Bénázunk

– Az eladó lakással kapcsolatban szeretnék érdeklődni.
– Tessék.
– Mikor lehet megtekinteni?
– Általában délután. Mondjuk öt óra után.
– Ma?
– Huh, ma speciel hat óra után érek haza – de lehet, hogy később.
– Nekem jó a fél hét is.
– De akkor már sötét van.
– És? Nincs világítás?
– De, persze, hogy van. Viszont Önök nem látják a környéket.
– Értem. Ezek szerint a lakás szép környéken van?
– Nem, nem igazán. Pontosabban… olyan átlagos. De, gondolom, Önöknek nem mindegy, hogy mennyi információt szereznek az ingatlanról.
– Ebben igaza van. Akkor oda megyünk háromnegyed hatra, körbejárjuk a környéket, de csak fél hétkor megyünk fel.
– Rendben. Akkor várom Önöket. Viszonthallásra.
– Viszonthallásra.
Letettem a telefont és csak néztem bambán magam elé. Én és a nagy hülye pofám. Éppen pár nappal ezelőtt mondja egy ingatlan értékbecslő, hogy az épület valahogy nyomasztólag hat a vevőkre, én meg elintézem, hogy a páciensnek bő félórája legyen alaposan áttanulmányoznia, miért is ellenszenves az összhang.

……:..:::………:….::…:….:….:……:::::…………….

Újabb érdeklődő telefonál pénteken, hogy neki nagyon sürgős lenne megtekinteni a lakást. Habár szombaton egész nap a természetben szerettem volna csavarogni, de a lakás fontosabb.
– Jó, végülis lehet szó szombatról is. Arra szeretném kérni, hogy amennyiben megoldható, próbáljuk meg minél korábbra tenni a látogatást.
– Értem. 11 óra jó lesz?
Nénikéd. Mióta korai időpont a délelőtt 11?
– Persze, jó lesz. Akkor várom. Viszonthallásra.
– Viszonthallásra.

Természetesen nem jött el. Én viszont délután már nem indultam el kirándulni.

……:..:::………:….::…:….:….:……:::::…………….

Kedden kerékpárral jöttem be. Tekerés közben hallom, csörög a telefon. Bicajról le, kapnám elő a telcsit az övtáskából, de olyan szerencsétlenül nyúltam hozzá, hogy a tekerőgombbal elutasítottam a hívást. Nézem a számot, letiltva. Hát, így jártam. Vártam még két percet, hátha ismét hív. És bejött – újabb csengés, újabb béna előkapás, megint elutasítottam a hívást. Újabb két perc ácsingózás, immár kézben tartott telefonnal – de több hívás nem jött.
Beértem a munkahelyre, éppen zuhanyoztam, amikor megint csörgött a telefon.
Vizesen kirongyoltam a fülkéből, előkaptam a telefont. Megbeszéltünk mindent, éppen arról volt szó, hol is van a lakás – amikor hirtelen elment a térerő. Pár másodperccel később visszajött, de a hapi már nem hívott vissza.
Felmentem dolgozni. Déltájban jött újra a hívás. Elnézést kértem a szakadásért, immár gyorsan lekevertük a fontos dolgokat. Sajnos nem volt jó neki a 17.00 utáni időpont, megegyeztünk péntek délutánban. Később visszahívott, hogy a felesége 17.30-ra mégiscsak oda tud érni.
Necces volt, mert ehhez nekem 16.00-kor el kell indulnom bringával – és egyáltalán nem biztos, hogy ez sikerül. A gyerekeket riadóztattam, rakják rendbe a lakást. (Hogy utálhatják már ezeket a telefonokat.)
Természetesen az indulás nem jött össze, 17.25-kor értem haza és még rohannom kellett volna zuhanyozni. Közben, amikor még csak elraktam a kerékpárt, a szemben lakó srác úgy döntött, erősítőpróbát tart – benyomott valami idióta technozenét teljes hangerőn.
Nos, éppen rohantam volna tusolni, amikor csörgött a telefon. Az érdeklődő az utcáról telefonált – lehetett hallani a készülékbe beszűrődő zenét -, hogy tárgytalan, fel sem jön.
Pár perc múlva a srác kikapcsolta a hifit. Tényleg csak tesztelt rajta valamit – de ez pont elég volt, hogy elriassza az érdeklődőt.

Nos, jelenleg így állunk.
Ha így megy tovább, ebben a lakásban fogunk megrohadni.