Helyzet van

Fél négyig követtem az eseményeket, aztán kiírtam a hűtőajtóra, hogy Barna ma nem megy iskolába. (Ekkor még egyáltalán nem látszott a vége és kora reggel nem mertem egyedül beengedni a gyereket a belvárosba.)
Már majdnem elindultam, amikor felkelt a lányom is. Kérdezte, hogy a testvére miért nem megy suliba. Nagyjából elmondtam neki, mi történt. Még be sem fejezhettem, az utcáról éktelen ordítozás, káromkodás hallatszott fel.
- Látod - mutattam ki - diliház van.
Aztán elindultam dolgomra. Odakint futottam össze egy lakótárssal, aki elmesélte, mi történt. Éjszakai műszakból jött hazafelé kocsival. A környékünkön minden utca jobbkezes, ezért lelassított és benézett jobbra - ahogy kell. Majd ment volna tovább, mely tovább jelen esetben egy járdafelújítás miatti földkupac kikerülését jelentette. Csakhogy egy mögötte érkező autó, jóval a megengedett 30-as korlát felett, leszarva a jobbkezes kereszteződést, leszarva, hogy kereszteződésben tilos előzni, bepróbálkozott. Csattanás nem lett, de ordibálás igen. És már a harmadik mondatnál előkerült az agresszor részéről, hogy az ilyen alakok miatt áll úgy az ország, ahogy.

Nos, tényleg helyzet van. Méghozzá elkeserítő. És közel-távol esély sincs a megbékélésre. Én jó eséllyel már nem fogom megérni, hogy az országban megszűnjön az ellenségeskedés.
A picsába ezzel a túlpolitizált országgal. Mi a faszért nem lehet végre békén hagyni az embereket, hogy csak és kizárólag a dolgukkal, munkájukkal foglalkozzanak? A végén olyanok leszünk, mint az ….ok, munka helyett csak hÅ‘börgünk, háborúzunk. (Szándékosan nem írtam népcsoportot, nem hiányzik, hogy rám is kimondják a fatvát.)

Habár próbálkoztam a múltkor egy képes beszéddel, most bemutatok egy másikat. Ha nem lett volna elég világos, hogyan látom a helyzetet.

Van egy palota, nagy lánggal ég az egyik szárnya. Két ember tartózkodik az épületben. Az egyik nem is sejti, hogy ég az épület, a másik látja, hogy baj van, keresi a kiutat.
Kívülről két ember tartózkodik az épület mellett. Az egyik - nevezzük Egyiknek - elismeri, hogy ő is hibás azért, hogy az épület kigyulladt (basszátok meg, elkúrtam), de fontosabbnak tartja, hogy mentsék az embereket, oltsák az épületet. A másik - aki _legalább_ annyira felelős a szituáció kialakulásáért, cinikus vigyorral figyel, tagadja, hogy bármi köze is lenne az egészhez, sőt, időnként hátramegy és borít egy kis benzint a tűzre. Majd nagy hangon vádolja Egyiket, hogy csakis az ő felelőssége az egész.

No, mindegy, szombat reggel utazom Moszkvába, figyelni fogom az eseményeket, aztán ha kitör a jobboldal által annyira vágyott Csőcselék Forradalma, akkor legfeljebb menedékjogot kérek az elvtársaktól.
Ennél még ott kint is jobb lehet.

September 19, 2006 at 09:39   Posted in: Hétköznapok

6 Responses

  1. Adi - September 19, 2006 at 11:34

    Csőcselék forradalma? :) Túl sok TV-t nézel. :)

  2. JoeP - September 19, 2006 at 12:59

    Ehhez sajnos nem kellett sokat nézni - tíz perc is elég volt. Nálam ezt a tömeget csőcseléknek hívják.
    Ha esetleg valaki más is használta volna ezt a fogalmat máshol, akkor legfeljebb szénné perelem. ;)

  3. varanusz - September 19, 2006 at 15:47

    A tótok senkire se mondják ki a fatvát.
    Ld http://en.wikipedia.org/wiki/Fatwa

  4. Adi - September 19, 2006 at 21:58

    1956. október 23-án használta ezt Gerő Ernő, amikor este 8-kor beszédet mondott a rádióban. Mint ugye ismert, ez csak olaj volt a tűzre.

    Tartok tőle, hogy a politikusok 50 év alatt sem tanultak.

  5. JoeP - September 19, 2006 at 22:10

    Hoppá. Hát, ő már szénné van perelve.
    Egyébként nem tudtam.

  6. JoeP - September 19, 2006 at 22:11

    A tótok senkire se mondják ki a fatvát.
    Speciel nem is rájuk gondoltam. De elismerem, a meghatározás elég tág volt.

Leave a Reply