Lost4

Anélkül, hogy most túlzottan belemennék a részletekbe, legyen elég annyi, hogy nemsokára kés alá fekszek. (Nyugi, hamarosan aprólékosan megírok mindent, ha lesz egy kis időm.)
Ma mentem volna be a kórházba időpontot egyeztetni valamelyik sebésszel. Ha a volna ott nem lett volna.
Pedig egészen a portáig remekül ment a dolog.
Fél háromkor indultam el a munkahelyről, mert egyrészt dolgozni is kell, másrészt meg feltételeztem, hogy négyig dolgoznak. (Az orvosom is addig szokott.) Annyit tudtam, hogy be kell mennem a beutalómmal a sebészetre, az adminisztráción közölni, hogy az orvosom műtétre utalt be és fel kell sorolnom négy nevet, hogy mely orvosok jöhetnek szóba.
Sajnálatos módon csak a portásig jutottam.
– Kit tetszik keresni? – érdeklődött.
– Az adminisztrációt.
– Micsoda?
– Van nálam egy beutaló. Időpontot szeretnék kérni.
– Akkor sebészeti ambulancia?
– Nem valószínű. Nincs semmilyen sérülésem.
– Akkor csak vizsgálat?
– Az se valószínű. Pusztán adminisztráció.
– Na várjon.
Azzal tárcsázott, majd beleszólt: – Halló, Ambulancia?
Majd pár másodperc után ideadta a kagylót: – Most beszéljen!
– Halló? – szóltam bele.
– Halló, mit szeretne? – kérdezett vissza egy női hang.
– Azt sajnos nem tudom.
– Most szórakozik velem?
– Nem, attól tartok, nem. Tartsa egy kicsit a vonalat – azzal határozottan visszaadtam a portásnak a kagylót.
– Értse már meg, hogy nekem semmi dolgom az ambulanciával.
– Elnézést, Ágika, az úr nem Önöket kereste – szólt bele a kagylóba, majd letette.
– Most akkor mit is akar tulajdonképpen? – nézett rám vádlón.
– Van egy beutalóm egy helyi orvostól. Meg fognak műteni. Időpontot szeretnék egyeztetni egy sebésszel.
– Esetleg van konkrét neve is?
– Igen, négy.
Elővettem a palmtopot, felolvastam a négy nevet.
– XY.
– Szabadságon.
– VZ.
– Szabadságon.
– ZSM.
– Szabadságon.
– KJ.
– Na, ő dolgozik egyedül. Most fogják műteni?
– Nem, előreláthatólag augusztus második felében.
– Ja, akkor nem tudom ki lesz szabadságon.
– Gondoltam. Pont ezért akarok bejutni az adminisztrációra.
– Ja, arra az adminisztrációra? – csapott a fejére – Azok csak háromig dolgoztak.
Három óra húsz volt.
– És akkor most mit csináljak? – tettem fel a költői kérdést magamnak.
– Látja, ezért adtam magának az ambulanciát – atyáskodott.
– Miért, tudtam volna időpontot egyeztetni velük?
– Azt nem. De már csak ők rendeltek egyedül az épületben.
– Hát, köszönöm. Viszontlátásra.

4 Comments

  1. Egyes orvosoknak meg bőrkanappé van a kórházi irodájukban és Rolex-et viselnek.
    Beszántani az egészet.

  2. Komolyan. ez a Mars. És nem tudom, hogy azok az emberek, akik ebben a gépezetben dolgoznak, vajon érzik-e, hogy milyen is annak a munkának a minősége? Nem feltétlenül a tényleges orvosokra gondolok, sokkal inkább az “adminisztrációra”.

    Hamvas Béla azt mondta: “Az Antikrisztus az aperszonális legázoló szükségszerűség.” A későbbiekben kiolvasható, hogy ez nem más, mint “A Hivatal”.

    Ilyenkor mindig végigfut a hátamon a hideg:
    aperszonális
    legázoló
    szükségszerű

  3. Meg is találtam:

    http://www.terebess.hu/keletkultinfo/silentium.htm

    Habár itt legátoló van legázoló helyett, nekem az legázoló jobban tetszik.

  4. A közöny tényleg ijesztő. De engem legalább annyira elborzaszt, hogy a normális bánásmód kulcsa a pénz. (Lásd pl. a Telki kórházat, ahol méterekről becsúszva tolják alád a bőrfotelt, ha azt látják a szemeden, hogy megfáradtál, leülnél. Aztán utána kőkeményen kiszámlázzák.)

Leave a Reply to Lepenye Tamás Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading