Etüd kerékpáron

Gondolom, nem jelent nagy újságot senkinek, hogy az utóbbi időkben félelmetes élmény kerékpárral (is) közlekedni a városban. Útfelmarások, javítások, munkagépek mindenfelé.
Egy hosszabb szakaszon kellett átrágnom magamat. Az úton különösebben lázas tevékenység nem folyt, de nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán rá lehetett-e hajtani a terepre, tekintettel, hogy itt-ott még csak felmart út volt, máshol meg már le volt fektetve valami trutyi. Autóval biztos nem lehetett behajtani, de én bringával megpróbáltam. Gondoltam, majd szólnak az árnyékban ácsingózó melósok, ha mégsem lehet.
Szép lassan csorogtam az úton, amikor éles fütty jött a fák alól. Egyből megálltam.
– Mi a probléma? – kiáltottam oda a melósoknak.
– Nem magának füttyöltem! – háborodott fel az egyik.
– Annak a nőnek fütyültünk, e – mutatott egy csajszira a másik.
– Ja, már azt hittem, hogy nekem szóltak, hogy nem lehet behajtani.
– Ugyan, dehogy – tiltakozott az egyik.
– Csak vigyázzon, mert ez a szar kimarja a gumikat – jószívűsködött a másik.
– Köszönöm – vigyorodtam el.
Aztán mivel olyan kedvesek voltak, nem sértettem meg őket a ‘jó munkát!’ elköszönéssel.

1 Comment

  1. Nálunk itt Kelenföldön valami csöveket cserélnek. Lekeríteni a munkaterületet? Arról szó sem lehet. Esetleg valami jelzést kitenni, hogy “há gádzsó gécó, ittén a Lájcsi még á Zsigá csándázzák a bétonyot”? Na, azt sem.

    Ha rend lenne, az ilyen kivitelezőket nem fizetné ki az állam. Menjen csődbe a retekbe!

    Apropó, valahol olvastam, hogy 3x annyi építőipari cégünk van, mint az osztrákoknak. Ha eltekintünk azon családi vállalkozásoktól, ahol a víkendházépítés költségeit kívánják ilyetén módon elszámolni, ez akkor is sok.

Leave a Reply to varanusz Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading