Ökörhugyozás

F99-nek sikerült ismét meglepnie. Újabb oldaláról mutatkozott be, méghozzá egyből pozíciót is fogott.
Köszönöm a tanácsokat, Mester.:)

Mivel szorít az idő, túl sok lehetőségünk nincs. Munkahelyen kinyomtattam az irományt és leléptem úgy, hogy a papírmunkákat lezongorázva legkésőbb ötkor már otthon is legyek, evezőscuccba beöltözve. A szituációra jellemző, hogy Nej fel sem akadt, hogy otthon a dohányzóasztalon ülve vártam, kezemben egy seprőnyéllel, előttem egy nyomtatott A4-es papírral – és azt mantráztam, hogy befordít, behúz, jobbra kanyarodik, ófaszom. Gyorsan átöltözött és mentünk. Igaz, az égen mindenféle gyanús jelek voltak, villámok csapkodtak és jegek zúdultak le, de nem értünk rá ilyen apróságokkal foglalkozni. Most őszintén, nem tökmindegy, hogy az ember nem csak alul lesz vizes, hanem felül is?
Öt óra húsz perckor már a sporttelepen voltunk. Öt óra negyvenkor már a tizedik kört róttuk a holtág közepén – annak ellenére, hogy kirajzszögeztem az irományt Nej hátára és próbáltam aszerint evezni. Egyszerűen sehogy sem az történt, amit akartam. A horgászok messziről látták, hogy műsor van, jöttek is ki kis esőkabátkákban röhögni. Először úgy csináltuk, hogy Nej nem evezett semmit, csak én próbáltam hátul forgatni a csónakot. Mondhatom, piszok jól forgott… csak rendszerint nem arra, amerre akartam. Végül eljutottam addig, hogy ha állóra fékeztem, akkor jó eséllyel sikerült a megfelelő irányba forgatnom – de ha már elindult az egyik irányba, akkor már nem tudtam a forgási irányt megváltoztatni. Mivel nem ment állva, megpróbáltuk mozgás közben. Innentől lett frenetikus a műsor, több hajótulajdonos rohant pánikolva a hajója felé, a horgászok meg nem győzték kikapkodni zsinórjaikat a két ámokfutó elől.
Viszonylag rövid idő után jutottunk arra az álláspontra, hogy ennek az égegyadta világon semmi értelme sincs. Megállapodtunk, hogy ha legközelebb találkozom F99-cel, akkor viszek egy seprőnyelet, leitatom és majd megmutattatom magamnak azokat a bizonyos mozdulatokat – addig meg szenvedünk a magunk módján. Azaz Nej megy elől, lehetőleg egyenletes tempóban, én meg hátul nem evezek folyamatosan, csak mindig azon az oldalon húzok egyet-egyet csuklóból, mely a kormányzáshoz kell. Persze Nej is nekiállt időnként kormányozgatni, én meg néha csak beálltam jobbról-balról húzni – a végén ebből olyan kaotikus evezőmozgás lett, hogy a szembejövőknek fogalmuk sem volt, melyik irányból kerüljenek ki minket – de haladtunk. Nagyrészt előre.
Lementünk a gázcsövön túlra, amikor elegem lett a kutyakomédiából. Ha blogban sípolni kellene a csúnya szavaknál, akkor most egy skót dudás őrezredet képzeljetek ide egy ködös londoni éjszakán. Ha józan eszem valami megmaradt apró kis darabja nem tiltakozott volna olyan vehemensen valahol hátul, simán bevágtam volna az evezőt is a holtág közepébe.
Aztán csak annyit mondtam Nejnek, hogy ideje visszamenni, ebből elegem van.
Visszafelé a jól bevált csípőficamos módszerrel evickéltünk… egészen addig, amíg minden mindegy alapon el nem kezdtem kisérletezni. Figyeltem, mikor teszi be Nej az evezőit a vízbe. Ebben a pillanatban én is húztam egy nagyot ugyanazon az oldalon, de úgy, hogy amikor elment mellettem az evező, befordítottam egy kicsit és magam mögé löktem. Aztán ugyanezt tettem a másik oldalon is. Csodák csodája, ettől egyenes lett a mozgás. Gyorsan rászóltam Nejre, hogy ne kavircoljon, csak nyomja egyenletesen… én pedig ráálltam erre a széles ívű, mögöttem végződő erőteljes mozdulatokra. Basszus, a csónak egyenes vonalban repült. Úgy értünk vissza, mint egy profi páros. Még tán a horgászok is elismerően csettintettek.
Vagy csak a kecskebéka volt.

Ja, és hogy miért annyira sürgős ez a dolog? Pénteken megyünk az Adriára és vinnénk ezt a jószágot is. Csakhogy addig már nem lesz több időnk gyakorolni – ott viszont már nem szabad bénázni.
Éppenhogy sikerült összehangolódnunk.