Vers mindenkinek

A tegnapi íráshoz lazán kapcsolódva. Illetve nem is annyira lazán.

Szabó Lőrinc: Kortársak

Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
de tán csak egy, vagy annyi se,
mindegy, végez velünk a betegség, az undor
vagy a véletlen fegyvere.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven,
és mind együtt leszünk s megbékülünk a földben.

Irigység s szeretet küzdött sirva bennünk;
s gyötörtük egymást szomorú
testvérharcban, (amely sokszor ma is olyan már,
mint egy szinpadi háború;)
irigység s szeretet küzködött sirva bennünk
s kapocs volt még az is, hogy ellenség lehettünk.

De hozzád mi közünk, titokzatos jövendő?
Ami különbség most akad
ember s ember között, sohsem olyan kegyetlen,
amilyen idegen te vagy!
A sirból mi közünk hozzád, örök jövendő?
Teneked, ami volt, mind semmi és egyenlő.

Az igazi haza az Időé, nem a Földé.
Az Időből halunk ki mind,
az Időből, amely hazák fölött hazánk lett
uj s nagyobb közösség szerint.
Az igazi haza az Időé, nem a Földé:
meghal az Egy Idő, de a Föld él örökké

s akár egy idegen planéta is lehetne,
ahogy tovább forog s viszi
hátán uj népeit, mig minket összerágnak
puha fekete fogai;
akár egy más világ csillaga is lehetne,
ugy száll majd, temetőnk, a tilos végtelenbe.

Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven;
s tetszik, nem tetszik, látni kell:
ellenségünkkel is közösebb sors köt össze,
mint azután majd bárkivel.
Még husz év, tiz, talán harminc, esetleg ötven;
– Béke, mért vagy csak a halottaké a földben!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *