Matek

Számolgatok.
Úgy emlékszem, a MIÉP-Jobbik olyan 2-3 % körül kaphatott szavazatot tavasszal. Ha figyelembe vesszük, hogy Budapesten az arányuk jóval magasabb, mint vidéken és hozzácsapjuk még a többi apró szélsőjobb párt támogatóit, olyan hatvanezerre saccolom a budapesti holdudvart.
Nézzük másfelől. A tüntetők számát olyan 3-10000 közé rakták az utóbbi eseményeken. Saccra azt mondom, ebből 20% lehet kíváncsi katasztrófatúrista. Ez azt jelenti, hogy simán belefér a 2-8 ezer tűntető ember a hatvanezres létszámba.
A maradék egymillió-kilencszázezer ember pedig otthon ül.
Arányait nézve úgy néz ki, hogy itt egy iszonyúan marginális csoport szeretné radikális eszközökkel ráerőszakolni nézeteit a nála jóval nagyobb, normálisabb tömegre. (És ebbe a normálisba belefér, hogy az adott illető mérsékelt jobb vagy baloldali.)
Alaphelyzetben nem kellene tőlük semmit sem tartanunk. Csakhogy vegyük észre, jelenleg ők az előzenekar. Ők alapozzák meg azt, hogy amikor a fő együttes színre lép, a közönség már arra legyen hangolódva, amit ők szeretnének.
És ez a közönség már jóval nagyobb létszámú.

6 thoughts on “Matek

  1. “Arányait nézve úgy néz ki, hogy itt egy iszonyúan marginális csoport szeretné radikális eszközökkel ráerőszakolni nézeteit a nála jóval nagyobb, normálisabb tömegre.”

    Tökéletesen leírtad, hogy a libertariánus gazdaságot képviselő ún. “elit” hogyan működik.

  2. :-)
    Azért van annyi árnyalatnyi különbség, hogy az egyik a demokratikus formák keretein belül működik. Azaz a _többség_ felhatalmazást ad annak az embernek, aki az “elit” közreműködését fogja kérni a gazdaság irányításához.

  3. Világos, de a bizonyítás előtt vessünk egy pillantást a felhasznált definíciókra is! Hogyan definiáljuk a “felhatalmazás” fogalmát?

    1) ha X-re szavaztak a legtöbben, akkor a felhatalmazás azt jelenti, hogy a legjobb tudása szerint igyekszik azt csinálni, amit igért a kampányban. Ha ez véletlenül nem megy, akkor a legjobb tudása szerint igyekszik bizonyítani, hogy miért nem tudja, és mit tenne helyette.

    2) ha X-re szavaztak a legtöbben, akkor a felhatalmazás azt jelenti, hogy azt csinál amit akar, függetlenül attól, mit mondott a kampányban.

    A definíció talán még finomítható aszerint is, hogy megmondjuk, mikortól, milyen feltételek teljesülése esetén nem áll fenn továbbra is a felhatalmazás.
    Mondjuk attól kezdve nem, hogy kiderül X-ről, hogy *tudatosan* mondott “A”-t és tett utána “nem A”-t?

    Aztán lehetne definiálni kivételeket is. Mondjuk ha X tudatosan csalt, de nemes cél érdekében (mondjuk ne dőljön dugába a gazdaság), akkor mégiscsak továbbra is fenn áll a felhatalmazás?

    Én úgy látom, hogy a “felhatalmazás” definíciója jelenleg nagyon nem világos, vagy nem általánosan elfogadott. Így aztán marad a hitvita a flek között.

    Sok fajta “felhatalmazás” definíció képzelhető el.
    És ezen definíciók egy része (pl. ha van egy “a cél szentesíti az eszközt” jellegű kivétel) szerintem olyan demokrácia definícióhoz vezet, aminek jelentős metszete lehet a diktatúrával.

  4. Üdvözletem Mr. Szokratész. :))

    Annyiból igazad van, hogy ez az a pont, amelyre most a jobboldal az illegalitást alapozza. És valahol igazuk is lehetne…
    Csakhogy. Egy demokratikus rendszerben nem létezik egzaktul olyasmi, hogy felhatalmazás. Van szándéknyilatkozat. Van politikai program. Van _legitimitás_. Ezek egyike sincs kőbe vésve – ehelyett van olyasmi, hogy demokratikus kontroll. Létezik egy intézményrendszer, hogy amennyiben a koalíció pártjai elégedetlenek a miniszterelnökkel, hogyan tudnak megszabadulni tőle. De tudtommal nincs olyan lehetőség, hogy ha a nép lesz elégedetlen egy koalícióval, akkor idő előtt le is tudja azt váltani – feltéve, persze, hogy a kormányzó pártok erősek, nem megosztottak és többségben vannak a parlamentben. Ilyenkor meg kell várni a négy évet. Vagy olyan helyzetbe hozni a koalíciót, hogy kényelmetlen legyen számára a miniszterelnök és maguktól megbuktassák. Vagy – ami politikai nonszensz – a koalíciót olyan helyzetbe hozni, hogy kényelmetlen legyen önnön maga számára és önként átadja idő előtt a hatalmat.

    Ez folyik most. Maga a kiindulási alap – tehát az, hogy a koalíció nem árulta el az ország valós állapotát, illetve nem azt ígérte a választáson, mint amit utána elkezdett csinálni – önmagában nem olyan erős. Ebben az országban az emberek ehhez már hozzászoktak. Hogy erősítsen, a jobboldal maroknyi bűnöző randalírozáasával készíti elő a terepet, hogy a nagygyűlésen már úgy tűnjön, hogy az egész ország meg akar szabadulni Gyurcsánytól. A választási kudarc emléke még friss, a seb még fáj. A jobboldaliak – a mérsékeltek is – nyilván örömmel kapnak minden lehetőségen, hogy fordítsanak… örömmel fogadják majd el a nagygyűlésen csöpögtetett féligazságokat, kenetes félremagyarázásokat – hiszen ez adja a lehetőséget a győzelemre. A tömeg fogja erősíteni önmagát.
    Emiatt lesz egy olyan hülye választásunk, ahol hozzáértő becsületes emberek helyett mindenhol pártkatonákat fognak polgármesterré választani. Mindkét oldalon, természetesen. Ennyire polarizált még sohasem volt az ország.

    Az önkormányzati választásoknak persze bármi is lesz az eredménye, mindkét oldal azt fogja hangoztatni, hogy ők nyertek. (Itt ugyanis nem lehet egzaktul mérni a nyerés tényét.) Majd a jobboldal reménykedni fog, hogy a szocik beszarnak és kigolyózzák Gyurcsányt – és még az se reménytelen, hogy a pánikot és zűrzavart kihasználva a koalíció is szétesik.
    Mindenesetre az országnak ez kurva nagy pofon lesz.

    Lehet, hogy ez pusztán csak gyomor kérdése, de nekem ez a módszer már a politikai bűnözés kategóriájába esik. Terrorizálni az embereket, hogy a kormányzó párt ijedtében kiherélje magát, majd utolsó mozdulatával adja át a hatalmat annak, akiben nem véletlenül nem bízott meg pár hónappal az ország nagyobb fele (mert hiteltelen, koncepciótlan, sok tekintetben elfogadhatatlan) – ez nekem erős. Polgárháborút szítani, nem foglalkozva azzal, hogy belerokkan az ország, pusztán csak a nem megérdemelt hatalom visszaszerzésért – nagyon erős.

    De persze ez csak az én véleményem. Lehet, hogy én már túl finnyás vagyok erre a világra.

  5. Álljunk meg, én nem politikáról írtam be, amit írtam. :) Az óriáscégek ugyan elvileg a demokratikus formák keretein belül működnek, gyakorlatilag azonban sok közülük nagyon szeretné, ha ez nem így lenne.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *