Day: September 8, 2006

Micsoda hét!


















Teljesen extrém hetet zárok.

Kedd
Autót vezettem – és túléltem. Ebben semmi komolytalankodás sincs: amióta manuális váltó van a kocsiban, kifejezetten komoly sportteljesítményt kíván a vezetés. A kuplung útvonala hosszú, a legyőzendő erő – köszönhetően az automata beállításnak és a nagy motorteljesítménynek – jelentős. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a kormány miatt kénytelen vagyok kicsit hátratolni az ülést, így viszont a kuplung teljes benyomásához neki kell feszítenem a hátam az ülésnek és hasizomból előretolni az alsótestemet – elképzelheted, milyen érzés műtét utáni sebbel vezetni.
Nos, nem olyan vészes. Simán ment.

Szerda
A keddi napon fellelkesülve délelőtt kerékpárra ültem, letekertem a csónakházhoz és eveztem egy tizenöt kilométeres kört. Igaz, az evező feltörte a kezemet, de még ennek is marhára örültem. Amikor a műtét előtti napon elmentem evezni, meg voltam róla győződve, hogy ebben az évben ez volt az utolsó. Erre itt van, kajakoztam egy jót, túléltem, sőt, igazából nem is fájt.

Csütörtök
A legvadabb teszt volt a héten. Mivel tudtam, hová megyek délután, eleve felkészültem. Nem otthon ebédeltem, hanem elmentem az utcánk végén található Nótafa étterembe. (Bátran tudom ajánlani mindenkinek, külvárosban van, de ez egyáltalán nem érződik a választékon vagy a konyhán.) Itt olyat választottam, hogy ‘Kisbojtár beavatása’, vagy mi. Ez úgy néz ki, hogy egy hatalmas szelet karajt félbehajtanak, sertésmájjal megtöltik. Bőven nyakonöntik hagymás szalonnás lecsóval, majd a baromi nagy tányér másik felébe kapros túrós tésztát raknak mellé. Megettem, ízlett, túléltem. (Habár a szalonnadarabkákat igyekeztem kikerülni, de nem mindegyiket sikerült.)
Pihentem egy félórát, majd irány a vár – itt ugyanis borfesztivál van a héten. Én korábban – négy évvel ezelőtt – lelkes látogatója voltam mind a városligeti Bországgyűlésnek, mind a várban található borfesztiválnak. Most nem bíztam semmit a véletlenre, előtte körbefutottam azokon az oldalakon, ahol információkhoz juthat a nem túl naprakész ember – ebből elő is állt a kóstolási sorrend.
Az első tétel Bock Magnifico 2003 volt. Éreztem, hogy ez lesz a legzűrösebb, mivel hivatalosan nem szerepel a kóstolási listán, de tekintve, hogy nemrég nyerte meg a Népszabadság borversenyét, így csak hozzá lehet jutni, fű alatt. Negyed négy körül érkeztem ki, a Bock bódéban közölték, hogy csak hat után érkezik meg a kívánt bor. Hat után… hol lesznek akkor már az én ízlelőbimbóim… No, mindegy, van más nagy bor is a listámon, irány a Takler pult. A további borokat egyenként nem részletezem, az írás végén lesz majd egy lista. Inkább az események. A Takler bódé melletti sátorban például egy öreg német nő ismerkedett. Amikor leültem egy üres asztalhoz, még bőven volt több üres asztal is a környéken, a nő mégis az én asztalomhoz ült. Próbáltam nem zavartatni magam, csócsáltam, szürcsöltem a bort, ahogy kell. A nő egy idő után felállt, majdnem felborítva az asztalt. Ijedten rámnézett, de az ‘Es macht nichts’ reakcióm meggyőzte. Pedig alig bírtam időben felkapni a boromat. Aztán pár perc múlva megint visszajött, megint majdnem felborítva az asztalt. Végül én voltam kénytelen arrébb menni.
Piros pont a Takler bódé pultoslányának, hogy amikor Noir Goldot kértem, közölte, hogy sajnos elfogyott, de úgy tudja, a Monarchia pultjánál még van. Úgy is volt. Itt megnézegettem a színpadot, majd visszamentem a villányi sorra és ottragadtam egy kicsit a Polgár bódénál. Ekkor éreztem, hogy egy kicsit fékezni kell, elsétáltam a St. Andrea bódéhoz és leültem egy nyugis, várfal melletti asztalhoz, bikavér kortyolgatás mellett blogolni. Ekkor esett be Fisher99 – kocsival és egy marék kóstolójeggyel. Hogy ezt most el fogjuk inni, de ő sajnos kocsival van, így neki egy pohárral is elég lesz. Ezzel elég magasra tette a lécet… :) Megbeszéltük a világ folyását, aztán melegváltás jött (nem tarlósi értelemben) – befutott Jani, Fishert pedig várta otthon a főnök.
Kellemes volt ez az átdumált óra. Jó volt beszélgetni, én is lenyugodtam, kiszellőzött a fejem, lehetett utána folytatni a kóstolgatást. Egy ideig jártuk a bódékat, levadásztuk a Bock Magnifico-t, majd a terveknek megfelelően a nyolc óra Szőke Mátyás bódéjánál ért minket. Ez a bódé volt ugyanis legközelebb a színpadhoz, ahol nyolctól a Ghymes igyekezett fokozni a hangulatot.
Nem volt rossz, bár én viszonylag hamar zokon vettem, hogy a koncertet az új lemezük bemutatására használták. Valahogy a bor okozta könnyed mámorban jobban esett volna a régi nagy slágerekre andalogni. A koncert felénél el is andalogtunk, újabb bódék felé. (Itt van egy amatőr felvétel az egyik kedvenc számomról – szerencsére ezzel kezdtek, így még tudtam rögzíteni. 157 MB, mpeg2)
A sötétben kezdtek szaporodni a labilis emberek, de jó volt látni, hogy igazán részeg nem volt. Persze, lehet, hogy még csak ekkor nem… Tizenegy körül léptünk le. Marha nagyokat vigyorogtam: a várbusz tele volt kóstolópoharas emberekkel. Volt olyan csajszi, akinek nem is volt üres a pohara, a tömegben folytatta a kóstolgatást. Még a metrón is egymásra vigyorogtunk, mi pirosszemű, kóstolópoharas emberek. Amikor átszálltam a kék metróra, ott is hallottam, hogy összesúgnak mögöttem: “Basszus, tényleg elkezdődött a borfesztivál”.
Itthon még töltöttem egy pohár Dingac-ot, hogy összehasonlítsam az aznapi vonulattal, befejeztem egy cikket a Technet blogba és csak utána zártam le a napot.
Szóval jó volt. És ezt is túléltem. Frissen műtött epebetegként.
Az élet szép.

Végül a kóstolt borok listája. A zárójelben az első szám a kóstolójegyek száma, a második a pontszám. (A kóstolójegy 80 forintba került.) A pontszámokat nem érdemes összevetni semmivel – teljesen szubjektívek, a saját ízlésvilágomon belül.

  • Takler Regnum 2002 (18/9)
  • Takler Noir Gold Kékfrankos Reserve 2003 (12/8)
  • Polgár Cabernet Franc Barique 2003 (9/8)
  • St. Andrea Bikavér 2004 (4/6)
    Pihenőbor. Meglepő volt a kapor illat. Szerencsére szeretem.
  • Polgár Shirah 2004 (8/8)
  • Bock Magnifico 2003 (12/9)
  • Polgár Cuvee Barrique 2000 (15/9)
  • Dúzsi Merlot 2002(4/5)
    Pihenőbor.
  • Weninger Kékfrankos Selection (8/7)
  • Szőke Mátyás Peresi Cabernet Sauvignon 2003 (5/6)
  • Vylyan Evolution 2003 (8/7)
  • Valami ausztrál Shiraz (4/4)
    Nagyon édes volt.
  • Gere Kopár 2003 (12/8)
  • + Radulic Dingac 2004 (9*/7)
    A kóstolójegy ára itt visszaszámolásból keletkezett.

Igazából a sort az Oremus hatputtonyos aszúval szerettem volna zárni, de amikor megláttam a 30 kóstolójegyes árat, hirtelen meggondoltam magam. Majd legközelebb.

Végül még egy infó: az összes kép elérhető ezen az oldalon.
Ez a kettő különösen tetszik: először egy puszi… aztán jöhet a pogó.

Pointer

Arra gondoltam, hogy szép-szép, ha írom a szakmai bejegyzéseket a Technet portálra, de nem ártana, ha itt is tudnám jelezni, hogy kikerült oda egy-egy újabb cikk. (Persze az lenne az igazi, ha mindenki, akit ez érdekel, feliratkozna az ottani feed-re… de tudom, hogy nem mindenki rss olvasóból nyomul. Még.)
Az igen-igen béna megoldás lenne, ha mindig írnék ide egy bejegyzést, hogy emberek, nézzetek el oda, mert megint van új írás.
Végül azt találta ki az agytröszt, hogy csináltam itt egy gyűjteményes oldalt. Ez ki is került a bal oldali ‘Kiemelt írások’ dobozba. Innen elérhető lesz az összes ott megjelent írásom. Terveim szerint heti 1-2 írást szeretnék publikálni – tehát elég lesz hetente egyszer-kétszer ránézned arra az oldalra.

Hideg vizet a kopaszra!

Nemrég új lakó költözött a házba. Azóta nincs gond a reggeli ébredéssel. Van egy hároméves forma gyerekük, aki elég sűrűn kiveri kora reggel a torkaszakadtából ordítós merev hisztit.
Nehéz eset. Ez már az az állapot, amikor a gyerek agya kikapcsol, gyakorlatilag a benne lakozó kicsi állat veszi át az uralmat és csak ordít, ordít megállíthatatlanul. Észérvekkel ilyenkor semmire sem megy az ember.
Az első gondolat persze az, hogy megvígasztaljuk, lecsitítjuk benne a félelmet. De ez veszélyes út. Ugyanis ez az az időszak, amikor a gyerek próbálja kitapasztalni, hol vannak a határai. Ha rájön, hogy elég artikulálatlanul ordítania és a szülő azonnal kedves lesz, azonnal nekiáll szeretgetni, akkor egyre többször fogja használni ezt a módszert. Különösen, ha rájön, hogy a módszer annál jobban működik, minél több ember van a közelben.
Valahogy rá kell éreznie a szülőnek, mikor valós félelem az alapja az ordításnak és mikor csak eszköz.
Na jó, de mit lehet az utóbbi esetben csinálni? Győzködni nem érdemes. Elverni? Maradjunk annyiban, hogy gyereket elverni az az abszolút legvégső megoldás, ha már semmi, hangsúlyozom semmi más megoldás nem jöhet szóba. Ez akkor is igaz, ha a szülő idegrendszere cafatokban lóg, tenyere pedig kiállhatatlanul viszket. Az se megoldás, hogy ilyenkor hagyjuk a kölyköt üvölteni – ez az egyenes út Lipótmező felé. Szomszédostól.
Nálunk végül a hideg vizes zuhany vált be. Ez nem olyasmi, ami fájna, viszont roppant kellemetlen. A gyereknek van annyi esze, hogy nem igazán akarja még egyszer megtapasztalni. Másik nagy előny, hogy a hideg víz hatására a csemete elkezdi gyorsan kapkodni a levegőt – nem marad tüdőkapacitás az ordításra. És ha abbamarad az ordítás, az ember átveszi a hatalmat az állat felett.
Egyszer kellett alkalmaznom a módszert. Lányom verte ki valamiért a merev hisztit, ruhástól beledobtam a kádba és rányitottam a hideg zuhanyt. Szegény ott sirdogált a hideg víz alatt – de már nem hisztizett. Később pedig elég volt csak megemlíteni, hogy ‘zuhanyozni akarsz?’ – és máris abbamaradt az eszetlen ordítás.
Senki sem mondta, hogy könnyű szülőnek lenni.