlevélből:

Megkezdtük a nagyméretű, ZIP csomagként nem letölthető dokumentumaink – első lépésben a legnépszerűbb hangoskönyvek – torrent technológiával való terjesztését. A http://tracker.aladar.com szerveren megtalálhatók
a jelenleg elérhető torrent állományok, a szükséges kliens pedig a http://utorrent.com/download.php címről telepíthető. A torrenttel való lementés annál gyorsabb, minél többen töltötték már le az adott könyvet. A fájlmegosztó rendszer működéséről bővebben a Wikipédiában lehet olvasni.

Nem tudom, ki hogy van vele, nekem ilyenkor melegszik egy kicsit a szívem: jó látni, hogy van olyan társaság, amely képben van – emberek, akik értenek is ahhoz, amit csinálnak.

ISA szerver nem menni 64

Egyik ügyfelünk most hétvégén tervszerű leállást hajt végre, így lehetőségünk van egy csomó régóta halasztott munkát elvégezni. Többek között jó ideje érik a tűzfaluk lecserélése.
A következőképpen terveztük: én offline összerakom az új vason a cuccot, aztán egyszerűen kidobjuk a régit, berakjuk az újat és mindenki örülni fog. Apró kihívás, hogy más a hardver (a régi 32bites procival ment, az új egy 64 bites Opteron), más az oprencer (a régi Windows2000/32, az új Windows2003R2/64) és persze más a szoftver is (ISA2004Sp1->Isa2004Sp2). De azért működjön ugyanúgy.
Mindazonáltal a feladat nem megoldhatatlan. Igaz, hogy magyar nyelvű 32 bites Windows telepítőcédét kaptam, de szerencsére telepítő médiánk nekünk voltak, megfelelő licenszkulcsai meg az ügyfélnek.
Három napig az általam eddig ismeretlen tűzfalat tanulmányoztam. Leszedtem mindent xml/txt fájlokba – és természetesen kijegyzeltem mindent spirálfüzetbe. Kisebb novella méretű anyag gyűlt össze. (Huszonvalahány subnet, VPN terminálás, szabályhegyek – nem igazán egyszerű a jószág.) A következő nap azzal telt, hogy felraktam az oprendszert és előkészítettem mindent az ISA szervernek. Végül ma jött el a nagy nap.
Ahhoz képest, hogy mennyire kényelmesen ágyaztam meg a tűzfal szoftvernek, őkényessége rövid, gyors, de határozott üzenettel közölte, hogy menjek a fenébe – erre a gépre, ha beledöglök sem fogom tudni feltelepíteni. A miértet viszont nem igazán részletezte.
Ránézésre lehetett egy csomó baja: a processzor 64 bites, az oprendszer R2/64, az ISA ellenben csak standard… A legegyszerűbb ilyenkor megnézni a hivatalos adatokat. Nos, egy szó sincs arról, hogy ne futna R2-vel, illetve 64 bites oprendszerrel. A biztonság kedvéért átnéztem a Shinder könyvet, ott se tér ki rá a hapi. Hívtam a TAM-unkat, de éppen olyan helyen volt, ahol nem vette fel a telefont. Bedobtam egy szösszenetet Shinder bácsi fórumába, majd rácsörögtem GT-re, hátha ő látott már ilyet – de nem. Mindketten nekiálltunk guglizni, végül kaptam tőle egy linket. Nem lehet azt mondani, hogy túlzottan bőbeszédű lenne az írás, de a lényeg benne van: semmilyen ISA nem fut 64 bites oprenceren. Aláírás: XY ISA MVP.
Érted, semmilyen. A frissen kijött ISA2006 sem.
Azért ez elég durva.
Felködlött előttem, milyen remek pofozkodás lesz ebből. Az ügyfél nyilván azt fogja reklamálni, miért nem szóltunk neki, hogy ne vegyen ilyen hardvert? Mi meg… mondjuk azt, hogy mi sem tudtuk? Baromira ciki. És nem csak az a durva, hogy így nem lesz a hétvégén csere – sokkal durvább, hogy mit csináljanak most a méregdrágán vett új hardverrel?
Mentsük a veszett fejsze nyelét. Fel lehet-e rakni 64 bites processzorral felvértezett gépre 32 bites Windows Server oprendszert? A franc se tudja. Talán a Gugli. Nem, ő se igazán. Még talán ez a bejegyzés nyújtotta a legvérmesebb reményeket – mintha az AMD procikra felmenne, csak az Intelekre nem…
Itt álltam, amikor visszahívott a TAM-unk. Rövid idő alatt sikerült mindent tisztáznunk.
Hogy te legközelebb ne járj ilyen hülyén, tömören leírom a lényeget:

  • Jelenleg semmilyen ISA (2000/2004/2006, ill standard/enterprise) nem képes futni 64 bites operációs rendszeren.
  • x64 architektúrára lehet telepíteni 32 bites Windows Server operációs rendszert – azaz AMD Opteronra igen, Intel Itaniumra nem.

Ez azért valahol megnyugtató. Nem az, hogy az ISA nem fut 64 biten, az valahol szégyen – a jó hír az, hogy az ügyfelünk csak a szervízhétvégét bukta be. Meg mi sem veszítettünk olyan nagyot az arcunkból.

Pokoli Operátor

Mostanában elszaporodtak a munkahelyi környezetemben a számítógépek – ennek következtében elfogytak a 220-as aljzatok. Szar ügy.
Ahhoz például, hogy teát tudjak főzni, kénytelen vagyok kihúzni egy közelemben lévő HUB-ot a konnektorból. Szerencsére nagy teljesítményű a vízforraló, 1 perc alatt legyártja a teavizet.