Alig várod, hogy indulhass

Kathy Sierra már megint dobott egy tizest. Itt van egy cikke arról, hogy miért rossz megközelítés valakinek úgy ajánlani valamit, hogy ‘azért csinálja meg, mert ettől jó lesz neki’. Ez racionális ugyan, de nem mindig működik.

Bizony nem.

Nekem egyből az a többéves kampány jutott eszembe, melyet a család azért folytatott, hogy Nej leszokjon a cigarettáról.
Hozzá lehetett volna állni úgy, hogy leülök vele, elbeszélgetünk, hogy tüdőrák, gyomorfekély, rosszabb öregkori kondíciók – de hát Nej sem hülye, tudta ő ezt magától is. A dohányzás nem racionális alapon működik.
A gyerekek azt találták ki, hogy rendszeresen eldugdosták a cigarettáját, nem kicsit bosszantva ezzel páromat. Emellett a kölykök időnként hangosan fejezték ki nemtetszésüket, vitákat generálva. Én a magam részéről biztos voltam benne, hogy ez a megközelítés nem megfelelő – de mégsem léptem fel erélyesen ellenük, mert ezek az apró balhék remek lehetőséget adtak arra, hogy jó hangosan elmagyarázzam a gyerekeknek, miért tévednek. Hogy kívülről, erőszakkal nem lehet leszoktatni senkit. Hogy meg kell várni, amíg az illetőben belülről érik meg, hogy milyen szánalmas lilaseggű tehénrépa is vagyok én, hogy ennyi energiát ölök abba, hogy ártsak magamnak. Természetesen súlyt helyeztem arra, hogy ezek a magyarázatok mindig úgy hangozzanak el, hogy Nej is hallja. Így tudtam elérni, hogy bár látszólag nem szóltam bele az életvitelébe, de érezhette, hogy van bennem egy elvárás – egy olyan elvárás, melyet pusztán csak azért nem erőltetek, mert józan ésszel tudom, hogy erőltetni értelmetlen. Márpedig egy jó házasságban egy ilyen érzés ugyanolyan kognitív disszonanciát okoz a házastársban, mint maga a dohányzás. Azonos felek harcolnak, magában az érintett alany gondolkodásában. Érzelem és értelem ellenkező előjelű érzelemmel és értelemmel. Innentől kezdve nem volt más dolgom, csak várni – meg persze fenntartani ezt a nagyon enyhe feszültséget. Szerencsére a kölykök kérés nélkül is partnereim voltak a saját egyszerű, de harcos megközelítésükkel.
Habár lehetőségem lett volna a blogon – látszólag a közönség felé beszélve – üzeneteket küldeni, nem tettem. Pontosabban egyszer tettem meg, aztán soha többet. Tudtam, hogy Nej okos gyerek, elég egyszer is üzenni, hogy megértse.
Aztán decemberben Nej közölte, hogy már néhány hete nem gyújtott rá. És azóta sem.
Nem kérdeztem meg, hogy mi motiválta a leszokásban, hiszen ez a nekibuzdulás legalább annyira nem racionális, mint maga a dohányzás. De azért szeretek abban hinni, hogy lassú aknamunkánk jelentősen hozzájárult a sikerhez.

Ez egy példa. Emellett tömérdek olyan esetet lehetne sorolni, amikor gyerekkel szemben hasonló technikákat kénytelen alkalmazni a szülő. Őszintén szólva, melyik tizenéves nem szarja le, hogy negyvenévesen fogat kell csináltatnia magának, ha most nem mos rendesen fogat; hogy ötven évesen ritkák és törékenyek lesznek a csontjai, ha nem iszik elég tejet, illetve túl sok kólát iszik; hogy miért válasszon inkább aktív időtöltést, ahelyett, hogy kényelmesen tévét bámulna? Ha ezt a szülő akarattal próbálja meg elérni, akkor a gyerek úgyis kicselezi. Ha a józan eszére akarunk hatni, akkor nem fogunk tudni áttörni a védelmén: nem fog beengedni minket az agyáig, mert ott mélyen nem szeretné, ha igazunk lenne. Ez megint nem egy racionális harc – és nem is észérvekkel kell megvívni. Például meg kell mutatni nekik azokat a gipszmintákat, melyeket negyven éves korunkban fogsorunk teljes felújításakor készített a fogorvos. Aki már látott ilyen mintát, tudja, hogy ijesztő és gusztustalan. Aztán amikor éppen a csiszolás van, alaposan és plasztikusan elmesélni, hogyan csiszolták le egy centi átmérőjű korongokkal a fogakat, megmutatni a nyiszlett csonkokat a szájban meg a vérző ínyt, hogy ez bizony egy ilyen sport. Amikor csak lehet, sóhajtozni, hogy hetekig nem tudunk enni, csak főzeléket… hogy milyen, amikor belenyomják a rácsmintát az ínybe, újra meg újra felszakítva a sebeket.
Nem árt, ha szégyenkezés nélkül alaposan tájékoztatjuk őket idősebb rokonaink egészségügyi állapotáról. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy xy azért van olyan sokat kórházban, mert öregkorára papírkönnyűvé gyengült a csontja, és a legkisebb erőhatásra is eltörik – márpedig öreg korban a csont nagyon nehezen és lassan forr össze. Nem szabad szégyenlősködni, jobb, ha látják – méghozzá plasztikusan látják – hogy milyen hatásai lehetnek annak, ha most puszta lustaságból, kényelemből nem figyelnek oda.
Ha bennük magukban sikerült feléleszteni a motivációt, akkor célhoz értünk.

Most nézzük meg, mit is ír Kathy?

We all know we can’t simply slap motivation on another person. All we can do is design an experience to help them motivate themselves.

Ahogy a szólás mondja: nem az a jó vitázó, aki elküld a picsába, hanem az, aki úgy küld el, hogy alig várod, hogy indulhass.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *